"A legszerethetőbb kamaszlányok a két Lotti óta."

Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia – arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is.
A „Hűvösvölgyi suli” tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nem szólok hozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.
Szerintem...
Szerintem én nem is nagyon tudnám megkülönböztetni a három kötet annyira egyformák.
Sokszor túl gyorsan történnek a dolgok, néha zsúfolt, de
vannak olyan fejezetek, amelyekben nem igazán történik semmi. Persze vágom,
hogy ez a való élet vagy mifene, de azért az mégsem jó, ha az olvasó elunja
magát a regény olvasása közben. Ennek ellenére nem egy rossz könyv, persze nem
közelít meg egy világsikert, de azért határozottan élvezhető.

A Hűvösvölgyi suli alapjaiban véve reális szituációkat
felvonultató regény. Vannak benne persze kevésbé reális helyzetek is, például
amikor kiderült, hogy a Dóri előtt ülő srác szintén egy ikerpár egyik tagja, és
ő is és az ikertesója is helyes srácok, és még jó fejek is, akik simán
belemennének egy ikerkapcsolatba. Ez ugyan kicsit abszurd, de legalább
ellensúlyozza, hogy a szerelmi bonyodalmak egyébként nagyon kiszámíthatóak és
talán túl sok a dráma is. Igaz, az még az ikertesók hétköznapjaiban is túl
gyakori. (Én is szoktam veszekedni a tesómmal, de nem értem, hogy miért kell
óriási patáliát csapni, ha két percre használatba veszik valakinek a fésűjét.
Vagy mégis?...)
Karakterek:

Dóri, az írópalánta, aki végtére is „megírta” ezt a regényt,
vagyis a mindennapjaikat az ikertestvérével. Ő az aggódósabb iker, aki mint
sokszor piszkálják is ezzel, nagyon hasonlít Anyára. Tehetsége van a dolgok
félreértéséhez és a bénázáshoz. (Ezeket a szituációkat tényleg el lehetett
képzelni, annyira bénák voltak, hogy már viccesek.) Viszont rá jellemző inkább
a józan gondolkodás, és a veszélybe torkolló helyzetek átlátása.
Nóri, akinek minden álma az, hogy híres énekesnő legyen.
Vagányabb, szeleburdibb és egy igazi belevaló karakter. Hiúbb, mint testvére és
(sokkal jobban ért a sminkeléshez :D ) Mindene a zenélés és a zűrösebb
szívügyek is általában őt sújtják (bár abból mindkettejüknek bőven kijut),
végtére is ő kihasználhatóbb iker.

A második résztől kezdve kezdtem azt hinni, hogy az írónő
csak magát szórakoztatja, a fiúnevekkel: erről tanúskodik a Béci, Rinci és
Jácint név.
Borító:
Pontosan sikerült vele tükrözni a könyvben rejlő tartalmat,
ami így egy óriási csillagos ötöst érdemel. Vannak rajzok, amelyek tetszettek
és olyanok is amik nem, de ez rendben van. A könyvvel kapcsolatban is kb. ugyanilyenek az érzéseim.
Eredeti megjelenés: 2012
Írónő: Maros Edit
Kiadó: Studium Plusz
Oldalszám: 378 (első kötet)
Úgy mindent összevetve: 7/10
Nohát, ezek szerint még sem annyira rossz ez a sorozat? Még a végén ráveszem magam, hogy elolvassam. Ez a srácos mozgókép nagyon tetszik :D
VálaszTörlés