Szerelmes könyvek tavaszra

Őrülten nehéz szerelmes könyveket ajánlani. Nem írhatom például, hogy beindultak a hormonok, és tessék, mindenki válasszon egy könyvet. És azt sem írhatom tudománytalanul és egyszerűen, hogy tessék csak, nézzétek, itt van, mert az egész köré muszáj valamilyen értelmes (és kevéssé érzelmes) magyarázatot köríteni. Mivel olyan szerelmes könyvet biztosan nem tudok ajánlani, ami mindenkinek egyformán tetszik, ezért kategóriákra osztottam őket, így szerintem mindenki megtalálhatja a magához illőt erre a rövidke tavaszra.

Stephanie Meyer: Twilight - Ezt a könyvet elsősorban a fantasy szerelmeseinek ajánlom, akik leginkább az álmaikban élnek, és az álompasijuknak minimum hat lábujja van, vagy angyalszárnyai, vagy ha ezek nem is, akkor legalább csillog egy picit.

William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Ez a könyv leginkább a véres drámák és az örök klasszikusok rajongóinak fog tetszeni, tele van izgalmas részekkel, árulással, nagy drámákkal, szerelemmel és persze, ahogyan az Shakespeare-nél megszokhattuk, halálesetekkel is.

Kemény Zsófi: Én még sosem – Azoknak, akik reálisan gondolkoznak, minden téren (még a szerelemről is). Fókuszában egy szerelmi háromszöggel, három nagyon különböző karakterrel. Budapesten játszódik, tehát ha valami tényleg „itt és most” típusú, akkor ez az.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Jane Austen ikonikus művét elsősorban anglománoknak és a kosztümös filmek kedvelőinek ajánlom, akik nem is tudnák elképzelni a napjukat ötórai tea nélkül (bár ők már biztos olvasták). A regény szellemes és idilli hangulatába könnyen bele lehet feledkezni.

 

John Green: Csillagainkban a hiba – Tökéletes olvasmány orvostanhallgatóknak és mazochistáknak, akik szeretnek halálos kimenetelű betegségben szenvedő fiatalok szerelméről olvasni. Ha még ezek után is arra vetemednél, hogy elolvasd, mindenképp készíts a közelbe egy adag papírzsepit.

 

Kiera Cass: A Párválasztó trilógia - Az örök hercegnőknek, azoknak, akik koronával a fejükön alszanak és persze meseszép ruhákat álmodnak maguknak. Ezeknek a lányoknak garantálom, hogy nem fognak csalódni a könyvben, ez egy igazi hamisítatlan hercegnős sztori, herceggel, testőrrel, mérhetetlen luxussal és persze áradó érzelmekkel.

Az ajánlatok száma valójában végtelen, ezért lehetetlen lenne lezárni a sort. De ha valaki ebből a szinte szőrszálhasogató aprólékossággal és megalapozott tudományossággal összeállított listából mégsem tudna választani, az hagyja a fenébe az egészet és élvezze a tavaszt. (Meg a szerelmet.)

Interjú Kemény Zsófival

Forrás: szollosimatyas.hu

Slammelni először Kemény Zsófit hallottam, valahogy belebotlottam egy youtube-videóba – az akkor nekem még teljesen szokatlan műfaj nagyon megfogott és azóta sem igazán enged el. Időközben sok más slammert is megismertem, de Zsófi maradt az első… Mikor tavaly novemberben megjelent az első regénye, az Én még sosem, tudtam, hogy ez kell nekem, azóta kétszer is elolvastam. Nem is gondoltam, hogy kritikát írjak róla, mert mindkétszer kritikátlanul tetszett.

Véletlen szerencsének (és Don Tamásnak, Radvánszki Leventének és Salamon Júliának) köszönhetően nemrég e-mail interjút készítettem Kemény Zsófival, a regényéről, a jövőről és a slammelésről.

 Mélyi Márti: Melyik a kedvenc köteleződ? Egyáltalán volt ilyen?

Kemény Zsófi: Talán A Pál utcai fiúk. Valószínűleg az is rásegített, hogy láttam egy varázslatos szabadtéri előadást is belőle a Bárka Színházban, egy nyári este egy hatalmas tölgyfa alatt, és a nézőtér forgott, nem a színpad. De (ciki, nem ciki) a többit is szerettem, mondjuk a Légy jó mindhalálig kivételével. Azt viszont nem is bírtam végigolvasni.

M.M.: Milyen vagy melyik karakterrel tudnál a leginkább azonosulni a világirodalomból?

K.Zs.: Scarlett O’Harával, mert a jég hátán is megélek, és teszem a dolgom. Ha az a dolgom, hogy a legszebb zöld ruhámban udvaroltassak magamnak a megyebálon, akkor azt, ha meg gyapotot kell szedni puszta kézzel, akkor azt.  És én is nehezen ismerem fel a saját érzelmeimet, és általában akkor, mikor már késő.

M.M.: És a saját könyvedből?

K.Zs.: Eszterrel. Pofátlanság  lenne tőlem, ha letagadnám.

M.M.: Melyik az a könyv, amit bárhova magaddal vinnél, még a világ végére is?

K.Zs.: Ami még a fejemben van, de egyszer biztos meg is fogom írni.

M.M.: Milyen könyv van most az éjjeli szekrényeden?

Az eltűnt idő nyomában.

M.M.: Gyerekkorodban mi szerettél volna lenni? És most mit gondolsz, mi leszel, ha nagy leszel?

K.Zs.: Felfedező szerettem volna lenni, de a szüleim folyton azt nyomták, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy úgyis író leszek, hiába kapálózom ellene.

M.M.: Hogy képzeled el Magyarországot 20 év múlva? Az országban képzeled el magad? Ha igen, akkor hogyan?

K.Zs.: Több forgatókönyvet el tudok képzelni, de csak a legjobbat képzelem szívesen: egy vidám, változatos és viszonylag tiszta helyet remélek. Mindenképpen itt kell maradnom, mert a magyar nyelvből élek. Húsz év múlva egy űzött családanya leszek, aki folyton azon panaszkodik, hogy nincs ideje nyugodtan írni.

M.M.: Amikor slammelsz, akkor mindig előre kitalálod a szöveget és pontosan begyakorlod, vagy improvizálsz?

K.Zs.: Mindig megírom, de begyakorolni nem szoktam. Ha nincs kimondott kényszer (például nem egy színházi előadás keretei között slammelek), akkor mindig olvasom a szöveget. Egyrészt mert röhejesnek tartom, mikor valaki a saját versét „szavalja”, másrészt mert rettegek a leblokkolástól, amire eléggé hajlamos vagyok. (De nagyon csodálom azokat, akik fejből mondják, pláne ha még improvizálni is tudnak.)

M.M.: Velem szokott az lenni, hogy csak később jut eszembe, mit is kellett volna mondanom egy adott helyzetben. Slammerrel is előfordul ilyesmi?
K.Zs.: Nekem legtöbbször még később se jut eszembe semmi frappáns. Azt hiszem, egy csomó barátom azért szeret, mert hosszú estéket tudok hallgatással tölteni úgy, hogy közben láthatóan jól érzem magam.

Köszönöm.

Pocsolya krétával, avagy hol is van az a bizonyos repedés

Örkény pocsolyája

Az Egypercest itt tudjátok elolvasni: Egy pocsolya emlékiratai

Amikor nincs kedvem a buszon tanulni, akkor kibámulok az ablakon. Ezt a tevékenységet sosem tudtam megunni, a táj mindig ugyanaz, de mégsem.  Nem hiszem, hogy az ember láthatja kétszer ugyanazt, bármi legyen is az. Az egy pillanat, és soha többé nem lesz már még egyszer. Ezt is fejtegethetném, de most nem ez a lényeg, hanem, hogy egy borult hétfő délután nézegettem kifelé az ablakon, amikor megpillantottam egy teknős alakú bárányfelhőt (tudniillik a teknős a kedvenc állatom, a szüleim azt állítják, teknős, pontosabban tekn volt az első szavam) és belegondoltam, milyen is lehet az élet teknős alakú felhőként és ezzel kezdődött az egész. Heteken keresztül (néha még most is) felhőként töltöttem azt a 45 perces utat hazafelé (meg a fizikaórákat) többször voltam gomolyfelhő, bárányfelhő, bodros, tornyos, kerek és egyszer még befőttesüveg alakú is, ez mindig a hangulatomtól függött. Magasról néztem le a világra, a sok tóra, folyóra, hídra, hegyekre, dombokra, városokra. Hagytam, hogy a szél sodorjon, hol keletre, hol nyugatra, hol szélsebesen, hol lassacskán.  Amikor felhő voltam, kiengedtem minden rosszat vagy fárasztót, ami történt velem és csak felhő voltam. Bámultam az eget. Szerencsére, azért nem mindig és még időben feleszméltem ahhoz, hogy meglássam Örkény pocsolyáját, ami mellett majdnem elsétáltam. Pontosabban a repedést, amiben egykor Örkény-pocsolya volt a Dráva utca 7-es szám alatt. Néhány napja olvasgattam az Egyperceseket, köztük ezt is, el is gondolkodtam rajta, hogy ha én felhő vagyok és Örkény meg egy pocsolya, akkor egyszer csak találkoznunk kell, hiszen mindkettő a körforgás része. Ebben a novellában az író kifejti, hogy milyen is volt két napig a Dráva utca 7-es számú háza előtti repedésben tócsáskodni, ez egy emlékirat, amiben minden megszerzett tapasztalatát és tudását átadja, hogy ténylegesen kényelmes-e, gondolkozik, hogy vajon nagy gondot okozott-e az ott lakóknak, viszont azt nem is merte leírni, milyen kemény szavakkal illették és szidalmazták, de el tudom képzelni. Én itt és most megígérem, hogy ezen túl nem fogok ócsárolni egyetlen icipici pocsolyát sem, mert ki tudja, hátha borzalmasan esik neki, és mert hát nem is ő tehet róla, én nem figyeltem eléggé. Tény, hogy a Dráva utca igencsak szeles, és sokat süt a nap, már csak tudom, hiszen minden nap végigsétálok rajta, tele van repedésekkel, horpadásokkal, ami igencsak sokat ígér az ideérkező tócsáknak. Ezért aztán fogtam magam és az egyik szünetben megkerestem a repedést (talán az az a repedés talán nem, de mindenesetre nem tévedhettem nagyot), és megemlékeztem, krétával felrajzoltam a pocsolyát, igaziak nem voltak ,mert hétágra sütött a nap, de szerintem azért így is megteszi. 

Örkény István Budapesten született 1912-ben és 67 évesen itt is halt meg. Kossuth-díjas író, egykor gyógyszerész, majd a magyar groteszk megteremtője.

Kérdések könyvmolyoknak

Ezt a kérdőívet DoraCraiban blogján láttam és gondoltam én is megcsinálom.

1. Szoktál nassolni olvasás közben? 

Nagyon-nagyon ritkán, mert mikor olvasok, általában csak az olvasásra koncentrálok, és egy testhelyzetben ülök órákon keresztül étlen-szomjan. (Tehát mikor valaki kihúz a könyvből, akkor döbbenek rá, hogy teljesen elzsibbadtam és farkaséhes vagyok.)

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Lásd előző válasz. (Ha mégis iszom, akkor csak teát vagy vizet.)

3. Szoktál beleírni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is ,hogy firkálj beléjük?

Regénybe és könyvtári könyvekbe soha, tankönyvekbe is csak ritkán vagy akkor, amikor valami nagyon fontosat kell lejegyeznem (mondjuk, hogy mit visel ma az irodalomtanár vagy ilyesmi). Bár most így jobban végiggondolva néhány kedvenc regényem szélén is van pár odafirkált mondat, de az is csak ceruzával.

4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben? 

Így, úgy amúgy, alapjában véve egy végtelenül lusta ember vagyok, hiába van itthon megközelítőleg 90 könyvjelzőm (igen, igen gyűjtő vagyok), mégis van, hogy csak fejjel lefelé fordítom (átkozottul nagy bűn) vagy az asztal sarkáról lógatom, esetleg beleteszem a legközelebb található fecnit.

5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol?

Bárhol, sosem igazodtam a fejezetekhez, valahogy sosem éreztem úgy, hogy külön részek, nekem az egész összefolyik. Bár igazából, ha egy könyv nagyon jó, akkor le se tudom tenni, ha pedig nagyon rossz, akkor percenként, na jó, igazából oldalanként letenném és le is teszem, vagy úgy elteszem, hogy ne is kerüljön a szemem elé többet.

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkára, ha nagyon idegesítő könyvet olvas?

Persze, de általában csak a szabadesés törvénye szerint a padlóig jut el. (Hű, a fizikatanárom büszke lenne rám…) Viszont, ha irdatlanul idegesít a történet vagy valami nagyon jó jelenetnél tartok, akkor nem tudom eldönteni, hogy nevessek vagy olvassak-e tovább, és mivel általában hangosan nevetek, az egész család elnézően néz.

7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Nem az erősségem a szótárban utánanézés. Számítógépem meg ugyebár nincs, ezért maradok annál a verziónál, hogy megkérdezem a szüleimet, ha ők sem tudják, akkor tényleg kinyitom az értelmező szótárt és kikeresem benne.

8. Mit olvasol most?

Ebben a pillanatban épp Moliére drámáit. Nem mondom, hogy letehetetlen, de azt sem, hogy végtelenül unalmas. Nem hiszem, hogy írni fogok róluk, de az biztos, hogy maradandó élményt nyújtottak/nyújtanak.

9. Milyen könyvet vettél legutóbb? 

Régen nem vettem könyvet, talán az utolsót még a Könyvhéten vettem, méghozzá a Lola és a szomszéd srácot. De erről írtam is.

10. Van kedvenc helyed, vagy időpontod olvasásra?

Van. Szeretek délutánonként és esténként olvasni, mármint ezek a kedvenc időpontjaim és sokszor az egész délutánt átolvasom. Kedvenc helyem az nagyon sok van, először is Tihany, imádtam Tihanyban olvasni, vagy Szentendrén, a Templomdombon, a Dunakorzón, akár Pesten a Marczibányi téri művelődési központ mosdójában is, az fura kedvenc.

11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban? 

Nehéz kérdés. Nem igazán tudok rá válaszolni, az egyiket ezért, a másikat azért szeretem.

Szeretem az egyrészeseket, mert tudom, hogy nincs tovább és vagy lezárják a történetet, vagy hagynak sok kiskaput, hogy az olvasó ki tudja találni önmaga a történet végét.

A sorozatokat pedig azért szeretem, mert imádok sokáig olvasni, hosszú ideig egy történetben élni, mint például a Szent Johanna gimibe vagy a Roxfortba járni a többiekkel, meg amikor az ember megszeret egy karaktert, akkor minél többet meg szeretne tudni róla és minél több időt vele tölteni, pont úgy, mint mikor egyszerre néz meg öt részt egy sorozatból.

12. Van olyan könyv, amit mindig előhozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek? 

Persze, hogy van, szerintem ilyet mindenki tudna mondani. Mindenkinek tudnám javasolni az Egy különc srác feljegyzéseit és a Semmit is. Meg persze van még ezer ilyen meg olyan jó könyv. De ez a kettő jutott először eszembe.

13. Hogyan rendszerezed a könyveidet?

Két nagy polcom van. A kedvenceim és azok, amiket imádok. Végül is az összes könyv, amit a polcomon tartok kedvenc, csakhogy azon belül is vannak fokozato,k mint például kedvenc, nagyon kedvenc, extra-über kedvenc, de asszem, ha ezt itt és most folytatnám, akkor mindenkinek elmenne a kedve a blogom olvasásától, úgyhogy most már nem folytatom.