Szerelmes könyvek tavaszra

Őrülten nehéz szerelmes könyveket ajánlani. Nem írhatom például, hogy beindultak a hormonok, és tessék, mindenki válasszon egy könyvet. És azt sem írhatom tudománytalanul és egyszerűen, hogy tessék csak, nézzétek, itt van, mert az egész köré muszáj valamilyen értelmes (és kevéssé érzelmes) magyarázatot köríteni. Mivel olyan szerelmes könyvet biztosan nem tudok ajánlani, ami mindenkinek egyformán tetszik, ezért kategóriákra osztottam őket, így szerintem mindenki megtalálhatja a magához illőt erre a rövidke tavaszra.

Stephanie Meyer: Twilight - Ezt a könyvet elsősorban a fantasy szerelmeseinek ajánlom, akik leginkább az álmaikban élnek, és az álompasijuknak minimum hat lábujja van, vagy angyalszárnyai, vagy ha ezek nem is, akkor legalább csillog egy picit.

William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Ez a könyv leginkább a véres drámák és az örök klasszikusok rajongóinak fog tetszeni, tele van izgalmas részekkel, árulással, nagy drámákkal, szerelemmel és persze, ahogyan az Shakespeare-nél megszokhattuk, halálesetekkel is.

Kemény Zsófi: Én még sosem – Azoknak, akik reálisan gondolkoznak, minden téren (még a szerelemről is). Fókuszában egy szerelmi háromszöggel, három nagyon különböző karakterrel. Budapesten játszódik, tehát ha valami tényleg „itt és most” típusú, akkor ez az.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Jane Austen ikonikus művét elsősorban anglománoknak és a kosztümös filmek kedvelőinek ajánlom, akik nem is tudnák elképzelni a napjukat ötórai tea nélkül (bár ők már biztos olvasták). A regény szellemes és idilli hangulatába könnyen bele lehet feledkezni.

 

John Green: Csillagainkban a hiba – Tökéletes olvasmány orvostanhallgatóknak és mazochistáknak, akik szeretnek halálos kimenetelű betegségben szenvedő fiatalok szerelméről olvasni. Ha még ezek után is arra vetemednél, hogy elolvasd, mindenképp készíts a közelbe egy adag papírzsepit.

 

Kiera Cass: A Párválasztó trilógia - Az örök hercegnőknek, azoknak, akik koronával a fejükön alszanak és persze meseszép ruhákat álmodnak maguknak. Ezeknek a lányoknak garantálom, hogy nem fognak csalódni a könyvben, ez egy igazi hamisítatlan hercegnős sztori, herceggel, testőrrel, mérhetetlen luxussal és persze áradó érzelmekkel.

Az ajánlatok száma valójában végtelen, ezért lehetetlen lenne lezárni a sort. De ha valaki ebből a szinte szőrszálhasogató aprólékossággal és megalapozott tudományossággal összeállított listából mégsem tudna választani, az hagyja a fenébe az egészet és élvezze a tavaszt. (Meg a szerelmet.)

Barátok közt Szophoklésszal

Ma (ebben az évben először) igazán éreztem a tavaszt. Nem csak egy pici napsütéssel, kabátban vacogóst, hanem a nincs-sehol-árnyék, pulcsira vetkőzőset. Írhatnék most ide költői dolgokat a tavaszról, pl., hogy milyen szépen rügyeznek a fák, virágillat, madarak ésatöbbi, de ez nem lenne igaz, mert a fák még marhára nem rügyeznek és nincs virágillat, ahogyan hajnali madárcsiripelés sem. De ezt egyáltalán nem bánom, hiszen ha kinyílnak a virágok, akkor jönnek a rovarok, bogarak, a csápos repülő kis állatkák, akiket legszívesebben meg sem látnék. Na, de ez egyáltalán nem lényeges, igazándiból azért akartam írni, mert két napja, amikor a nagy tavaszi fáradságom közepette néztem a Barátok köztöt, és éppen egy nagyon drámai jelenetnél tartottunk úgy a kilencedik perc körül, akkor az a gondolat ugrott be, hogy vajon miért nem írnak ebből a szappanoperából könyvet? Ezen gondolkodtam pár napja, egy magazin olvasgatása mellett is, (szintén a nagy pihenés része), amikor hirtelen megvilágosodtam. Felesleges lenne szappanoperából könyvet írni, hiszen erre van a dráma mint műfaj, erős karakterekkel, személyes közléssel, sok-sok monológgal és párbeszéddel. És ha már tavasz, akkor dráma, színház, valami veszekedős, gőzkieresztős, lazításképp-koncentrálós. Ha pedig dráma, akkor Szophoklész. (Ő jut elsőként eszembe most, hiszen kilencedikes humán tagozatosként, ha álmomból fölkeltenek, akkor is tudnom kell szegény drámaíró életét. ) Ezért is gondoltam arra, hogy az Antigonéról írok. (Igaz, kicsit komolyabb témákkal foglalkozik, mint a Barátok közt, de ez pont így van jól.) Miért választottam ezt a majdnem kétezer éves ókori krimit? Talán, mert szeretem ezeket a versben beszéléseket, furcsán más hangulata lesz így az egésznek, mert látszik, hogy nem csak úgy beleírták a vakvilágba, hanem ez meg van szerkesztve, tervezve, és mindenekelőtt, nagyon át van gondolva. Na, oké nem fogok hazudni, nem azért olvastam el, mert édesen hexameterbe van írva, hanem mert kötelező volt. De ki mondta, hogy egy kötelezőt nem lehet szeretni? Mert ezt én igenis szeretem.

Tetszett benne, hogy egy pillanatig sem hagyott unatkozni, és állandóan történtek az események, ezzel együtt viszont, ha nem koncentráltam eléggé, akkor újra kellett olvasnom az adott részt, mert a nyelvezete azért nem teszi lehetővé, hogy akár félálomban is felfogjam. Mert azért azt ne felejtsük el, hogy az ókori görögök is hasonló problémákkal küszködtek, mint mi, szerintem azóta csak a gondolkodásmód változott, az érzelmek biztosan nem. A szerelem, a szeretet, a gyűlölet mind ugyanaz, és az lesz száz év múlva is, az érzelmek örökké érzelmek maradnak.

Imádtam, ahogyan a karakterek védték a saját álláspontjukat, ahogyan makacsul kitartottak (Antigoné Kreónnal szemben), szerettem benne a titkokat, az ármánykodást, ahogyan ezek a nagyon erős egyéniségek egymásnak feszültek, és az ebből született konfliktusokat is (amikből nem szenvedett hiányt a történet). A dráma boncolgat feminizmust, vallást, az élet és halál kérdését, jogot és kötelességet. Egyszóval szinte olyan, mintha mindez ma is megtörténhetne, szerintem érdemes elolvasni, újraolvasni mert kortalan, független az eseményektől a földrajzi helyzettől, a hovatartozástól ,az évszázadtól, mert alapvetően annyira személyes jellegű, hogy bárhol és bármikor játszódhatna és pont ez az, amiért össze sem lehet hasonlítani a Barátok közttel.