Pocsolya krétával, avagy hol is van az a bizonyos repedés

Örkény pocsolyája

Az Egypercest itt tudjátok elolvasni: Egy pocsolya emlékiratai

Amikor nincs kedvem a buszon tanulni, akkor kibámulok az ablakon. Ezt a tevékenységet sosem tudtam megunni, a táj mindig ugyanaz, de mégsem.  Nem hiszem, hogy az ember láthatja kétszer ugyanazt, bármi legyen is az. Az egy pillanat, és soha többé nem lesz már még egyszer. Ezt is fejtegethetném, de most nem ez a lényeg, hanem, hogy egy borult hétfő délután nézegettem kifelé az ablakon, amikor megpillantottam egy teknős alakú bárányfelhőt (tudniillik a teknős a kedvenc állatom, a szüleim azt állítják, teknős, pontosabban tekn volt az első szavam) és belegondoltam, milyen is lehet az élet teknős alakú felhőként és ezzel kezdődött az egész. Heteken keresztül (néha még most is) felhőként töltöttem azt a 45 perces utat hazafelé (meg a fizikaórákat) többször voltam gomolyfelhő, bárányfelhő, bodros, tornyos, kerek és egyszer még befőttesüveg alakú is, ez mindig a hangulatomtól függött. Magasról néztem le a világra, a sok tóra, folyóra, hídra, hegyekre, dombokra, városokra. Hagytam, hogy a szél sodorjon, hol keletre, hol nyugatra, hol szélsebesen, hol lassacskán.  Amikor felhő voltam, kiengedtem minden rosszat vagy fárasztót, ami történt velem és csak felhő voltam. Bámultam az eget. Szerencsére, azért nem mindig és még időben feleszméltem ahhoz, hogy meglássam Örkény pocsolyáját, ami mellett majdnem elsétáltam. Pontosabban a repedést, amiben egykor Örkény-pocsolya volt a Dráva utca 7-es szám alatt. Néhány napja olvasgattam az Egyperceseket, köztük ezt is, el is gondolkodtam rajta, hogy ha én felhő vagyok és Örkény meg egy pocsolya, akkor egyszer csak találkoznunk kell, hiszen mindkettő a körforgás része. Ebben a novellában az író kifejti, hogy milyen is volt két napig a Dráva utca 7-es számú háza előtti repedésben tócsáskodni, ez egy emlékirat, amiben minden megszerzett tapasztalatát és tudását átadja, hogy ténylegesen kényelmes-e, gondolkozik, hogy vajon nagy gondot okozott-e az ott lakóknak, viszont azt nem is merte leírni, milyen kemény szavakkal illették és szidalmazták, de el tudom képzelni. Én itt és most megígérem, hogy ezen túl nem fogok ócsárolni egyetlen icipici pocsolyát sem, mert ki tudja, hátha borzalmasan esik neki, és mert hát nem is ő tehet róla, én nem figyeltem eléggé. Tény, hogy a Dráva utca igencsak szeles, és sokat süt a nap, már csak tudom, hiszen minden nap végigsétálok rajta, tele van repedésekkel, horpadásokkal, ami igencsak sokat ígér az ideérkező tócsáknak. Ezért aztán fogtam magam és az egyik szünetben megkerestem a repedést (talán az az a repedés talán nem, de mindenesetre nem tévedhettem nagyot), és megemlékeztem, krétával felrajzoltam a pocsolyát, igaziak nem voltak ,mert hétágra sütött a nap, de szerintem azért így is megteszi. 

Örkény István Budapesten született 1912-ben és 67 évesen itt is halt meg. Kossuth-díjas író, egykor gyógyszerész, majd a magyar groteszk megteremtője.