A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LL. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 17., hétfő

Leiner Laura és egy fantasztikus fesztivál

Bábel
 


Igen, igen, már megint egy Leiner Laura könyv, úgy tűnik, mostanában csak ilyenek akadnak a kezembe.


Fülszöveg:
 Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.



Inkább tetszett. Először is azt, hogy a könyv jól megírt, olvastatja magát és ebben a regényben is tarol Laura cinizmusa – viszont meglehetősen gyakran előkerülnek a Szent Johanna Gimiben használt kifejezései (pl : vállába fúrtam a fejem, röhögtünk, szakadtunk).
Alapvetően élveztem az egész regényt, de annyira nem, hogy elfelejtsek mindent és ne tudjak az esetlegesen felmerülő, kisebb nagyobb hibácskákra odafigyelni.
Az első hiba, hogy Zsófi (a főszereplő) hetijegyet vett, amikor csak egy, azaz egy darab koncert miatt volt ott egész héten, persze közben eléggé lenézi a napijegyeseket (milyen logika ez?). Ettől függetlenül érdekes volt, hogy a lány blogot írt, képeket töltött fel, és mindenfelé sms-eket küldött (amit fél oldal méretű képekben tettek be a könyvbe). A könyv egy hetet ölel fel. Az egész hét pörgős szeretett volna lenni, de valahogy nem jött úgy össze Laurának, és inkább erőltetettnek tűnt ezzel a mindent megismétlős stílussal, kicsit szájbarágósnak hatott, ahogyan az esős napokon mintha végig csak azokat a szavakat ismételgette volna, hogy pocsolya, eső, sár, eső, pocsolya, pocsolya. De ha már időjárás, akkor meg kell azt is említenem, hogy a könyvben egy oldalon átlagban legalább négyszer írják le, hogy épp milyen az idő. Akárcsak egy időjárásjelentés.  Talán mégis túl hosszú volt az az 500 oldal. Épp ezért be kell vallanom, hogy voltak bekezdések, sőt oldalak, amiket kihagytam, és elárulom, hogy így sem maradtam le semmiről.
Persze nemcsak negatív dolgokat vettem észre a könyvvel kapcsolatban, muszáj például megemlítenem, hogy ez a regény meghozza az ember kedvét a fesztiválozáshoz, igaz én még nem voltam fesztiválon, de ezután már nagyon úgy éreztem, hogy kimaradtam valamiből, és ezt nem olvasgatni kéne és álmodozni, hanem igazán átélni, így aztán jövő nyárra tutira be van tervezve egy.

Zsófi, a legszerethetőbb LL könyv főhős, aki nem hisztizik annyit és persze azért nem egy agytröszt, de megvan a magához való esze. De akárcsak Reni (Szent johanna Gimi) ő is kényszerét érzi annak, hogy naponta legalább kétszer halálosan beégesse magát a társaság előtt, de ezt én egy cseppet sem bántam, legalább az unalmas időjárásjelentések közben lehetett valamin jót röhögni. Fanatikusan rajong a Red Hot Chili Peppersért és 17 éves létére , arról ábrándozik, hogy a már-már vénnek (52 éves) számító énekes elveszi feleségül, persze szerintem ez csak valami a tinik közt állandóan egyes egyéneket megtámadó fellángoló vírus,  a sztárkultusz. Nagyon remélem.
A többi karaktert nem igazán tudnám jellemezni. Egy, mert nem ismertem meg őket eléggé, mindenkiről maximum egy szót tudnék mondani, kettő, mert Laura legfeljebb három tulajdonsággal tudja felruházni a karaktereit (remélem, majd az elkövetkező könyveiben ez más lesz), persze ebben a regényben is van gyönyörű csaj, egy hiú srác, ja és el ne felejtsem, ebben a könyvben is nagy szerepet kap egy fiú, akit csak azért szeretünk mert „menő”.
 
Borító: Nekem túlontúl piros.

Kedvenc idézetem:

"– Hipó, ülj vissza – kérleltem.
– Jól vagyok itt így – álldogált, és nagyon úgy tűnt, hogy esze ágában sincs visszaülni.
– Pápáig állni fogsz? – csóváltam a fejem.
– Ne má'. A Vatikánig megyünk? – csodálkozott Szasza.
– Te hülye vagy – röhögött fel Napsi."





Leiner Lauráról mármint a könyveiről már nem először írok, így sok mindent megtalálhattok róla, az Akkor szakítsunk, Késtél cimkék alatt.  

Kiadó:Cicero
Megjelenés éve:2013
Oldalszám: 528

Úgy összeségében: 5/10

2014. március 27., csütörtök

TOP 10 kedvenc íróm


1. Veronica Roth

Veronica édesanyja minden este felolvasott gyermekeinek. Az írónő könyvszeretete innen származik. Hatodikos kora óta ír. Szereti, ahogy a gondolatok összeállnak a fejében....
Első könyve, a Beavatott abban az évben jelent meg, amikor a Northwestern Egyetemen lediplomázott.
Ma teljes munkaidőben írónőként dolgozik. Chicago mellett él. (A Beavatott Chicagóban
játszódik.)
 
2. Jane Austen

Milyen furcsa, hogy egy nő ( jelen esetben Jane Austen), akinek lelkész volt az édesapja és  gyakorlatilag ki sem tette a lábát otthonról (és végül nem is ment férjhez soha), milyen elbűvölően romantikus regényeket tudott írni szűkebb környezetéről. Ebben persze nemcsak jó megfigyelőkészségének, de szarkasztikus humorának is nagy szerepe volt. Regényeinek népszerűségéhez manapság a jobbnál jobb filmes feldolgozások is hozzájárulnak: Értelem és érzelem , Büszkeség és balítélet , Mansfield Park, Emma, A klastrom titka, Meggyőző érvek
 

3. Janne Teller 
A dán írónő 1995-ben hagyott fel minden mással és teljes mértékben az írás felé fordult. Életét jelenleg Koppenhága, New York, Milánó és Párizs közt osztja meg. Legfontosabb könyve a Semmi (Intet) eredetileg be volt tiltva hazájában, majd kötelező olvasmánnyá tették. Magyar bábszínházelőadást is készítettek belőle, a művet színjátszó csoportok is előszeretettel viszik színpadra.

4. Kiera Cass
Gimnazista korában az ének, a tánc és a dráma érdekelte, a leginkább színházi pályára akart lépni. A Radford Egyetemen zene főszak mellett kommunikációt és történelmet tanult. Aztán villámgyorsan férjhez ment és egy személyes tragédia késztette első regényének megírására, ami Szirén címmel még magánkiadásban jelent meg. Rájött, hogy igazi terepe a történetmesélés. A Párválasztó regényére már lecsapott egy szemfüles kiadó és a sorozat nagy sikert arat. A trilógiát épp most fejezte be.
 
5. Szabó Magda
 
Magyartanár volt, a diákjai imádták és a könyveiben is feltűnik az irodalom, a mondatok, a szavak szeretete. A Debreceni Református Kollégium diákja volt, valószínűleg az Abigél című könyvének világát is erről mintázta. Regényei a világ számos országában arattak sikert. Szabó Magda a legtöbb nyelvre fordított magyar író.

6. Antje Babendererde 

Dolgozott fazekasként, aztán pszichiátrián, de fő foglalkozása már lassan két évtizede az írás. Húsz évvel ezelőtt utazott először az indiánok földjére, azóta ír - szinte mindig fiataloknak - az amerikai őslakosok életéről.
 
7. Kalapos Éva

A D.A.C. előtt első­sor­ban szép­iro­dal­mat írt, illetve komo­lyabb hang­vé­telű novel­lá­kat, drá­má­kat.  Az írás mel­lett zené­lés­sel is fog­lal­ko­zik: Éva a Másik Szoba Zene­kar énekese. Együt­te­sé­vel kor­társ írók ver­seit zené­sí­tik meg, pél­dául Kara­fi­áth Orso­lya művét is átér­tel­mez­ték. Éva iga­zán sok­színű, a Pesti Magyar Szín­ház szí­nész­képző­jé­ben is meg­for­dult, Köröm­lakk című írásá­ból szín­da­rab készült, ráadá­sul újság­író­ként is tevé­keny­ke­dik.

8. Ottlik Géza

Pályafutásának csúcsa valószínűleg az Iskola a határon című regény volt. Egykori osztálytársai közül, sokan nehezményezték, hogy ilyen kegyetlenül festette le a katonaiskola világát. Sok bridzsversenyt nyert, magáról a játékról könyvet is írt. Nagyon sokat fordított. Számos tekintetben inspirációs forrása Kosztolányi Dezső volt.
 
9.  L.I. Lázár
 
Ez annyira tetszik, hogy nincs szívem lerövidíteni, így hát nem fér ide. Itt lehet megnézni:.rejtozokavicsok.hu/rolam


10. Leiner Laura
 
Magyar írónő, aki nagy részben a rajongóira támaszkodik. Sokat kommunikál velük pl. twitteren és élő adásokon keresztül, ezen felül fáradhatatlanul válaszol a rázúduló kérdésáradatra. Grafomán és állandóan ínhüvelygyulladásban szenved. (Nemcsak a dedikálások alkalmával.) Legutóbb megjelent könyve az Akkor szakítsunk
Itt érhetjük el Leiner Laurát : instagram.com/leinerlauraofficial , leinerlaura.hu/ twitter.com/leinerlaura , facebook.com/leinerlauraofficial

Minden író, akit itt felsoroltam, különleges és olyan témákról írnak, amelyek engem megbabonáznak. Az biztos,hogy ők mind utat találtak a szívemhez és ezért szeretem őket. Miközben olvasom a soraikat, borzongok, kacagok vagy éppen elbőgőm magam. Mindegyik más, teljesen más érzéseket váltanak ki belőlem.

Ez a tízes lista még lehet, hogy változni fog. De úgy érzem, csak a bővítés jöhet szóba. 

Képek forrása: tumblr.com 

2014. március 16., vasárnap

Akkor szakítsunk avagy "A szerelmeseket lelövik, ugye?"


Ehhez a könyvhöz minden adott: tökéletes ajánló, szuper borító és egy népszerű írónő. De lehet, hogy ez sem elég a teljes sikerhez?


Fülszöveg:
Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. 
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története 
„Kezdetben gimnazista tiniregényt varázsolt. Nem középiskolás fokon. Aztán bábeli zűrzavart álmodott. Fesztiváli könnyedséggel. Most éjszakai rohanást vizionál. Véget nem érő érzelmekkel. Hagyjátok magatokat olvastatni vele.”
Kirády Attila, az Origo kreatív igazgatója, az szjger.hu egyik megalkotója


 Szerintem :  Nem, nálam nem volt elég. Sőt, ez volt az első olyan Leiner Laura regény, amit le tudtam volna rakni olvasás közben, de persze nem tettem.
Először is nekem már tavasz van. Napsütés meg ilyenek. Nem akarok fagyoskodásról, hóról, pláne nem ónos esőről hallani egy szót se. Még csak most lett vége, de nem igazán hiányzik. Egy márciusi megjelenésre készített új regényben süssön már a nap!!!
Másodszor egy szakítást nehéz átélni, de kétlem, hogy ennyire. (Mint ahogy a könyv elején a főhősnőnk túljátssza.)
Harmadszor pedig, egy éjszaka alatt ennyi mindent, egy normális emberi agy nem tud felfogni. Akkor sem, ha minden a facebookon vagy a twitteren történik, és mindenki mindenhez okostelefont használ. Egyszerűen nem értem, hogyan lehet ennyi mindent bezsúfolni egy éjszakába. (Évek múlva röhögni fogunk ezeken az ósdi dolgokon.)
Az első 50 oldalon még nevetgéltem, de a vége felé egyre nagyobb volt a szenvedésem. Le akartam tenni, nem tartotta fenn az érdeklődésem. Állandóan veszekedtek. Szívesen becsuktam volna a könyvet azért, hogy nyugodtan kiveszekedhessék magukat a szereplők, és ha normálissá vált a helyzet, akkor olvastam volna csak tovább.
Az egész egy logikátlan sztori, amiben két (a vége felé egyre több) ember megállás nélkül egymást szívatja.
Cirkuszolás, dramatizálás, sértegetés, egymás kiröhögése, körülbelül ennyiből áll a sztori.
Persze vannak benne pozitív dolgok, például hogy kiszámíthatatlan, és vannak szereplők, akiket akár még meg is lehet kedvelni.
Két érdekes (nem gyakori) nevű testvér: 
KornéLia : Nem, nem a főszereplőt kedveltem meg. (Laura tényleg csak önző karaktereket tud főszereplőként beállítani?) Igazából valószínű, hogy a könyv miatta ekkora szenvedés. Az ő rinyálása és önzése miatt.
Szilveszter Szilkó: És íme, a szereplő, akinek van humora! Igen, humora. Kicsit sajnáltam a sok „szilveszteres” vicc miatt, mivel nem ő választotta a nevét. Okos, tanult, kicsit furcsa, de aranyos huszonéves filozófiahallgatót ismerhettünk meg. (Aki nem igazán jeleskedik a szívügyekben.)
Ezt a könyvet leginkább a sült krumplihoz tudnám hasonlítani.
Amíg forró, addig nagyon kívánatos és az olaj illatát is csábítónak tartjuk. (Most jelent meg, és egy most népszerű kategóriában.) Viszont ha már kihűlt, akkor kevésbé lesz vonzó az emberek számára ez a sok adalékanyagot tartalmazó „étel”. De ez csak az én véleményem.

Laura remek stílusban ír, de megvannak a saját kifejezései. Amiket, ahogy láttam (olvastam) nem igen szeretne lecserélni. Sőt, inkább azokat ismételgeti, ezért van minden olvasott oldalnál SzjG-feeling. Azért szerencsére a humorát itt is megcsillogtatja jópárszor. 
BorítóSzerintem csodaszép. Az eddigi legjobb borító (azok közül a könyvek közül amiket Leiner Laura írt ).

Kedvcsináló idézet
"- Befejezted az önimádást, vagy vigyük el a tükröt is?"

Leiner Laura magyar író, A Szent Johanna gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője. 18 éves kora óta jelennek meg könyvei. Ismertségét és népszerűségét a Szent Johanna Gimi sorozat hozta meg számára.

Eredeti megjelenés: 2014
Kiadó: GABO
Oldalszám: 336. oldal
Honnan szereztem: kölcsönkaptam :) 


Összességében: 4/10