Alessandro D’Avenia : Fehér mint a tej, piros mint a
vér
„Az élet álmok nélkül olyan,
mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint
a művirágokkal teli kert…”
Egy szuper könyv szeptemberre, nagyon örültem, vártam, hogy
végre nekikezdhessek. Olaszországban játszódik, ahol mindig meleg van, egy
humán gimnáziumban, és szerelemről szól. Mi lehet ez, ha nem vidám és pörgős?
Annyira nem volt könnyed, mint vártam, elgondolkodtam, viszont
kaptam térképet ahhoz, hogy merre keressem a nagyvilágban bóklászó álmaimat.
Egy délután alatt elolvastam, leültem a kis (piros) fotelbe a nappaliban, fel
sem álltam, végigálmodtam az egész könyvet.
A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret
focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat
afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új
történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái.
Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő
hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki
rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a
szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja
szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének
valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra
kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?
A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek
elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év
talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre
lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet
sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.
Maga az alapsztori nem túl bonyolult. Adott egy olasz
kamasz, aki teljesen hétköznapi, szeret focizni, robogóval jár és persze (hogy
ez a szál se maradjon ki) szerelmes. Muszáj viszont valaminek történnie is, így
bekövetkezik az, amit mostanában ténylegesen rengeteg könyv boncolgat (csak
gondoljunk az Amíg élek, Nővérem húga vagy a Csillagainkban a hiba fő
mozgatórugójára) a még halálos betegség, a rák. Szerintem ez mostanában már
annyira általános téma lett, hogy ugyanannyi rákos fiatalról találunk könyvet a
könyvtárban, mint vámpírrá változó kamaszokról, erre van kereslet. Csak azt
tudnám, hogy ki szeret halálos beteg tinikről olvasni? Vagy ez is csak a csaljunk
könnyet egy tinilány szemébe kampány egyik legjövedelmezőbb témaköre? Bevallom,
én sok ilyen könyvet olvastam, persze nem szándékosan azért, mert „huh végre
egy könyv a rákos lányról”, hanem mert tetszett a fülszövege, a borítója,
amiből általában nem derül ki, hogy a rákról szól, csak miután a főhős
megtudja/ főhős szerelme megtudja stb. és szinte mindig sikerül ráhibáznom az
ilyen könyvekre. Egy kicsit elkalandoztam. Tehát a történetet E/1-ben ő meséli
el Leo, és az ő szemén keresztül láthatjuk, hogy milyen nehéz is hinni az
álmainkban és emellett persze, mint olvasó végig követhetjük, ahogyan ez alatt
az egy év alatt felnő, rájön, hogy valójában mit akar. Leo sokszor kerül
hullámvölgybe, lejtmenetbe, gödör aljára - ebből is látszik, hogy milyen
egyszerű elbizonytalanítani, egy még erősen befolyásolható kamaszt. Leonak van
egy különleges, vagy inkább furcsa tulajdonsága: mindent színekhez köt, a
szerelem vörös és nyughatatlan, Silvia kék és nyugodt, a csönd fehér, és ettől
fél a legesleginkább, hisz minden jobb a magányos (és ezért borzalmas)
létezésnél. Sokat gondolkozik, keresi az álmait emellett pedig egy igazi dacos,
ingerlékeny kamasz srác. Már most hiányzik, hogy nem olvashatom tovább a
monológjait, nem hallhatom a belső hangját, és hogy nem tudom, hogy mi fog
történni vele ezek után. Silvia, főhősünk legjobb barátja, a biztos pont, akit
az éjszaka közepén is fel lehet hívni, tanácsokat ad, vigyáz rá, egyszóval
főnyeremény a csaj. Beatrice pedig Leo (leginkább plátói) szerelme. Igen, az ő
vére lesz fehér, de ezt már ki lehetett olvasni a fülszövegből. Izgalmas
karakter (lehetne), bár nehéz megkedvelni, mert nem sok serül ki róla, utólag
olyan mintha csak egy álom lett volna. És nem hagyhatom ki A TANÁRT, (csupa nagybetűvel)
aki a tartalom szerint „különös, és lelkiismeretébresztő hatással van a
A szöveg talán egy picit túl volt finomítva, szépek voltak a
mondatok és az átmenetek - néha hatásosabb lett volna egy kis kamaszos
csiszolatlanság, akár durvaság is. A tördelés a szövegkép és minden más is
olyan volt amilyennek lennie kell, álom volt olvasni.
Borító: Abba szerettem bele elsőre, és
bár annyira nem is passzol a történethez, nem tudom mással elképzelni.
Amikor jobban utánakerestem ennek az egésznek, láttam, hogy
film is készült belőle, méghozzá olaszul. Találtam angol feliratos előzetest,
ha valakit érdekel, akkor itt megnézheti.
Alessandro D'Avenia Palermóban született 1977-ben. Humán gimnáziumban tanult, antik irodalomból érettségizett. Most latint és görögöt tanít középiskolában. 2010-ben megírta első regényét a Fehér mint a tej, piros mint a vért.Eredeti cím: Alessandro D'Avenia: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Gál Judit
Kiadó: Európa
Oldalszám: 332
Összességében: 8/10
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése