Andy Weir: A Marsi

az eredeti borító

  Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Sosem hittem, hogy tetszeni fog ez a könyv. Mert nem igazán hoznak lázba sem az űrhajók sem a bolygók, de még a marslakók sem. Nem vagyok sci-fi rajongó és általában halálra unom magam kémia és fizika órán, helyette inkább verseket olvasok és bámulok kifelé az ablakon. 

Erre a könyvre viszont azt kell mondanom, jó volt, nem azt mondom, hogy „mega-atom-über-szuper-zseniális”, de élveztem. Elsősorban azért, mert már az első mondattal megnevettetett, (szerintem nem spoilerezek nagyon, ha leírom, az első mondat: „Erre rábasztam.”) De nem csak az elején, mivel a főszereplőnek fantasztikus humora van, ami a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillan. Másodsorban pedig azért fogott meg már rögtön az első oldalaknál, mert (örök pesszimistaként) én szeretem a reménytelennek tűnő helyzeteket, mármint szeretek róluk olvasni (lásd Csillagainkban a hiba, vagy a Majd újra lesz nyár). De mégis: el tudnánk képzelni annál kilátástalanabb helyzetet, mint hogy otthagynak valakit a Marson tök egyedül és valahogy túl kell élnie? Tiszta Robinson Crusoe, csak neki termékeny föld volt a talpa alatt, tudott szkafander nélkül is sétálgatni és a levegő nem volt mínusz 60 fokos. Tehát itt egy picit nehezebb a helyzet, ezért is jön jól a pozitív gondolkodás. Mark Watney (a kutató, aki nem mellesleg botanikus és mérnök) talán képes még ezeket a problémákat is áthidalni, bár ehhez rengeteg szerencse és kitartás kell. Állandóan számol, képleteket ír és ellenőriz mindenféle abszolút érthetetlen működésű szerkezeteket, és ezt ráadásul nagyon hosszan is teszi. Ezek a részek nem mindig érdekeltek, persze izgultam, hogy mi lesz vele, csakhogy hiába érzem magam okosnak, hogy ilyen képleteket olvasok, egy idő elvesztettem a fonalat (na jó, szinte azonnal) és át is ugrottam több ilyen részt. 

Azért a történetet végigszurkoltam, izgultam, reménykedtem, mintha én is a NASA központjában ülnék és figyelném, hogy mit csinál, mert bármennyire is akartam, nem tudtam neki segíteni. Se senki másnak, aki még az űrhajóban volt; ők is érdekes karakterek lehettek volna, szerintem kaphattak volna egy kicsit több szerepet, hatalmas volt rajtuk is a nyomás, olyan döntéseket kellett meghozniuk, amikre én még csak gondolni sem merek, életüket kockáztatták, miközben nem mellesleg komoly fizikai megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Szerintem én már attól rosszul lennék, ha egy picit megdől az űrhajó. Eddig sem akartam űrutazni, ezek után sem fogok, ez a könyv sem hozta meg hozzá a kedvem. Azt viszont sajnálom, hogy nincs több tehetségem a kémiához, mert akkor talán még ennél is élvezhetőbb lett volna a számomra könyv. 

Főleg a kémia tagozatos évfolyamtársaimnak ajánlom, ők biztosan imádni fogják. 

A borító látványos, mutatja, hogy mire számíthatsz (és persze nagyon hasonlít az eredetihez, ami nálam mindig plusz pont). 

Kedvenc idézeteim,

  (…) Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki. 
     Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.

"Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene."

Nemsokára film is lesz a történetből, ez pedig az előzetese:

Az író

Eredeti cím: Andy Weir: The Martian

Megjelenési év: 2014

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 358

Képek forrása: Pinterest

Úgy összességében 8/10 

Akkor szakítsunk avagy "A szerelmeseket lelövik, ugye?"

Ehhez a könyvhöz minden adott: tökéletes ajánló, szuper borító és egy népszerű írónő. De lehet, hogy ez sem elég a teljes sikerhez?

Fülszöveg:

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. 
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története 

„Kezdetben gimnazista tiniregényt varázsolt. Nem középiskolás fokon. Aztán bábeli zűrzavart álmodott. Fesztiváli könnyedséggel. Most éjszakai rohanást vizionál. Véget nem érő érzelmekkel. Hagyjátok magatokat olvastatni vele.”

Kirády Attila, az Origo kreatív igazgatója, az szjger.hu egyik megalkotója

 Szerintem :  Nem, nálam nem volt elég. Sőt, ez volt az első olyan Leiner Laura regény, amit le tudtam volna rakni olvasás közben, de persze nem tettem.
Először is nekem már tavasz van. Napsütés meg ilyenek. Nem akarok fagyoskodásról, hóról, pláne nem ónos esőről hallani egy szót se. Még csak most lett vége, de nem igazán hiányzik. Egy márciusi megjelenésre készített új regényben süssön már a nap!!!

Másodszor egy szakítást nehéz átélni, de kétlem, hogy ennyire. (Mint ahogy a könyv elején a főhősnőnk túljátssza.)

Harmadszor pedig, egy éjszaka alatt ennyi mindent, egy normális emberi agy nem tud felfogni. Akkor sem, ha minden a facebookon vagy a twitteren történik, és mindenki mindenhez okostelefont használ. Egyszerűen nem értem, hogyan lehet ennyi mindent bezsúfolni egy éjszakába. (Évek múlva röhögni fogunk ezeken az ósdi dolgokon.)
Az első 50 oldalon még nevetgéltem, de a vége felé egyre nagyobb volt a szenvedésem. Le akartam tenni, nem tartotta fenn az érdeklődésem. Állandóan veszekedtek. Szívesen becsuktam volna a könyvet azért, hogy nyugodtan kiveszekedhessék magukat a szereplők, és ha normálissá vált a helyzet, akkor olvastam volna csak tovább.
Az egész egy logikátlan sztori, amiben két (a vége felé egyre több) ember megállás nélkül egymást szívatja.
Cirkuszolás, dramatizálás, sértegetés, egymás kiröhögése, körülbelül ennyiből áll a sztori.
Persze vannak benne pozitív dolgok, például hogy kiszámíthatatlan, és vannak szereplők, akiket akár még meg is lehet kedvelni.

Két érdekes (nem gyakori) nevű testvér: 
KornéLia : Nem, nem a főszereplőt kedveltem meg. (Laura tényleg csak önző karaktereket tud főszereplőként beállítani?) Igazából valószínű, hogy a könyv miatta ekkora szenvedés. Az ő rinyálása és önzése miatt.

Szilveszter Szilkó: És íme, a szereplő, akinek van humora! Igen, humora. Kicsit sajnáltam a sok „szilveszteres” vicc miatt, mivel nem ő választotta a nevét. Okos, tanult, kicsit furcsa, de aranyos huszonéves filozófiahallgatót ismerhettünk meg. (Aki nem igazán jeleskedik a szívügyekben.)

Ezt a könyvet leginkább a sült krumplihoz tudnám hasonlítani.
Amíg forró, addig nagyon kívánatos és az olaj illatát is csábítónak tartjuk. (Most jelent meg, és egy most népszerű kategóriában.) Viszont ha már kihűlt, akkor kevésbé lesz vonzó az emberek számára ez a sok adalékanyagot tartalmazó „étel”. De ez csak az én véleményem.

Laura remek stílusban ír, de megvannak a saját kifejezései. Amiket, ahogy láttam (olvastam) nem igen szeretne lecserélni. Sőt, inkább azokat ismételgeti, ezért van minden olvasott oldalnál SzjG-feeling. Azért szerencsére a humorát itt is megcsillogtatja jópárszor. 
Borító: Szerintem csodaszép. Az eddigi legjobb borító (azok közül a könyvek közül amiket Leiner Laura írt ).

Kedvcsináló idézet: 

"- Befejezted az önimádást, vagy vigyük el a tükröt is?"

Leiner Laura magyar író, A Szent Johanna gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője. 18 éves kora óta jelennek meg könyvei. Ismertségét és népszerűségét a Szent Johanna Gimi sorozat hozta meg számára.

Eredeti megjelenés: 2014

Kiadó: GABO

Oldalszám: 336. oldal

Honnan szereztem: kölcsönkaptam :) 

Képek forrása: leinerlaura.hu/ weheartit.com/ instagram.com/leinerlauraofficial

Összességében: 4/10 

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, avagy hogyan sikerülhet egy fogalmazás kísérlet hajnali kettőkor

Igen, nekem is kellett erről fogalmazást írnom. Gondoltam próba-szerencse felteszem ide. :)

Tartalom: (Szerintem felesleges mert mindenki ismeri)

Szerintem...

Légy jó mindhalálig...

Móricz Zsigmond "Légy jó mindhalálig" regényét 1920-ban adták ki. Olyan személyes, fájdalmas élményekről ír, hogy azt is gondolhatnánk, ez valójában önéletrajzi írás, és Móricz a saját gyermekkori szenvedéseit idézi fel a regényben. A író maga azt is tagadta, hogy ez vádirat lenne a debreceni kollégium ellen. Egyik levelében így ír erről:

"Nyilas Misi tragédiájában nem a debreceni kollégium szenvedéseit írom meg, hanem a kommün alatt s után elszenvedett dolgokat [.] Én akkor egy rettenetes vihar áldozata voltam. Valami olyan naiv és gyerekes szenvedésen mentem át, hogy csak a gyermeki szív rejtelmei között tudtam megmutatni azt, amit érzetem , s lám, az egész világ elfogadta, s a gyermek sorsát látták benne."

Mégis biztosak lehetünk benne, hogy saját élmények nélkül Nyilas Misi története nem sikerült volna ilyen szívfacsaróra. Móricz is éppen olyan szegény családból származott, mint regényhőse. Misit és öt testvérét nagyon nehéz körülmények  között neveli ács apja és folyton dolgozó édesanyja.

Misinek minden krajcár számít, de szülei adományát mégis visszaküldi; hogy ne legyen még nagyobb teher a családon, maga is munkát keres. Ezek a körülmények (a nyomor és a nélkülözés) kísértetiesen hasonlítanak Móricz gyermekkori éveire Prügyön, ahol ahogy ő mondta a "feledhetetlen szenvedés éveit" élte át. Igazából ez a történet egy kisfiú szenvedéstörténete. (Én inkább az "Egy kisfiú szenvedései" címet adtam volna neki, bár a Légy jó mindhalálig igazán hátborzongató és már előre sejteti, hogy tragikus történetről lesz szó.) Nyilas Misivel minden rossz megesik, ami csak egy iskolában a gyengébbekkel megeshet. Sokan csúfolják, piszkálják, lekezelően bánnak vele, pedig ő semmi mást nem szeretne igazán, mint a kis Nyilas Misiből igazi Nyilas Mihály lenni. Hiába jeles tanuló , becsületes, szerény, szorgalmas, segítőkész, ezeket a tulajdonságokat a diáktársak sem akkor, sem most nem értékelik, Misi hiába igyekszik felnőttként helytállni sosem kerülhet az iskolai hierarchia csúcsára. Nyilas Misi a debreceni kollégiumban egy ártatlanul szenvedő "lúzer".
A történetet vázlatpontokba "sűrítik" a fejezetek elején lévő rövid összefoglalók, amelyek inkább a fejezetek hangulatát adják vissza, semmint a pontos eseményeket rögzítenék, mégis ha csak ezeket olvasnánk is el, megéreznénk az egész regény hangulatát.

Ebben a regényben egy ártatlan, tapasztalatlan kisgyerek úgy kerül szembe a felnőttek világával, a lopással, csalással, hazugsággal és vádaskodással, hogy nincs rá felkészülve. Rossz látni, hogy milyen jóhiszeműen és kedvesen bánik azokkal, akik kihasználják. Nem érti, hogy mi történik vele, de teljesen átérzi az igazságtalanságot és majdnem belehal a csalódásba. Hiába "happy end" a vége, reménykedünk, hogy Misi meggyógyul és sokkal jobb iskolába kerül, jó emberek közé, akik talán nem bántják majd, mégsem múlik el az a rossz érzés, hogy ami megtörtént, azt már nem lehet jóvá tenni.


Eredeti megjelenés: 1920
Író: Móricz Zsigmond
Képek forrása: www.wikipedia.com; www.bookline.com