Végre egy magyar könyv...Író: Ottlik Géza
Budapest, 1912. május 9.-Budapest, 1990. október 9.
író, eredetileg katonának szánták. Első írásai1931-ben jelentek meg. 1951-ben jelent meg a könyv, Ottlik legfontosabb műve a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása.
Wikis "fülszöveg": A három főszereplő (Both Benedek, Medve Gábor és Szeredy Dani) történetét meséli el, akik különböző megpróbáltatásokon esnek át. Helyzetük rendkívül kiszolgáltatott, mert egy zárt és összerázódott közösséghez kerülnek, melynek vezére Merényi. A gyerekek között szilárd hierarchikus viszony van, melyet az ottani vezetőség (tanárok, nevelők) támogatnak, mivel ez az alapja a katonai rendnek. Életüket mindvégig megkeseríti a két tiszthelyettes, Bognár és Schulze, akik közül az utóbbi az elviselhetetlenebb. A tiszthelyettesek vakfegyelmet és feltétlen alázatot követelnek a növendékektől, gyakran alkalmaznak különböző büntető eszközöket (pl.:egynapos magánzárka) a "rendszerellenes egyéneknél".
Saját vélemény:
Ez a könyv is elég nagy hatással volt rám. Egyik éjszaka, amikor nem tudtam aludni, apám a kezembe nyomta, hogy olvassam és hogy ezen biztosan elalszom. 30 oldal után tényleg belealudtam és a könyv reggel felkerült a polcra. Onnan csak akkor került le, amikor szóba került a barátnőim között, hogy ki olvasta már? Mivel tudat alatt is versenyzek, ezért rekord idő alatt (1,5 hét) sikerült elolvasnom. Közben egy színjátszógálán is részt vettem. Éjjel-nappal ezt bújtam sétálás, városnézés és még étkezés közben is. Le se tettem. Városnézés közben úgy tájékozódtam, hogy kiszúrtam egy színes pólójú srácot és a periférikus látásommal, tehát amit a betűkön kívül láttam, azt követtem. Nem is tévedtem el. A cselekménybe néha nagyon belebonyolódtam és vissza-vissza kellett lapoznom. Ebben a könyvben nekem az volt a legmeglepőbb hogy nem a főszereplő volt a legjobb/legtehetségesebb/legszebb, ahogy más könyvekben lenni szokás, hanem ha meggondoljuk egy szerencsétlen balek:Bébé. Néha kicsit kegyetlennek véltem a könyvet, akkor leraktam pár percre, de aztán győzött a kíváncsiság és le se tettem a következő kegyetlen részig. Nagyon tetszett a regényben a saját, szinte "aligbeszélős" nyelvük. Ahol már morgásokból is megértették egymást. A szigorú rendből és fegyelemből ez egyedüli "menekülés" a betegápoló szoba volt, ott nem volt zsarnokoskodás, verekedés, csak csönd, nyugalom és béke. A kedvenc helyem egyértelműen a betegszoba, de a mosdóhelységet is nagyon szeretem. Talán Szeredy a kedvenc szereplőm, mert fegyelmezett, nyugodt és szinte mindig ésszerű döntést hoz. Ez az egyik kedvenc könyvem. A végén kicsit bántam, hogy ilyen hamar végeztem vele. (mint szinte minden könyvnél, amit elolvastam) :)Itt el lehet olvasni az egészet:
Ottlik Géza iskola a határon MEK
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése