Ez az év első bejegyzése, tudom, hogy már február
van, de most érett meg rá az idő. Csak akkor írok a könyvekről, ha azt érzem,
hogy mindenképp meg kell osztanom másokkal az olvasós élményeimet. Rengeteg
mindent csináltam januárban, többször voltam színházban, kiállításon, sőt még
egy kiállításban rendezett slam poetry estre is benéztem, egyszóval csak úgy
döntöttem magamba a kultúrát. Ezek mellett persze a könyvtárba járás sem maradt
el és azért olvasni is volt időm. Az év
eleje óta olvasott nyolc könyvből, arról a háromról írnék, amit a legjobbnak
találok, ezeket mindenképp meg kell említenem.
Mary Hooper: Eliza Rose
Történelmi romantikus, erős tündérmesés jelleggel. Tipikusan
már az első oldalnál tudod, hogy mi lesz a történet szerelmi szálának a vége,
de nem is ez volt a fantasztikus a könyvben, hanem a körítés, ami azért olyan
izgalmas volt, mert teljesen bele tud rántani az 1667-es Londonba (amit amúgy
imádok, mint történelmi korszakot). Az
írónőtől nem ez volt az első könyvem, sőt, már írtam is a könyveiről ITT, azok
is mind a 17. századi Londonban játszódnak, de ez felülmúlta az előző kettőt. 9/10
Anna Woltz: Black Box
„A világ
nem rózsaszínű műanyagból van.”
Mostanában több Tilos
az Á könyvet olvastam, és egyre jobban szeretem ezt a kiadót, mert eddig még
egyszer sem csalódtam bennük. A Black Box kőkemény társadalomkritika, tükör, elsősorban
a mi korosztályunknak. Az első fejezetekben ez még nem olyan feltűnő, viszont ahogy
egyre mélyebbre merülünk a sztoriban, megérezzük rögtön, hogy itt valami nagyon
nincs rendben, és annyira kísértetiesen hasonlított a mai világra, hogy
megrémültem, mi van, ha csak én nem veszem észre, hogy ilyen rossz a helyzet. (Mondjuk,
én eleve kicsit paranoiás vagyok…) A történet leginkább a valóság show-k és a
közösségi média körforgásában elvesző tinédzserekről szólt, elég komplex könyv,
úgyhogy aki nem olvas figyelmesen, az egy látszólag lezáratlan történetet kap. Nagyon
tanulságos könyv volt, sokáig nem tudtam szabadulni a hangulatától. 10/10
Tóth Krisztina : Pillanatragasztó
„Ha minden mindennel összefügg, ha a világ
végtelen számú különböző rajzolata mégis csak egymásra kopírozható, és a sok
vonal egyetlen, legvégül értelmezhetetlen ábrává áll össze, akkor minek
külön-külön bogozni, ujjunkkal követni mindet?”
Sokkal jobban tetszett,
mint a Porhó (Tóth Krisztina verseskötete). Imádtam a novellákat, kivétel
nélkül az összeset, mély nyomot hagytak bennem, gyakran napokkal később jutnak
eszembe egyes mondatok, amiknek a jelentésére vagy a súlyára csak később
éreztem rá. Kedvencem a Napfogyatkozás című történet, egyrészt mert egyszerűen
gyönyörű, másrészt, mert a szülinapomon játszódik (egy nappal a napfogyatkozás
előtt), azt ki is írtam (kézzel!) hogy bármikor elővehessem és olvasgathassam. Amint lehet megveszem magamnak a kötetet. 10/10
Ami nem érte meg, hogy elolvassam:
Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája
Ez a könyv egy lufi volt. Nagyot csalódtam benne,
mert hiába a csodaszép borítás, ha belül semmi értelmes sincsen. Tökéletes
példája annak, hogy hogyan lehet a semmiről könyvet írni, ami persze sok oldal
és úgy tűnik, mintha értelmes lenne. Ez is novellagyűjtemény, felejthető
történetekkel, amikbe egytől egyik a saját kielégítetlenségét fogalmazza meg az
írónő valamilyen módon – igaz az elején sem állította, hogy ez a beteljesült
vágyak enciklopédiája lenne, mégis egy idő után unalmassá válik. Nem éri meg
időt pazarolni rá. 3/10
