Let's kifli

Kovács Eszter könyve

Fülszöveg:
Van egy lány. Londonban él, egy cukormázas városban, melynek színpompás felszíne csupa meglepetést rejt. Különös barátságok és édes-bús szerelmek szövődnek itt, a honvágy hazájában, a már nem is olyan új otthonban. 

Egy kivándorlás ismerős, mégis líraian egyedi története egy lányról, no meg például a brit fiúról, aki hozzábújva félig magyarul, félig angolul azt suttogja a fülébe: Let's kifli!

A kötet az Athenaeum Kiadó „Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni, vagy éppen maradni szeretne..

„Az angol kanalakat bújtat össze, a magyar kifliket, kicsit és nagyot. A lány hosszasan magyarázta, hogyan is kell elképzelni, mert London a péksütemények terén elég rosszul áll, kiflit még hírből sem. Az első adandó alkalommal pedig hozott is egy párat, megszemlélni, megkóstolni, kicsit száraz, kicsit vizes, de a miénk. Azokon a ritka estéken a camberwelli tetőszoba tévéjének kékes homályában súgta oda Allen a lánynak, aki már a választott film felénél elaludt, hogy: „let's kifli!”

Tulajdonképpen nem erre számítottam, azt vártam, hogy most kapok egy kis „merre menjek tovább?” „miért pont London?”propagandát, hogy leírják majd, mi motiválta a főhőst,(hogy elhagyja az országot,) hogy az írónő beavat minket az angolok szokásaiba, életébe, de nem. (Néha megemlíti, hogy „az angolok érdekesek/furák” de nem ír magyarázatot, ITT viszont találtam egy listát a furcsaságaikról.)

De ennek a könyvnek nyilván nem ez volt a célja. Nem az idegen földön való boldogulás nehézségéről szól elsősorban, hanem arról, hogy milyen nehéz megtalálni helyünket a világban és ez mennyire független az aktuális földrajzi helyzetünktől. Megismerjük egy Angliába költözött átlagos lány mindennapjait, megmutatja a beilleszkedés nehézségeit is, de azt is, hogy bárhol érhet minket szerelmi csalódás.

A főhőst az írónő mindvégig „a lány” ként említi, nevét nem tudjuk, tulajdonképpen az ő szemén keresztül vizsgáljuk a dolgokat, így aztán a gondolatait ismerjük, de azt nem tudnánk megmondani, hogy a haja például milyen színű. Ilyen könyvet még nem olvastam, mindig ismertem valamennyire a főszereplő külsejét, itt az író nem törődődik efféle mellékes részletekkel. Teljesen a fantáziámra volt bízva a dolog, könnyebben a helyébe tudtam magam képzelni, szerintem ez egy fontos kapocs az olvasók és a történet között.

Tetszett a történetek fűzére, bár nehéz átlátni miért pont ebben a sorrendben követik egymást a fejezetek. Még nem sikerült felfejtenem a gondolatmenetet (pedig úgy tűnik, hogy nagyon ki van találva!), de legalább nem olyan regény, aminek a végét (és az oda vezető út minden állomását) már a második fejezet után lehet sejteni, mit sejteni! – tudni.

A könyvnek tehát hatalmas előnye, hogy nagyon személyes a hangvétele, valódi a története (elhiszem, hogy saját tapasztalatait szövi bele), de a bonyolult vagy nehezen kiismerhető szerkezet viszont akár hátrányára is, arról nem is beszélve, hogy nagyon-nagyon rövid (csak 190 kisméretű oldal).

Rövid könyvről rövid bejegyzés. Várom már a sorozat következő részét.

Kiadás éve: 2015

Kiadó: Atheneum

Oldalszám: 192
Képek forrása: weheartit.com

Úgy összességében: 7/10

Németh Eszter: Kötéltánc

Fülszöveg: Konrád Lia tizenhét éves vidéki lány. A fullasztó kisvárosi környezetben hiába keresi az egyensúlyt két élet, két fiú, de legfőképp a külvilág és saját elvárásai között. Torz tükörben látja önmagát, titkos blogjában vall arról, hogyan hagyják cserben egymás után szülei és barátai…

Németh Eszter blogregényében megdöbbentő hitelességgel mutatja be az 1995 után született digitális generáció útkeresését.

Szerintem..

Utálom az olyan könyveket, amiknek nem az a vége, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Valószínűleg azért mert engem a rossz dolgok nagyon megviselnek, kiszakítanak a kis biztonságos világomból, az arcomba vágják a kemény valót.  Viszont meg kéne tanulnom elfogadni a világot, így ahogy van, nem szabadna azt képzelnem, hogy az „egyszer minden jóra fordul” minden esetben érvényes. Talán épp ezért volt az az első mondatom Németh Eszter könyve után, hogy „ebből ennyi elég is volt, soha többé olyan könyv, aminek gyógyszer van a borítóján”. Félek attól, hogy tehetetlen vagyok, hogy nem szólhatok bele a történésekbe, hogy látnom kell, ahogy egy szereplő csúszik lefelé és nem rázhatom meg, hogy „Térj már észhez!” hanem csak csendben figyelhetem a pálya széléről.

Ritkán olvasok olyan könyvet, ami falun játszódik (talán a legutóbbi az Grecsó Krisztián Megyek utánad c. könyve volt) de mindig nagyon elvarázsol. A kis helyeknek teljesen más hangulata van, mint Budapestnek, nyugodtabb. Itt mindenki ismer mindenkit már kisgyerek kora óta, biztonság van, nagymamák, és persze utolsó busz és sokszor nagyon kilátástalan jövőkép.

Amilyen Liának is van, aki minden jel szerint depressziós. Az önbizalomhiány, a legkevésbé sem meleg és támogató családi háttér, egy agresszív társ, mind csak hozzásegítette ehhez. Erre a megállapításra azonban csak a könyv háromnegyede felé jutottam és szidtam magamat, hogy eddig ez, hogy nem tűnt fel?.

Főszereplőnk blogot vezet. Eleinte nehéz volt felvennem a bejegyzések ritmusát, csapongott az érzések, beszélgetések és a gondolatok között. Lassan azért összeálltak a dolgok, a sok karakter közül kisilabizáltam, hogy kit honnan ismerünk, milyen vele Lia kapcsolata, de sajnos ebben a borító belsején látható kis ábra sem segít valami sokat.  A könyvben helyet kap a szerelem, az állandó félreértések, de hogy ne csak az érem egyik oldalát lássuk, csetelések is vannak, ráadásul éppen MOST játszódik. Nemcsak mert beveti a virtuális kommunikáció minden válfaját. (Van itt minden, mint a búcsúban: Facebook, Instagram, Pinterest, Skype, Whatsup, Twitter - ami közben vicces is pont egy leghagyományosabb a könyv esetében). A történet viszont tényleg 2015 szeptemberében kezdődik és januárban van vége.  Nagyon durva a könyvbéli bejegyzést a dátum szerinti napján olvasni (ez egyrészt még inkább segíti a belehelyezkedést, másrészt viszont a tehetetlenség érzését is növeli) viszont ezt még maximum három hónapig tapasztalhatják meg az olvasók, aztán ez a kis trükk elveszíti varázsát. De ez is valahogy azt az érzést erősíti bennem, hogy a szerző nagyon tudatosan építette fel nemcsak a történetet (amiben minden brutális téma a depressziótól a bántalmazásig helyet kap), hanem precízen kiszámította, hogy mivel milyen hatást érhet el. Azért szerencsére nem egy pszichológiai kézikönyvre, vagy esetleírásra hasonlít, mert kamaszos a hangvétele.

A regény sok Shakespeare idézetet tartalmaz, ami felpezsdítette nekem az egész melankolikus hangulatát (bár ha meggondolom Shakespeare-nél sem ritka a tragikus végkifejlet.)

És ha a borítót alaposabban megnézem, nem is lepődtem volna a végén, mert a borító nem hagy kétséget a felől, hogy mit is fogunk olvasni. Illik a könyvhöz. 

Kép forrása: Móra Kiadó

Írónő: 

"Németh Eszter 1980-ban született egy kisalföldi városban. Hivatására nézve tanár. 2008 óta foglalkozik gyerekirodalommal. A Könyvmutatványosok nevű gyerekirodalmi portál alapítója és szerkesztője, emellett számos online folyóiratnál jelennek meg recenziói, kritikái. A Kötéltánc az első könyve."  (Móra kiadó)

Megjelenés éve: 2015

Kiadó: Móra

Oldalszám: 224 oldal

Összességében 7/10

Maros Edit: A hűvösvölgyi suli avagy "egyedül nem megy"

 "A legszerethetőbb kamaszlányok a két Lotti óta."

Fülszöveg:
Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia – arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is.
A „Hűvösvölgyi suli” tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nem szólok hozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.

Szerintem...

Tulajdonképpen mindhárom kötet ugyanarról szól: hogyan boldogul két kamasz az életben.
Szerintem én nem is nagyon tudnám megkülönböztetni a három kötet annyira egyformák. 

Sokszor túl gyorsan történnek a dolgok, néha zsúfolt, de vannak olyan fejezetek, amelyekben nem igazán történik semmi. Persze vágom, hogy ez a való élet vagy mifene, de azért az mégsem jó, ha az olvasó elunja magát a regény olvasása közben. Ennek ellenére nem egy rossz könyv, persze nem közelít meg egy világsikert, de azért határozottan élvezhető.

Nem is hasonlít annyira a Szent Johanna Gimire, pedig sokan írták róla és többeknek az a véleménye, hogy ez a regény mekkora koppintás. Ami pozitív, hogy ebben lényegesebben kevesebb volt a szenvedés, nyüglődés, noha a szerelmi bánat itt sem maradhatott el. 

A Hűvösvölgyi suli alapjaiban véve reális szituációkat felvonultató regény. Vannak benne persze kevésbé reális helyzetek is, például amikor kiderült, hogy a Dóri előtt ülő srác szintén egy ikerpár egyik tagja, és ő is és az ikertesója is helyes srácok, és még jó fejek is, akik simán belemennének egy ikerkapcsolatba. Ez ugyan kicsit abszurd, de legalább ellensúlyozza, hogy a szerelmi bonyodalmak egyébként nagyon kiszámíthatóak és talán túl sok a dráma is. Igaz, az még az ikertesók hétköznapjaiban is túl gyakori. (Én is szoktam veszekedni a tesómmal, de nem értem, hogy miért kell óriási patáliát csapni, ha két percre használatba veszik valakinek a fésűjét. Vagy mégis?...)

Karakterek:

Dóri és Nóri (egyből a híres ikerpár Mary és Ashley- Kate Olsen ugrott be). Ugyanúgy néznek ki, külsőleg és belsőleg is hasonlítanak (azért itt van némi eltérés hál istennek), de ami még nagyon fontos, tökéletesen ismerik egymást. (Igen, talán az hiányzott Szűcs Vanda könyvéből, hogy ki tudják találni egymás gondolatait, ez a titkos „ikerszupererő”.) Közös tulajdonságuk például a gyönyörű énekhang és a tehetség a zenéhez.

 

Dóri, az írópalánta, aki végtére is „megírta” ezt a regényt, vagyis a mindennapjaikat az ikertestvérével. Ő az aggódósabb iker, aki mint sokszor piszkálják is ezzel, nagyon hasonlít Anyára. Tehetsége van a dolgok félreértéséhez és a bénázáshoz. (Ezeket a szituációkat tényleg el lehetett képzelni, annyira bénák voltak, hogy már viccesek.) Viszont rá jellemző inkább a józan gondolkodás, és a veszélybe torkolló helyzetek átlátása.

Nóri, akinek minden álma az, hogy híres énekesnő legyen. Vagányabb, szeleburdibb és egy igazi belevaló karakter. Hiúbb, mint testvére és (sokkal jobban ért a sminkeléshez :D ) Mindene a zenélés és a zűrösebb szívügyek is általában őt sújtják (bár abból mindkettejüknek bőven kijut), végtére is ő kihasználhatóbb iker. 

Szívesen kipróbálnám, ezek után, milyen is ikernek lenni, hogy van egy ugyanolyan ember, mint te, aki jobban ismer téged, mint te magadat, de csak ha jófej is (vagy az azt jelenti, hogy én is? J. Hasonló az ízlésünk is, és szinte vonzzuk a többi ikerpárt 100 km-es körzetben. 

A második résztől kezdve kezdtem azt hinni, hogy az írónő csak magát szórakoztatja, a fiúnevekkel: erről tanúskodik a Béci, Rinci és Jácint név. 

Borító:

Pontosan sikerült vele tükrözni a könyvben rejlő tartalmat, ami így egy óriási csillagos ötöst érdemel. Vannak rajzok, amelyek tetszettek és olyanok is amik nem, de ez rendben van. A könyvvel kapcsolatban is kb. ugyanilyenek az érzéseim.

Eredeti megjelenés: 2012
Írónő: Maros Edit 
Kiadó: Studium Plusz
Oldalszám: 378 (első kötet)

Úgy mindent összevetve: 7/10

Veronica Roth: A lázadó avagy "vérnyomásemelő részek" zsúfolása

A Divergent sorozat 1-2.  része!

Fülszöveg:
Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz.
Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. 
Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Előző: Azért nem írtam eddig a Beavatottról, mert nem szeretek olyan véleményt írni, amelyben csak ömlengek, hogy mennyire tetszik meg ilyenek. A történet felépítése szuper volt, nagyon ötletes disztópia. (Az eddigi listavezető, azok közül, amiket olvastam). Nem is emlékszem, hogy mikor olvastam el, annyira kiesett az emlékezetemből, annyira bennem van, mintha éppen csak ma vagy tegnap fejeztem volna be, de mégis mintha már évek óta benne élnék.

Történet:A Beavatott időben tulajdonképpen egészében a beavatásról szól, hogy 16 éves kora után ki hogy illeszkedik be a saját tulajdonságainak, személyiségének megfelelő kasztba. Itt azért nem úgy megy mint a Roxfortban, mert nemhogy vicces beszélő süveg nincs, de saját vérüket (brrr) csepegtetik a a saját döntésük alapján kiválasztott csoport (Művelt, Barátságos, Őszinte, Önfeláldozó és Bátor) szimbolikus táljába. Látszólag önállóan döntenek, de valójában több felől is nyomasztják őket az egész további életüket meghatározó és megmásíthatatlan! választással. A történet jó ütemben adagolja beavatás brutális fázisait, meg ismerhetjük a Bátrak életét. És itt a csavar, főhősünk (teljesen felkészületlenül) egy óriási összeesküvés közepébe csöppen. Innentől kezdve turbóra kapcsolnak az események és a történet első kötete egy lélegzetelállító jelenet közepén ér véget, úgy hogy kedvünk támad azonnal magunkhoz ragadni a második kötetet. A Lázadóban azonban először leül a dolog, aztán meg eszeveszett tempóra gyorsul és néhol nagyon zavarossá válik, sose lehet tudni, hogy ki melyik oldalon áll és, hogy egyáltalán még kire számíthatunk, ki van még egyáltalán életben (mert persze állandóan kegyetlenül irtják az ártatlan és a gonosz szereplőket egyaránt). Tetszett viszont, hogy itt végre megismerhettük, ha nem is olyan részletesen mint a főszereplő Bátrakét, a többi csoport lakhelyét, életét és életvitelét és azt, hogy melyik milyen szerepet tölt be a társadalomban. Ez egy nagyon nagy piros pont a könyvnek. Hiszen én már az előző résznél is tudtam, hogy nem tartozhatnék a Bátrakhoz, és érdekelt, hogy a többi csoport hogy él. A legvégén meg már annyira összekavarodtam, hogy csak háromszori elolvasás után értettem meg, hogy mi is történt valójában. A második rész szerintem nem ért fel az elsővel. Persze várom a befejezést, de most simán kibírom azt a kis időt míg egyáltalán megjelenik a trilógia harmadik kötete.
 
"Rájöttem, hogy az emberek többrétegű titkok. Azt hiszed, hogy ismered és érted őket, csakhogy az indítékaik mindig rejtve maradnak: a szívük mélyén őrzik őket. Megismerhetetlenek számunkra – egyszerűen csak néha úgy döntünk, hogy megbízunk bennük."

Karakterek:
Tris, aki ebben a könyvben végig lélekben vergődik. Igen, mert olyan dolgokat tett, amiket nem lehet olyan könnyen kiheverni. Viszont nem értettem, hogy miért nem bízik Tobiasban és miért hazudott állandóan mindenkinek. Tovatűnt Tris bátorsága is. Az előző részben képes volt arra, hogy lekarabélyozzon egy egész hadsereget, gondolkodás nélkül öljön, itt pedig nem is mer fegyvert fogni a kezébe.  

Tobias: Az első teljesen  pozitív szereplőnek tűnt a Beavatottban,  mert kemény volt és mégis érzékeny. Érezni lehetett az első pillanattól kezdve, hogy valami titok nyomja lelkét és vannak vagy voltak olyan sebek, ami köré páncélt épített. És ez nem független a Bátrak előtti életétől, így nem meglepő, hogy a második részben a szüleivel való kapcsolata is fontos szerepet kap, sőt valami módon éket ver Tris és Tobias közé. A két főszereplő közé visszatér a bizalmatlanság, ami (szinte) összes problémájuk fő oka. 

Ezt a könyvet, mint már feljebb említettem, nem tudtam olyan gyorsan olvasni. De letenni se tudtam igazán, amikor belefeledkeztem egy-egy izgalmasabb jelenetbe. Néhány órán elővettem és olvasgattam is belőle, de nem kötött le annyira, mint például a barátnőim osztálykirándulásbeli szobabeosztása.

Borító: A borító nem tetszett annyira, mint a Beavatotté (igen, már itt is állandó összehasonlítás alá kerül), de nem volt rossz. A színek harmonizálnak és végül is illik a belsejéhez. A legközelebbi megjelenés, úgy hallottam, már a filmes borítóval lesz. 

Nemrég találtam egy kvíz,t amit ha kitöltesz, beoszt egy csoportba. Sajnos angolul van így én csak egy ki segítséggel tudtam kitölteni. Őszinte jött ki. Most így őszintén, nem erre számítottam, de hiszek a tesztnek. Ő gondolom, jobban tudja, mint én. 

itt töltheted te is ki! 

Előzetes: Idén film is készült az első kötetből (és nemsokára lesz a másodikból is). Itt az előzetes. Nekem nagyon tetszett, fantasztikus volt.

 Író: Mivel belekerült az én TOP10 íróm közé, itt találhatsz róla információt: TOP10 író
Kiadó: Ciceró
Eredeti cím:Veronica Roth: Instrugent
Eredeti megjelenés: 2012
oldalszám: 432 

Fordító: Logos (A fordítás nem volt tökéletes. Voltak magyartalan mondatok és az elütések miatt volt, hogy egy egész bekezdés teljesen értelmetlen volt.)

A harmadik rész Április 30-án kerül a magyar polcokra! ( A hűséges)