Januárban olvasottak

Ez az év első bejegyzése, tudom, hogy már február van, de most érett meg rá az idő. Csak akkor írok a könyvekről, ha azt érzem, hogy mindenképp meg kell osztanom másokkal az olvasós élményeimet. Rengeteg mindent csináltam januárban, többször voltam színházban, kiállításon, sőt még egy kiállításban rendezett slam poetry estre is benéztem, egyszóval csak úgy döntöttem magamba a kultúrát. Ezek mellett persze a könyvtárba járás sem maradt el és azért olvasni is volt időm.  Az év eleje óta olvasott nyolc könyvből, arról a háromról írnék, amit a legjobbnak találok, ezeket mindenképp meg kell említenem.

Mary Hooper: Eliza Rose

Történelmi romantikus, erős tündérmesés jelleggel. Tipikusan már az első oldalnál tudod, hogy mi lesz a történet szerelmi szálának a vége, de nem is ez volt a fantasztikus a könyvben, hanem a körítés, ami azért olyan izgalmas volt, mert teljesen bele tud rántani az 1667-es Londonba (amit amúgy imádok, mint történelmi korszakot).  Az írónőtől nem ez volt az első könyvem, sőt, már írtam is a könyveiről ITT,  azok is mind a 17. századi Londonban játszódnak, de ez felülmúlta az előző kettőt.  9/10

Anna Woltz: Black Box

 

„A világ nem rózsaszínű műanyagból van.”

Mostanában több Tilos az Á könyvet olvastam, és egyre jobban szeretem ezt a kiadót, mert eddig még egyszer sem csalódtam bennük. A Black Box kőkemény társadalomkritika, tükör, elsősorban a mi korosztályunknak. Az első fejezetekben ez még nem olyan feltűnő, viszont ahogy egyre mélyebbre merülünk a sztoriban, megérezzük rögtön, hogy itt valami nagyon nincs rendben, és annyira kísértetiesen hasonlított a mai világra, hogy megrémültem, mi van, ha csak én nem veszem észre, hogy ilyen rossz a helyzet. (Mondjuk, én eleve kicsit paranoiás vagyok…) A történet leginkább a valóság show-k és a közösségi média körforgásában elvesző tinédzserekről szólt, elég komplex könyv, úgyhogy aki nem olvas figyelmesen, az egy látszólag lezáratlan történetet kap. Nagyon tanulságos könyv volt, sokáig nem tudtam szabadulni a hangulatától.  10/10

Tóth Krisztina : Pillanatragasztó

 „Ha minden mindennel összefügg, ha a világ végtelen számú különböző rajzolata mégis csak egymásra kopírozható, és a sok vonal egyetlen, legvégül értelmezhetetlen ábrává áll össze, akkor minek külön-külön bogozni, ujjunkkal követni mindet?”

Sokkal jobban tetszett, mint a Porhó (Tóth Krisztina verseskötete). Imádtam a novellákat, kivétel nélkül az összeset, mély nyomot hagytak bennem, gyakran napokkal később jutnak eszembe egyes mondatok, amiknek a jelentésére vagy a súlyára csak később éreztem rá. Kedvencem a Napfogyatkozás című történet, egyrészt mert egyszerűen gyönyörű, másrészt, mert a szülinapomon játszódik (egy nappal a napfogyatkozás előtt), azt ki is írtam (kézzel!) hogy bármikor elővehessem és olvasgathassam. Amint lehet megveszem magamnak a kötetet. 10/10

Ami nem érte meg, hogy elolvassam:

Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája

Ez a könyv egy lufi volt. Nagyot csalódtam benne, mert hiába a csodaszép borítás, ha belül semmi értelmes sincsen. Tökéletes példája annak, hogy hogyan lehet a semmiről könyvet írni, ami persze sok oldal és úgy tűnik, mintha értelmes lenne. Ez is novellagyűjtemény, felejthető történetekkel, amikbe egytől egyik a saját kielégítetlenségét fogalmazza meg az írónő valamilyen módon – igaz az elején sem állította, hogy ez a beteljesült vágyak enciklopédiája lenne, mégis egy idő után unalmassá válik. Nem éri meg időt pazarolni rá.  3/10