Geek Girl a lány, akit soha senki nem vett észre

 Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?

Mérhetetlenül untam ezt a könyvet.

Nem tagadom, nagyon vártam, hogy megjelenjen magyarul is és azonnal a kezembe kaphassam. Úgy alakult, hogy csak most jutottam hozzá, de nem bánom. Könyvtárból vettem ki, gyorsan elolvastam, aztán visszavittem. Ennyi lenne a mi történetünk, de nem hagyhatom az egészet (több) szó nélkül.

Kezdem a könyv pozitívumaival: modern a borítója, és gyorsan el lehet olvasni.

Több nem jut eszembe, és most jöjjenek a negatívumok:

1.       Nem ragadja meg az olvasót, (legalábbis engem nem) bármikor le lehet tenni, mert egyszerűen nem izgalmas, és nyomában nem igazán törnek fel az olvasóból a világmegváltó gondolatok.

2.       Klisékkel teli, uhh van egy béna csaj, akit felfedeznek és előkelő környezetbe kerül, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Nem ismerős ez már valahonnan? Csak nekem van olyan érzésem mintha egy picit átírt neveletlen hercegnő került volna a kezembe? És akkor még nem is említettem a titokzatos és persze extraszexi modellsrácot.

3.       Nagyon vicces akar lenni. És sajnos emiatt talán nagyon erőltetett, a poénok vagy bénák voltak, vagy inkább kínosak, mint viccesek, még öniróniát sem véltem benne felfedezni, pedig az mennyit dobott volna az egészen…

4.       Az emberi kapcsolatok nem életszerűek, a regényben úgy veszekednek a 16 éves lányok, mint az óvodások, a szülők túlságosan is gyerekesek, az ügynök pedig kezelhetetlen. Mintha az egészet nyolcadikosok írták volna.

5.       Idegesítő a nyelvezete, túl sok(k) a becézés, a mézesbarackoskrémesem, meggymagom és bébipandám közé még befért volna egy édespicicukroskekszem is, bár ez már messze túl van ragozva. Simán lehet, hogy ez bevett a divatszakmában, de szerintem kifejezetten béna. Emellett rengeteg a szóismétlés, persze minden embernek megvan a saját szókészlete, nekem is, de a sok azonos szó, (mint mondjuk a Szent Johanna Gimiben itt is) elkezdhet idegesítővé válni. Ilyen volt ebben a kötetben a „mindegy” és a „na jó”.

+Nem értem, hogy minek ebből sorozat, mikor ez a kötet is tökéletesen le volt zárva. Kapott egy keretet,minek ezt tovább húzni?

Ez egy tiniknek szánt egyszerű könyv volt, nem tette magasra a lécet, de még azt sem próbálta megugrani.

Kiadó: Manó könyvek
Eredeti cím: Geek Girl
Eredeti megjelenés : 2013
Oldalszám: 336

Összességében: 3/10 

Mielőtt megismertelek, avagy

a szívszorítás garantált és a "vízálló szempillaspirál használata ajánlott"

Fülszöveg:

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie) 

Szerintem... a történet ügyesen lavíroz a szerelem, a boldogság és a halál közt.

Több történetszál is fut egymással párhuzamosan, elsősorban a kvadriplégiás (négy végtagja béna) férfi (Will) és a gondozója (Lou) közt marha lassan kibontakozó szerelem. A másikban pedig az anya megpróbálja elfogadni a fia döntését.
Délutánokat töltöttem el ezzel a lehangoló, mégis elbűvölő regénnyel, egy fotelben. Miközben kint gyönyörűen sütött a nap én a szobámban ültem és egy gombóccal a torkomban bújtam a könyvet. Azért is jó ilyeneket olvasni, mert az ember rájöhet, hogy nem is olyan nagyok a saját problémái. Be kell vallanom, volt, hogy le kellett raknom a könyvet, mert annyira elkomorodtam és igen, néhány könnycsepp is kigördült. Sajnos nem vízálló volt a szempillaspirálom és mire befejeztem és a tükör elé álltam úgy festettem, mint egy panda. Utoljára azt hiszem, a Titanicon sírtam ennyit, nem vagyok egy sírós fajta. (De el kell ismerni, az mindenkit, megríkat.) Ez is (akárcsak a DiCapriós film) egy bámulatos szerelmes sztori, aminek a végén bömbölni lehet. Meg akár az elején is (ha valaki annyira érzékeny) 
A karakterek: 

Will egy zsémbes makacs férfi, aki az extrém dolgoknak élt, és nem szereti, ha irányítják őt, ami így elég nehéz, mert mind a négy végtagja lebénult és tulajdonképpen semmit sem tud egyedül csinálni. Valamilyen szinten meg is értettem, hogy miért szeretné megölni magát. Itt hozza be a történetbe az írónő az eutanáziát (mint fontos történeti szálat). 

Lou egy kicsit pesszimista fiatal lány egy kisvárosból, amiből még szinte sose tette ki a lábát. A könyv során meg kell tanulnia élvezni az életet és a végén kiderül, hogy sikerül-e kilépnie a komfortzónájából vagy teljes depresszióba esik.

Borító: Egy (szerintem) átlagos borító, ami mégis nagyon illik a könyvhöz, amelyiket én a kezemben tartottam az puhaborítós volt és ráadásul kölcsönkönyv is, így nagyon nagyon vigyáztam rá (kb. tényleg mint egy hímes tojásra).

Írónő:" Jojo Moyes (aki keresztnevét a Beatles együttes Get back című dalában szereplő Jojoról kapta) tíz évig dolgozott az Indepent újságírójaként, majd állását feladta, és főfoglalkozású író lett. A Mielőtt megismertelek megírására egy teljesen lebénult rögbi játékosról szóló hír ihlette, melyet a rádióban hallott. Az írónő kétszer is elnyerte „Az év romantikus könyve” díjat. Jojo Moyes Essexben él férjével és három gyermekével."

Fordította: Lányi Judit
Kiadó: Cartaphilus
Eredeti megjelenés: 2012 

Oldalszám: 488 oldal

Eredeti cím: Me Before You

Úgy egészében : 8/10