2016. augusztus 31., szerda

Én vagy senki

Fülszöveg:
2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk.
A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy:
kevesebb mint egy hónapjuk maradt…



A regény a történet felénél kezdődik, volt már egy mészárlás, és hátravan még egy. Legalábbis ezt engedi sejtetni a könyv fülszövege, ami nagyon ijesztőre sikeredett, a borítóval együtt egyenesen hátborzongató. Hogy ez alapján mire számítunk? Egy lebilincselő, kemény és szerteágazó krimire. Kár, hogy nem ezt kapjuk, hanem sokkal kevesebbet, egyszerűbbet és unalmasabbat. Nem vagyok egy nagy krimi rajongó, olvastam ugyan Agatha Christiet és néhányat más íróktól is, de azért nem a hard-core szerzőktől, mert összességében nem szeretek sem félni, sem megijedni, de még a halálesetek okának feltárása sem izgat különösebben. Ezzel a könyvvel sem az a baj, hogy krimi, hogy magyar, hogy kortárs vagy, hogy tiniknek íródott, (mert például Varga Bálint Váltságdíj nélkül című könyve kifejezetten jó ebben a kategóriában), hanem, hogy nem áll össze... 
Már az is nagyon soknak tűnik, hogy a szerző hét karaktert igyekszik árnyaltan bemutatni az olvasóknak (plusz azt a hármat, akik meghaltak) és mivel a könyv folyamán a szemszögek is folyamatosan változnak, mindig csak töredékinformációhoz jutunk, mélyebb megismerésre nincs lehetőség. A szereplőink maradnak két dimenziósak, éppenhogy csak léteznek és ezt nagyon sajnáltam.  Amennyit mégiscsak megismertünk abból lerí, hogy egy nagyon defektes bandáról van szó, (néha egyenesen olyan érzésem volt mintha a Skinsből léptek volna elő) volt itt minden, amit csak el lehet képzelni, zsarolás, alkoholizmus, drog, depresszió, szorongás, szerelem. Ez a kis csapatot egy cél mozgatja, hogy megfejtsék ki is az a titokzatos X, aki minden nap fenyegető üzeneteket küld, és ki akarja nyírni őket. (Csak nekem van olyan érzésem, mintha ennek lenne egy erős Pretty Little Liars-ös beütése, azzal a különbségéggel, hogy ott A az illető?)
Idegesítően lassan haladtak a nyomozással, mert mindig valami más „nagyon fontos” elvonta a figyelmüket, kicsit lehetett volna csavarosabb a történet.  
 Visszagondolva a regény felénél már jó helyen tapogatóztam, de 50 oldallal a nagy leleplezés előtt már biztos voltam a gyilkos kilétében (és igazam lett) így nem volt túl élvezetes. Furcsa volt, hogy fejezetenként változott, hogy 2014 vagy 2015 van-e, ezt kifejezetten nehéz volt megszokni. Ami még feltűnt, hogy a regény szinte csak tőmondatokból áll, először azt hittem, hogy ez egyfajta stílus sajátosság és talán arra szolgál, hogy amit mond még rémisztőbbnek hasson így lecsupaszítva, de talán csak szimpla tőmondatok és semmi több (lehetett volna kicsit bonyolítani ezt is!). Látszólag kisebbeknek íródott krimi, a történeti szál egyszerűsége miatt, de túl sok benne a felesleges durvulás és néha tényleg kell az a 16+ jelzés, így aztán egyik korosztály sem tudja maradéktalanul élvezni. 


Ettől függetlenül rettenetesen tetszik a Tilos az Á kiadó élő Cluedo ötlete, amivel a krimikedvelő tinédzsereket odacsábítják a Gellért téri bázisra. Az élő Cluedo lényege az, hogy színészek alakítják a történet szereplőit, akiket a játékosoknak kell kikérdezniük és így magukban összetenni a megfejtést. Többször részt vettem már ilyen típusú nyomozásban és nagyon izgalmas, mert itt az nyer aki jól kérdez. Ezt a programot nagyon tudom ajánlani (hamár a könyvet nem).


Szerző: Mészáros Dorka


Egyetemi hallgató, aki az ELTE kriminológia szakán tanul és ITT olvastam róla egy rövid bemutatót

https://www.pagony.hu/en-vagy-senki
Kiadó: Tilos az Á könyvek
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 228

Képek forrása: pinterest.com



Úgy összességében: 4/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése