Stephen Chbosky : Egy különc srác feljegyzései

"Légy önmagad. A világ imádja az eredetit."

Ingrid Bergman

Fülszöveg: 

Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.
A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Nagy felüdülés volt levelezést olvasni, sokkal érdekesebb, mint ha naplót olvasna az ember. Mert bár lényegében ugyanaz, mégis jobban szeretem a tudatot, hogy nem egy ember (akár élő, akár halott) magánéletében (naplójában) vájkálok. Nem mintha a levelezés nem lenne magánügy. (De ott legalább van még egy ember.) Az igazság az, hogy nagyon szeretek levelezni, az egyik barátnőmmel maratoni hosszúságú leveleket szoktunk írni egymásnak, persze elektronikus módon. A többiekkel inkább rövid facebookos csetelés, néhány soros üzenet, félperces telefonbeszélgetés, vagy esetleg skypeolás. De ők szerintem nem tudják milyen az, amikor kinyitod az email-fiókodat és látod, hogy leveled jött, azt az izgalmat, hogy vajon ez most miről szól. De félreértés ne essék, levelet írni is imádok, mert ha időt szánok rá, hogy megfogalmazzam a véleményemet, összefogjam a szerteszét futó gondolataimat az igazán jó abból a szempontból is, hogy jobban megismerjem magamat. Talán ezért írtam meg ezt a levelet Charlie-nak.

Kedves Charlie!

Örülök, hogy olvashattam a leveleidet, és köszi, hogy a te szemszögedből élhettem át az első gimis évet. (Most szeptemberben leszek középiskolás és bevallom, azért egy picit tartok tőle.) Jó, hogy ilyen sokat, ilyen hosszan és fáradságot nem ismerve írtál. Köszi, hogy beengedtél az életedbe és megismerhettelek téged, és nemcsak a nyugis hétköznapokat, a családodat, hanem a nagy szomorúságokat is, hogy a legjobb barátod nemrégiben lett öngyilkos. Elolvastam mindent, amit írtál, amit átéltél, ami szórakoztatott, ami untatott téged és veled együtt örültem és veled együtt szomorkodtam.

Most már tudom, hogy mit gondolsz a suliról, a barátaidról, az emberekről úgy általában, a bulikról, a piálásról, a drogról, a másságról, a világról és még annyi mindenről, hogy azt itt felsorolni sem lehetne. Van olyan, hogy ismeretlen ismerős? Ha van szerelem első látásra, akkor talán van barátság első olvasásra. Az utolsó leveled volt a kedvencem, és mindig is az marad, már csak a tudat miatt is, hogy itt már nincs tovább, ez volt az utolsó, ennyi volt és kész. Amikor a végére értem az utolsó levelednek is, dühös voltam magamra, amiért nem olvastam lassabban, amiért két nap alatt elolvastam és nem hagytam rá több időt, hogy faltam, ezt az egyet nagyon sajnálom. Az egész levélhez már csak egyetlen mondatot szeretnék hozzá fűzni, mégpedig azt, hogy mindig, de tényleg mindig, maradj önmagad, Charlie!

Szeretettel ölel: M.

U.i.: Kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz ahhoz, hogy a leveleidet már több mint egymillióan olvasták és nagyon-nagyon megszerettek téged. 

A könyvből filmet is készítettek, egészen jó színészgárdával. Persze, nem volt olyan, mint a könyv, teljesen más volt. Szerettem ezt is, azt is. Mást lehet mondani egy filmmel, mást egy könyvvel és ez így jó, de lényegében véve mindkettő Charlie.

A filmplakáttal találkoztam először, nekem az jobban bejött, mint az eredeti  borító.

 Itt a filmelőzetes:

Stephen Chbosky 1970-ben született Pittsburgh-ben. Fiatalkorában Salinger és Scott Fitzgerald hatott rá leginkább. Regényeket, forgatókönyveket ír, emellett filmrendező. Leghíresebb regénye a részben önéletrajzi ihletésű The Perks of Being a Wallflower (1999), az ebből készült filmet is ő rendezte főszereplők: Logan Lerman, Emma Watson és Ezra Miller. Ő írta a 2005-ös Rent című film forgatókönyvét, valamint közreműködött a Jericho című TV-sorozat létrehozásában.

Eredeti mű: Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
Eredeti megjelenés éve: 1999
 Kiadó:Alexandra
Oldalszám: 240
Fordító: Gyuris Norbert

  Mindent összevetve 10/10

Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác avagy mindenkinek helyes srác lakik a szomszédjában?

"A tökéletlenség szép, az őrület zsenialitás, és még mindig jobb nevetségesnek lenni, mint halál unalmasnak."

Marilyn Monroe

Fülszöveg:
Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divatkövetésnek. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker fiúját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes/utálatos Bell ikrek: Calliope és Cricket. Miután Cricket – a tehetséges feltaláló -,ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt. 

Sok könyvnél úgy érzem, mintha nekem írták volna. Felkeltette az érdeklődésemet a borító, a fülszöveg, meg persze az, amit a Blogturné Klub keretében olvastam róla.

Ez a könyv olyan, amit az anyukák-nagymamák valószínűleg (önszántukból) nem vesznek meg az lányuknak-unokájuknak. Mégis, milyen nagymama vesz könyvet egy lila hajú lánnyal a borítón egy ilyen kompromittáló címmel? Ha mégis kézbe venné, akkor meg a fülszöveg alapján tenné vissza a polcra, mert abból az is kiderül, hogy a fura parókás lányt ráadásul két meleg férfi neveli. Persze nem mondom, hogy minden anya vagy nagymama konzervatív, sőt…, de ez nem igazán az ő világuk. Ezért is vettem meg én magamnak.

A Lola, nálam új szó a különlegesre. Mégis, mi mást lehetne mondani egy olyan lányra, aki jelmezeket hord. Azt a filozófiát követi, hogy sohasem veszi fel kétszer ugyanazt az összeállítást. Imádja a színeket, az anyagokat, a csillogást, úgy érzi, így mutathatja meg, ki is ő valójában. Néha viszont, mint minden tini, ő is elbizonytalanodik.

Max, Lola szexi pasija már elmúlt 20 éves, egy rockbandában játszik. Szinte csak feketét hord és nagyon szerelmes. Makacs, mint egy öszvér és a megbocsátás sem az erőssége. Lola szülei: Andy és Nathan. Andy, a férfi, akinek pitesütő vállalkozása van és ezen felül a legvajszívűbb karakter akiről valaha olvastam, Nathan pedig a másik apuka, a kemény szigort és a fegyelmet képviseli otthon. (Ő igazándiból Lola nagybátyja – de Andynek azért még nem testvére...)

Még nem említettem, de ez a történet egy második rész. Ez azért nem zavaró, mert az egyes részek története nem kapcsolódik szorosan, és teljesen más nézőpontokat és karaktereket ismerhetünk meg. Persze feltűnnek régi figurák, akiknek így többet tudhatunk meg az életéről, arról, hogyan boldogulnak. Mondhatnám, hogy jobb volt, mint az Anna és a francia csók, de végtére is ugyanaz volt. Ugyanaz a történet egy kicsit más köntösben, és nem lennék meglepve, ha a harmadik kötet is egy ilyesfajta szerelmi történetet boncolgatna. Tény, hogy nagyon kiszámítható volt, de ha az emberek ezt élvezik (és bevallom sokszor én is), akkor meg minek pazaroljam arra az időt, hogy leírjam, mennyire, de mennyire sablonos. Igaz, hogy tele van klisékkel, de megtoldja az egészet néhány nagyon egyedi gondolattal és így valahogy mégis különlegesnek hat.  
  
Mindenkinek van egy helyes szomszédja? Vagy ez egy közös ábránd? Mert nekem sajnos nincs (vagyis van, remélem, nem olvassa a blogomat). De azért remélem, hogy egyszer majd lesz (lásd előző mondat), mert ha sok könyvhősnőnek ilyen mázlija van, akkor igazán nekem is lehetne (megint lásd). Vegyük példának okáért Katie-t (Obszidián) akinek a szomszédja Daemon, vagy Lillát, akinek Krisztián a szomszédja (Nyitótánc), de most itt van Lola is, így aztán ez már tuti nem véletlen.

Borító: Nem úgy, mint az Anna és a francia csóknál, itt illett a történethez a borító. Épp annyira volt szokatlan, mint a belseje. Nekem tetszett és ott díszeleg a polcomon.

Stephanie Perkins
Dél-Karolinában született és most Észak-Karolinában él férjével és macskájával. Tinédzser korában felnőtt könyveket olvasott, de egyszer egy barátnője elcipelte moziba a Neveletlen hercegnő naplójára és annyira megtetszett neki, hogy el is olvasta. Azóta csak tiniirodalmat olvas és ír. Egész életében könyvekkel dolgozott, volt könyvesbolti eladó, könyvtáros, majd végül író lett.

Eredeti cím: Stephanie Perkins: Lola and the Boy Next Door
Eredeti megjelenés: 2011
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordító: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 336
Honnan szereztem: Könyvhéten vettem

 Úgy összességében: 8/10