A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2016. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 5., hétfő

Hogyan olvasom... BOOK TAG

Ezt a taget az Inside my head booktube-on láttam. A book tagek amúgy is nagyon ritkák a blogomon, mert eddig még nem nagyon találtam olyat, ami megfogott volna, de ez most nagyon tetszik és az olvasási szokásaimat firtatja, amiről pedig bárhol és bármikor nagyon szívesen beszélek. 


1. Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?
 Általában molyról tájékozódom, és sok könyves blogot és vlogot is követek, ezen felül tele vagyok listákkal, „amit muszáj elolvasnom” „amit már évekkel ezelőtt el kellett volna elolvasnom” „előjegyeztetni a könyvtárban!” stb. Milliónyi könyvet el szeretnék olvasni, félek, hogy erre egy élet is kevés lesz. 


2. Hogyan szeretted meg az olvasást?
 Nem igazán emlékszem, az egész családom sokat olvas és valahogy sikerült ebbe belenőnöm, négy éves koromtól kezdve rendszeresen vittek engem Anyáék a megyei könyvtárba talán az lehetett az első „olvasási mérföldkövem”. 


3. Hogyan változott meg az ízlésed a könyvek iránt, ahogy egyre idősebb lettél? 
 Szerintem nem sokat változott az ízlésem, persze kisgyerekként az ember nem olvas nehéz klasszikusokat, de ezeken kívül maradtam a megszokott vonalnál, például sosem voltam egy nagy fantasy vagy sci-fi rajongó inkább a történelmi romantikusok felé húzott a szívem (és szerintem ez nem is változik).


4. Milyen gyakran vásárolsz könyveket?
 Nagyon ritkán, szinte csak a Könyvfesztiválon és a Könyvhéten, ilyenkor szoktam megvenni az év közben elolvasott nagy kedvenceimet. Mivel hetente járok egy nagy könyvtárba, nincs akkora igényem a folyamatos vásárlásra. Ettől még minden könyvesboltba és antikváriumba bemegyek, ami az utamba akad. 


5. Milyen gyakran leszel annyira kíváncsi, hogy előrelapozol a könyvekben, hogy megtudd mi fog történni? Majdnem mindig le tudom győzni az ilyesfajta kíváncsiságom és ilyenkor inkább gyorsabban olvasok, hogy hamarabb tudjam meg.


6. Hogyan reagálsz, ha nem tetszett egy regény befejezése?  
Először nagyon kiakadok, és elmondom mindenkinek, aki az utamba kerül és a sárga földig lehordom a könyvet, aztán pár nap múlva megnyugszom és képes vagyok reálisan látni a dolgokat és ilyenkor szoktam ráébredni, hogy az adott könyv nem is olyan rossz, mint amilyennek előszörre tűnt. 


7. Hogyan lettél könyves blogger? 
 Unatkoztam, és úgy döntöttem, hogy bele kell vágnom valami újba, nagyon szerettem olvasni és általában elég erős véleményem is ezért van ez tűnt ez a legjobb megoldásnak.  

2016. augusztus 27., szombat

Az őszinteség perce avagy művészettörténet felzárkóztató csoport


Fülszöveg: 
A tizenhét éves Fridánál súlyos szembetegséget diagnosztizálnak.
Kétségbeesésében céltalanul rója Oslo utcáit, amikor is elhatározza, hogy utazni fog: látni akarja a világ csodáit, mielőtt elhatalmasodik rajta a kór, s már mindenhez túl késő lesz.
Firenzében találkozik a szintén norvég, kissé megszállott Jakobbal, aki épp egy ifjúsági magazinnak készül cikket írni arról, hogyan ábrázolták a világ nagy művészei a keresztre feszítést az évszázadok során.
Frida a fiú mellé szegődik, együtt utazgatnak. Jakob pedig szívesen magyaráz a lánynak a műalkotásokról, miközben egyre bensőségesebbé válik a kapcsolatuk. Kettejük és az évszázados mesterművek története egymásba fonódik.
A lány romló egészségi állapotát követni olyan, mintha egy thrillerbe csöppentünk volna: a kezelés sikere erősen kétséges, s a háttérben folyamatosan ott fenyeget a visszavonhatatlanság réme. Frida ráadásul hajlamos megfeledkezni a gyógyszereiről, amelyeket pedig pontosan kellene szednie…
Végül megérkezik az oslói kórházba, ahol megkezdődik a műtét…


Nálam most kezdődik az őszinteség perce.

A cselekmény kiindulópontja más népszerű  kamaszregényekből ismerős lehet, említeném itt a lányt, aki egyedül utazik (akárcsak Allyson a Csak egy nap-ban), mert egy komoly következményekkel járó betegséget diagnosztizálnak nála, és megijed. Habár ez a probléma nem olyan fajsúlyú, mint egy rákos megbetegedés (ami a mai olvasókat igencsak foglalkoztató témák közé tartozik – veszik, mint a cukrot) mégis előtör a főhősből a Carpe diem!  olyan dolgokat is megtesz, amiket sosem tett volna normál körülmények között.  Főszereplőnk Frida (a nevére később még visszatérek) Olaszországban összetalálkozik egy fiúval, akibe szerelmes lesz, és innentől kezdve együtt utazgatnak, itt kezdődik a történetünk művészettörténeti vonulata. Ez a fiú, (Jakob) egy élő lexikon (párszor el kellett gondolkodnom olvasás közben, hogy ez tankönyv, vagy regény) egy született művészet fanatikus. A történet előrehaladtával (időrendi sorrendben!!)  megismerhetjük, a legfontosabb művészettörténeti irányzatokat és festőket  az alapoktól, ami fontos az alapvető műveltség szempontjából, de  a regényben egyszerűen indokolatlan, és  az író sosem találta el, vagy túl sokat írt- és akkor unalmassá, vagy túl keveset – és akkor érdektelenné vált az információtömeg. Viszont mi tudjuk, hogy Fridát nem a művészet érdekli vagy az, hogy mielőtt elvesztené a szeme világát, lássa ezeket a csodákat, hanem, hogy minél több időt tölthessen együtt Jakobbal és halhassa a hangját, közelebb kerüljön hozzá. Jakobnak egészen az alapoktól kell kezdenie Frida okítását (például, hogy mi a különbség az Ó és Új Testamentum között) aztán mikor ebben picit elfárad (amit megértek) főhősnőnk beveti az „őszinteség percét” ami annyit takar, hogy egy percig, csak igazat mondhat. Az író fontosnak titulálta a hazugság-igazság motívumot, mint ahogy a cím is mutatja, de én a könyv szempontjából ezt elhanyagolhatónak találom, mert azon kívül, hogy a szereplők gyakran hazudnak egymásnak és maguknak, ettől semmi sem változik meg. Indokolatlannak tartom még, hogy Jakob miért keresztre feszített Krisztus ábrázolásokat kutat, nem egy egyszerű a téma és szerintem neki ez túl nagy falat ilyen fiatalon (de az ég tudja, sosem olvashattam milyen beszámolókat írt a gyülekezeti lapba). Ezen felül Frida neve a kezdetektől fogva bosszantott, mert egyértelműen Frida Kahlot idézi meg vele az író (és azért kapta a nevet a főhősnő, mert Kahlo nem ábrázolt keresztre feszített Krisztust, de hamár az ember művészettörténeti összefoglalót készít megkerülhetetlen a festőnő…).  Fontosnak tartom a művészetet,  és ha ebből a könyvből ragad valakire a lexikális tudás, akkor már hasznos volt. Nekem nem tetszett. Szerintem ennyi fért bele az egy percembe, igyekeztem mindent leírni, amit erről a könyvről gondolok.

Bjørn Sortland


Az író: Bjørn Sortland 

Eredeti cím:Ærlighetsminuttet
Eredeti megjelenési év: 2015
Magyar kiadó: Pongrác
Magyar kiadás éve: 2015
Oldalszám: 524 oldal
Fordító: Patat Bence


Úgy összességében 4/10