2015. szeptember 6., vasárnap

Fehér és piros avagy hol is keressük az álmainkat?

Alessandro D’Avenia : Fehér mint a tej, piros mint a vér


„Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert…”

Egy szuper könyv szeptemberre, nagyon örültem, vártam, hogy végre nekikezdhessek. Olaszországban játszódik, ahol mindig meleg van, egy humán gimnáziumban, és szerelemről szól. Mi lehet ez, ha nem vidám és pörgős?
Annyira nem volt könnyed, mint vártam, elgondolkodtam, viszont kaptam térképet ahhoz, hogy merre keressem a nagyvilágban bóklászó álmaimat. Egy délután alatt elolvastam, leültem a kis (piros) fotelbe a nappaliban, fel sem álltam, végigálmodtam az egész könyvet.

A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?

A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.

Maga az alapsztori nem túl bonyolult. Adott egy olasz kamasz, aki teljesen hétköznapi, szeret focizni, robogóval jár és persze (hogy ez a szál se maradjon ki) szerelmes. Muszáj viszont valaminek történnie is, így bekövetkezik az, amit mostanában ténylegesen rengeteg könyv boncolgat (csak gondoljunk az Amíg élek, Nővérem húga vagy a Csillagainkban a hiba fő mozgatórugójára) a még halálos betegség, a rák. Szerintem ez mostanában már annyira általános téma lett, hogy ugyanannyi rákos fiatalról találunk könyvet a könyvtárban, mint vámpírrá változó kamaszokról, erre van kereslet. Csak azt tudnám, hogy ki szeret halálos beteg tinikről olvasni? Vagy ez is csak a csaljunk könnyet egy tinilány szemébe kampány egyik legjövedelmezőbb témaköre? Bevallom, én sok ilyen könyvet olvastam, persze nem szándékosan azért, mert „huh végre egy könyv a rákos lányról”, hanem mert tetszett a fülszövege, a borítója, amiből általában nem derül ki, hogy a rákról szól, csak miután a főhős megtudja/ főhős szerelme megtudja stb. és szinte mindig sikerül ráhibáznom az ilyen könyvekre. Egy kicsit elkalandoztam. Tehát a történetet E/1-ben ő meséli el Leo, és az ő szemén keresztül láthatjuk, hogy milyen nehéz is hinni az álmainkban és emellett persze, mint olvasó végig követhetjük, ahogyan ez alatt az egy év alatt felnő, rájön, hogy valójában mit akar. Leo sokszor kerül hullámvölgybe, lejtmenetbe, gödör aljára - ebből is látszik, hogy milyen egyszerű elbizonytalanítani, egy még erősen befolyásolható kamaszt. Leonak van egy különleges, vagy inkább furcsa tulajdonsága: mindent színekhez köt, a szerelem vörös és nyughatatlan, Silvia kék és nyugodt, a csönd fehér, és ettől fél a legesleginkább, hisz minden jobb a magányos (és ezért borzalmas) létezésnél. Sokat gondolkozik, keresi az álmait emellett pedig egy igazi dacos, ingerlékeny kamasz srác. Már most hiányzik, hogy nem olvashatom tovább a monológjait, nem hallhatom a belső hangját, és hogy nem tudom, hogy mi fog történni vele ezek után. Silvia, főhősünk legjobb barátja, a biztos pont, akit az éjszaka közepén is fel lehet hívni, tanácsokat ad, vigyáz rá, egyszóval főnyeremény a csaj. Beatrice pedig Leo (leginkább plátói) szerelme. Igen, az ő vére lesz fehér, de ezt már ki lehetett olvasni a fülszövegből. Izgalmas karakter (lehetne), bár nehéz megkedvelni, mert nem sok serül ki róla, utólag olyan mintha csak egy álom lett volna. És nem hagyhatom ki A TANÁRT, (csupa nagybetűvel) aki a tartalom szerint „különös, és lelkiismeretébresztő hatással van a
diákjaira”. Ez csak nekem tűnik olyannak, mintha az író egy kicsit beleírta volna magát a könyvbe? Hiszen ő maga is tanár és bár nem történelmet és filozófiát tanít, (hanem latint és görögöt), azért vonható párhuzam a kettő között, vagy akár a Holt Költők Társasága felejthetetlen angoltanára között (de ezeknek a szupertanároknak  majd inkább külön bejegyzést szentelek, mert érdekes téma). Az Álmodozónak átkeresztelt tanár végigkíséri Leo egész évet, ha kell, személyesen keresi fel, az órán vitatkozik vele, vagy éppen Leo olvassa a tanár blogját. Nem hagyja elveszni a fiút és ez nagyon fontos. Diákjaival keresteti a céljaikat, vágyaikat és útmutatót is ad, hogy hogyan és merre keressék őket.
A szöveg talán egy picit túl volt finomítva, szépek voltak a mondatok és az átmenetek - néha hatásosabb lett volna egy kis kamaszos csiszolatlanság, akár durvaság is. A tördelés a szövegkép és minden más is olyan volt amilyennek lennie kell, álom volt olvasni.



Borító: Abba szerettem bele elsőre, és bár annyira nem is passzol a történethez, nem tudom mással elképzelni.

Amikor jobban utánakerestem ennek az egésznek, láttam, hogy film is készült belőle, méghozzá olaszul. Találtam angol feliratos előzetest, ha valakit érdekel, akkor itt megnézheti. 



Alessandro D'Avenia Palermóban született 1977-ben. Humán gimnáziumban tanult, antik irodalomból érettségizett. Most latint és görögöt tanít középiskolában. 2010-ben megírta első regényét a Fehér mint a tej, piros mint a vért.


Eredeti cím:  Alessandro D'Avenia: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Gál Judit
Kiadó: Európa
Oldalszám: 332

Összességében: 8/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése