Végtelen unalom Pemberley-ben

Rebecca Ann Collins : Pemberley-krónikák

Fülszöveg: 

A menyegzőnek vége, szedelőzködnek a vendégek. Két boldog ifjú pár búcsúztatja őket: 
Elizabeth & Mr. Darcy 
Jane & Mr. Bingley 
Jane Austen világhírű Büszkeség és balítélet című könyvének történetét gondolta tovább Rebecca Ann Collins. Az ismert és szeretett szereplők közös élete még csak most kezdődik. Szerelem és házasság, pénz és gyerekek – személyes történetük összefonódik a korabeli Anglia politikai és társadalmi változásaival, melyek Pemberley-t sem kerülik el.

„Austen elmosolyodna és áldását adná rá.” – Beverly Wong

Nagyon remélem, hogy nem, és ha Jane bele is olvasna, nagy ívben elhajítaná, mint majdnem az összes Büszkeség és balítélet fanfictiont. Azért mondom, hogy majdnem, mert több ilyen könyvet is olvastam már és van, ami tényleg nem volt rossz. (Jo Baker tavalyi Longbourn árnyékában regénye például a szolgák szemszögéből megírt tökéletesen önálló regény, aminek a Bennet család életének eseményei csak keretéül szolgálnak, és a Bennet lányok a háttérben nem is olyan szimpatikusak az éjjel nappal dolgozó cselédlánynak) Sok más dolgom miatt a hónapban kevés időm jutott az olvasásra, és amikor megláttam Rebecca Ann Collins: Pemberley-krónikák című könyvét a könyvtár egyik eldugott polcán, úgy éreztem végre valami, amivel lazíthatok. Kár, hogy nem így lett, viszont most már értem, hogy miért volt oda száműzve két további részével együtt. Nem azt a jóleső örömet hozta, hogy de jó, végre megtudom mi lett az esküvők után, vagy hogy visszakapcsolódhatok a történetbe, amit annyira szerettem. Inkább dühös lettem, hogy mégis ez, hogy lehet ilyet írni?

A könyv második felét már inkább szúrópróbaszerűen teszteltem, mert nem volt hozzá türelmem, és a sorozat további két kötetet pedig már biztos, hogy nem kölcsönzöm ki.

Így aztán csak néhány hibát tudok felsorolni, de az összes úgyse férne el egy bejegyzésben. Először is, meg kell említenem, hogy hiába igyekezett, valahogy nem tudott korhű környezetet teremteni, mindig kilógott valami, és ezzel teljesen el is szúrta a hangulatot. Keverte a saját maga által megálmodott plusz karaktereket a történetben, például elrontotta a nevét (ez persze a fordító és a szerkesztő hibája is lehet) és előfordul, hogy irreális az adott rokoni viszonylatban egyik-másik szereplő életkora, és akkor a hirtelen (két látogatás, vagy egy évszak alatt) felnövő gyerekekről még nem is szóltam. Irdatlanul sok karaktert szeretett volna mozgatni ebben a kis világban, viszont már maga a Benett család sem egy kis pereputty, de férjekkel és azok minden rokonával kiegészülve (na meg az írónő által megálmodott gyerekekről és unokákról nem is beszélve) úgy saccperkábé ötven szereplő ingázott a kastélyok, London és a templom közt. Ami egy idő után már nagyon unalmas, részint mert állandóan vissza kell lapozni az elejére, ahol van egy kis lista (pozitívum), hogy kinek ki a gyereke (nyilván sejtették, hogy egy átlagolvasó számára követhetetlen). Az is fárasztó, hogy sosem jutunk egy beszélgetés végére mondjuk Darcy és Elizabeth között, mert már ugrunk is Kitty és az ő szerelmének a sztorijához, aminek szintén nem tudjuk meg a végét, mert máris Jane terhessége a téma és így tovább. A karakterek pedig teljesen laposak lettek, a szerző egyszerű szappanoperahősöket faragott belőlük, egy hatalmas rózsaszín buborékfelhőben, ahol mindenki állandóan ölelkezik, könny szökik a szemükbe a meghatottságtól és a csöpögős boldogságot még az is tetézi, hogy mindenki, ismétlem, mindenki házasodik (ha lehet a szomszédból) és aki csak lehet, állapotos lesz. (Bocsi a spoilerért, de sejthető, hogy csak így keletkezhet ez a Bennet-Bingley-Gardiner univerzum.) Sajnos még Lizinek is eltűnik a fanyar humora, sőt, minden humora, és kizárólag az örök szerelem-boldogság-világbéke hármas harmóniájára koncentrál, és ami még ijesztőbb, hogy Mr. Darcy is. Bár a társadalmi igazságtalanság néhány Pemberley 

környékén is tapasztalható formája – jön az ipai forradalom - is felháborítja – megint csak teljes egyetértésben férje oldalán. 

De életük központi témája, és ez minden fejezetnek szerves része legalább egyszer (van ahol kétszer is!), hogy kölcsönösen biztosítsák egymást, és önmagukat a soha ki nem hunyó,töretlen, múlhatatlan, megmásíthatatlan, sírig tartó szerelmükről, ami a harmadik alkalom után már egyszerűen hányingerkeltő, az aranyos helyett. Jane és Bingley tudjuk, hogy mindig is ilyenek voltak, de elrontani a könyv főszereplőit azzal, hogy csak szerelmes biodíszletnek vannak ott, az nem fair.

Hátrébb olvasva sem lesz jobb. 

Kiadó: I.P.C.

Kiadás éve: 2008 (magyarul: 2010)

Fordító: Fügedi Tímea

Oldalszám: 452 oldal

Képek forrása: pinterest