Barátok közt Szophoklésszal

Ma (ebben az évben először) igazán éreztem a tavaszt. Nem csak egy pici napsütéssel, kabátban vacogóst, hanem a nincs-sehol-árnyék, pulcsira vetkőzőset. Írhatnék most ide költői dolgokat a tavaszról, pl., hogy milyen szépen rügyeznek a fák, virágillat, madarak ésatöbbi, de ez nem lenne igaz, mert a fák még marhára nem rügyeznek és nincs virágillat, ahogyan hajnali madárcsiripelés sem. De ezt egyáltalán nem bánom, hiszen ha kinyílnak a virágok, akkor jönnek a rovarok, bogarak, a csápos repülő kis állatkák, akiket legszívesebben meg sem látnék. Na, de ez egyáltalán nem lényeges, igazándiból azért akartam írni, mert két napja, amikor a nagy tavaszi fáradságom közepette néztem a Barátok köztöt, és éppen egy nagyon drámai jelenetnél tartottunk úgy a kilencedik perc körül, akkor az a gondolat ugrott be, hogy vajon miért nem írnak ebből a szappanoperából könyvet? Ezen gondolkodtam pár napja, egy magazin olvasgatása mellett is, (szintén a nagy pihenés része), amikor hirtelen megvilágosodtam. Felesleges lenne szappanoperából könyvet írni, hiszen erre van a dráma mint műfaj, erős karakterekkel, személyes közléssel, sok-sok monológgal és párbeszéddel. És ha már tavasz, akkor dráma, színház, valami veszekedős, gőzkieresztős, lazításképp-koncentrálós. Ha pedig dráma, akkor Szophoklész. (Ő jut elsőként eszembe most, hiszen kilencedikes humán tagozatosként, ha álmomból fölkeltenek, akkor is tudnom kell szegény drámaíró életét. ) Ezért is gondoltam arra, hogy az Antigonéról írok. (Igaz, kicsit komolyabb témákkal foglalkozik, mint a Barátok közt, de ez pont így van jól.) Miért választottam ezt a majdnem kétezer éves ókori krimit? Talán, mert szeretem ezeket a versben beszéléseket, furcsán más hangulata lesz így az egésznek, mert látszik, hogy nem csak úgy beleírták a vakvilágba, hanem ez meg van szerkesztve, tervezve, és mindenekelőtt, nagyon át van gondolva. Na, oké nem fogok hazudni, nem azért olvastam el, mert édesen hexameterbe van írva, hanem mert kötelező volt. De ki mondta, hogy egy kötelezőt nem lehet szeretni? Mert ezt én igenis szeretem.

Tetszett benne, hogy egy pillanatig sem hagyott unatkozni, és állandóan történtek az események, ezzel együtt viszont, ha nem koncentráltam eléggé, akkor újra kellett olvasnom az adott részt, mert a nyelvezete azért nem teszi lehetővé, hogy akár félálomban is felfogjam. Mert azért azt ne felejtsük el, hogy az ókori görögök is hasonló problémákkal küszködtek, mint mi, szerintem azóta csak a gondolkodásmód változott, az érzelmek biztosan nem. A szerelem, a szeretet, a gyűlölet mind ugyanaz, és az lesz száz év múlva is, az érzelmek örökké érzelmek maradnak.

Imádtam, ahogyan a karakterek védték a saját álláspontjukat, ahogyan makacsul kitartottak (Antigoné Kreónnal szemben), szerettem benne a titkokat, az ármánykodást, ahogyan ezek a nagyon erős egyéniségek egymásnak feszültek, és az ebből született konfliktusokat is (amikből nem szenvedett hiányt a történet). A dráma boncolgat feminizmust, vallást, az élet és halál kérdését, jogot és kötelességet. Egyszóval szinte olyan, mintha mindez ma is megtörténhetne, szerintem érdemes elolvasni, újraolvasni mert kortalan, független az eseményektől a földrajzi helyzettől, a hovatartozástól ,az évszázadtól, mert alapvetően annyira személyes jellegű, hogy bárhol és bármikor játszódhatna és pont ez az, amiért össze sem lehet hasonlítani a Barátok közttel.