Most, hogy kezdődik a suli, azért látszik, hogy
milyen gyorsan lement ez a nyár is. Fantasztikus nyaram volt, sok új dolgot
tanultam, rengeteget nevettem és még új barátaim is lettek, egyszóval szuper
volt az egész. Ezért sem akaródzik nagyon suliba
mennem. Persze lesznek majd új tankönyveim, megkapjuk az órarendet meg az új szekrényt,
de egyelőre ezekért nem lelkesedek, úgyhogy összeírtam öt könyves sulit ahol szívesen
kezdeném holnap a tanévet.
5. Matula
(Szabó Magda: Abigél) Mindig is érdekeltek a bentlakásos sulik, de ez
különösen, az összetartó osztályok, a nagy éjszakai röhögések, a szigor
ellenére is. Legalábbis ilyennek írja le Szabó Magda. Ja és egyenruha, két
copf, szabályok. Nem biztos, hogy sokáig bírnám, de álmodozni jó róla.
4. Kivételes Ifjú
Hölgyek Gallagher Akadémiája ( Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek ) Kémnő képző. Sok különleges tantárggyal,
mint a kódolás, ami valószínűleg érdekesebb, mint a matek. Állandó
nyelvtanulással, szerintem nekem való lenne. (Elméletben, gyakorlatban belehalnék.)
3. Szent Johanna Gimi – (Leiner Laura: Szent Johanna Gimi) Még ha már le is érettségiztem velük, szóval magam mögött hagytam, de azért éveken át tűkön ülve vártam a folytatást.
2. Amerikai Iskola Párizsban (Stephanie Perkins: Anna és a francia csók) Először is, Párizs. Másodszor ide járt St. Clair. (Örök szerelmem.) Harmadszor pedig jó helynek tűnik, a kolesszal, a sávos tanulással és persze a rengeteg jó fej diákkal.
1. Roxfort (Harry
Potter) Szerintem kiszámítható volt, hogy ez lesz a listám élén, én is mint a
legtöbb rajongó, 11 éves korom óta várok a levelemre (amit tuti a posta kevert
el) és vonz a varázslóképző a bűbájtan, átváltoztatástan, bájitaltan, sötét
varázslatok kivédése, csupa olyan tantárgy amiknek hasznát venném az életben
(:D)
A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és
még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között.
Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai
nőcsábász, Wesley Rush szavai. Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt
a srácot. Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt,
egyszerűen ráborítja a kóláját.
Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így
figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt.
És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából,
beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.
És ez egészen addig működik is, amíg ki nem
csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz
hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi
észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél
jobban utálja.
Szerintem:
Egy nagyon lehúzó kritikában találkoztam ezzel a könyvvel
először. A fülszöveg miatt, nem is volt szimpatikus, és miután megnéztem belőle
a filmet, már 100%-ékra biztos voltam abban, hogy ez sem
különbözik az összes többi bugyuta gimis tini love sztoritól. Aztán egyik
éjszaka belekezdtem az E-bookomon és hatalmas meglepetés volt. Mert ez a könyv
egyáltalán nem az, mint amire gondoltam.
Meglepett, mert értelmes volt, komoly és kedves, emellett még
szórakoztató is. Meghagyták azt a fajta vicces tinis bénázást, amiért én nagyon
rajongok.
A történet egyszerű, de nem csak közhelyekből áll. Biancát,
a nagymenő Wesley rádöbbenti, hogy ő csak a DUFF a barátai közt. (Rövidítés,
Ügyeletes Ronda Dundi Barátnő) Ezen kezd el agyalni a főhős. Közben szépen
lassan eltávolodik mindenkitől és a helyzet egyre rosszabb lesz. A fő téma: az
önértékelés: Mit gondolnak rólam? Vonzó vagyok? Érdekes vagyok? Olyannak
látnak, amilyennek szeretném, hogy mások lássanak? Ezek azok a kérdések, amik a főhősünkben is
felmerülnek, méghozzá elég gyakran. (Persze látszólag nem sokat ad a látszatra.)
Bianca szeretné megtalálni önmagát, kideríteni hogy mit (és kit) szeretne
igazán és, hogy mit jelent a barátság. A könyv az alkoholizmus, a csonka
család, a felelősség és a szexualitás témáját is felveti és néhol elég mélyre
ás benne..
Bianca nagyon makacs lány, önfejű, sokszor gyerekes és soha
nem enged az igazából. Emellett kedves, értelmes és nyilvánvalóan
szeretethiányos. Nem szeret mindent a nyilvánosság előtt intézni, mint legjobb
barátnői Casey és Jess a gyönyörű, céltudatos bombázok, akikért mindenki odavan,
köztük Wesley Rush is, a könyv másik főszereplője,
a látszólag felszínes, gazdag srác, aki úgy váltogatja a barátnőit, mint más a
zokniját. De ebben a könyvben semmi sem ilyen egyszerű. A karakterek árnyaltak,
mindenkinek vannak gyenge pontjai és olyan területei, amin verhetetlen.
Ajánlom minden önmagát kereső tininek, aki már átélte, hogy
egy gimiben nem olyan könnyű megtalálni a helyünket.
Kedvenc idézet:
” – Spanyol? – pillantott le a papírlapokra,
miközben összeszedte őket. – Mondj valami érdekeset spanyolul! –El tono de
tuvozhacequequieraestrangularme. Felálltam, majd vártam, hogy átnyújtsa a
papírokat. – Szexin hangzik. – Felállt, majd odanyújtotta a
spanyol feladatokat tartalmazó lapokat, amiket összekapart a földről. – Mit
jelent? – Amikor meghallom a hangodat, legszívesebben
megfojtanám saját magamat. – Te kis perverz.”
Borító: Tökéletesen illett az eredeti elképzelésemhez a
könyvről. Annyira szerintem nem jó, de szerencsére nem kellett sokat bámulnom,
mert az E-bookomon ugyebár csak a szöveg van.
Mint fentebb már említettem a könyvből készült film is.
Önmagában nem rossz tinivígjáték, voltak vicces jelenetek, jól ábrázolták
Biancát, (én is pont így képzeltem el). Wesley szívdöglesztő volt, viszont
rengeteg fontos (és kedves/aranyos) jelenetet kihagyták, így nem jött át igazán
a karaktere, írtak bele új szereplőket, látványos szivatásokat, egyszóval egy
felszínes, rózsaszín, disney világot csináltak az amúgy értelmes történetből.
Itt a trailer:
Írónő: Kody Keplinger Kiadó: Könyvmolyképző Eredeti cím: The DUFF Kiadás éve: 2010 Oldalszám: 300 oldal Képek forrása: weheartit.com
Mint minden könyvmoly, én is imádok könyvet venni. Már
többször eljátszottam a gondolattal, hogy ha egyszer elköltözöm itthonról,
akkor a saját lakásomban hogyan fogom tárolni a milliónyi könyvemet. A neten
keresgéltem és találtam öt, nekem nagyon tetsző megoldást, és ezeket most meg
is mutatom…
Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy
napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy
átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a
denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és
hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy
vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet
felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új
emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb
barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg
újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És
még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár
ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az
überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a
másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy
nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e
stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már
darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?
Mérhetetlenül untam ezt a könyvet.
Nem tagadom, nagyon vártam, hogy megjelenjen magyarul is és
azonnal a kezembe kaphassam. Úgy alakult, hogy csak most jutottam hozzá, de nem
bánom. Könyvtárból vettem ki, gyorsan elolvastam, aztán visszavittem. Ennyi lenne
a mi történetünk, de nem hagyhatom az egészet (több) szó nélkül.
Kezdem a könyv pozitívumaival: modern a borítója, és gyorsan
el lehet olvasni.
Több nem jut eszembe, és most jöjjenek a negatívumok:
1.Nem ragadja meg az olvasót, (legalábbis engem
nem) bármikor le lehet tenni, mert egyszerűen nem izgalmas, és nyomában nem igazán
törnek fel az olvasóból a világmegváltó gondolatok.
2.Klisékkel teli, uhh van egy béna csaj, akit
felfedeznek és előkelő környezetbe kerül, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Nem
ismerős ez már valahonnan? Csak nekem van olyan érzésem mintha egy picit átírt
neveletlen hercegnő került volna a kezembe? És akkor még nem is említettem a
titokzatos és persze extraszexi modellsrácot.
3.Nagyon vicces akar lenni. És sajnos emiatt talán
nagyon erőltetett, a poénok vagy bénák voltak, vagy inkább kínosak, mint
viccesek, még öniróniát sem véltem benne felfedezni, pedig az mennyit dobott
volna az egészen…
4.Az emberi kapcsolatok nem életszerűek, a regényben
úgy veszekednek a 16 éves lányok, mint az óvodások, a szülők túlságosan is
gyerekesek, az ügynök pedig kezelhetetlen. Mintha az egészet nyolcadikosok
írták volna.
5.Idegesítő a nyelvezete, túl sok(k) a becézés, a mézesbarackoskrémesem,
meggymagom és bébipandám közé még befért volna egy édespicicukroskekszem is,
bár ez már messze túl van ragozva. Simán lehet, hogy ez bevett a
divatszakmában, de szerintem kifejezetten béna. Emellett rengeteg a szóismétlés,
persze minden embernek megvan a saját szókészlete, nekem is, de a sok azonos
szó, (mint mondjuk a Szent Johanna Gimiben itt is) elkezdhet idegesítővé válni.
Ilyen volt ebben a kötetben a „mindegy” és a „na jó”.
+Nem értem, hogy minek ebből sorozat, mikor ez a kötet is
tökéletesen le volt zárva. Kapott egy keretet,minek ezt tovább húzni?
Ez egy tiniknek szánt egyszerű könyv volt, nem tette magasra
a lécet, de még azt sem próbálta megugrani.
Kiadó: Manó könyvek Eredeti cím: Geek Girl Eredeti megjelenés : 2013 Oldalszám: 336
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?
Sosem hittem, hogy tetszeni fog ez a könyv. Mert nem igazán hoznak lázba sem az űrhajók sem a bolygók, de még a
marslakók sem. Nem vagyok sci-fi rajongó és általában halálra unom magam kémia
és fizika órán, helyette inkább verseket olvasok és bámulok kifelé az ablakon.
Erre a könyvre viszont azt kell mondanom, jó volt, nem azt
mondom, hogy „mega-atom-über-szuper-zseniális”, de élveztem. Elsősorban azért,
mert már az első mondattal megnevettetett, (szerintem nem spoilerezek nagyon,
ha leírom, az első mondat: „Erre rábasztam.”)
De nem csak az elején, mivel a főszereplőnek fantasztikus humora van,
ami a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillan. Másodsorban pedig azért
fogott meg már rögtön az első oldalaknál, mert (örök pesszimistaként) én szeretem
a reménytelennek tűnő helyzeteket, mármint szeretek róluk olvasni (lásd
Csillagainkban a hiba, vagy a Majd újra lesz nyár). De mégis: el tudnánk
képzelni annál kilátástalanabb helyzetet, mint hogy otthagynak valakit a Marson
tök egyedül és valahogy túl kell élnie? Tiszta Robinson Crusoe, csak neki
termékeny föld volt a talpa alatt, tudott szkafander nélkül is sétálgatni és a
levegő nem volt mínusz 60 fokos. Tehát itt egy picit nehezebb a helyzet, ezért
is jön jól a pozitív gondolkodás. Mark Watney (a kutató, aki nem mellesleg
botanikus és mérnök) talán képes még ezeket a problémákat is áthidalni, bár
ehhez rengeteg szerencse és kitartás kell. Állandóan számol, képleteket ír és ellenőriz
mindenféle abszolút érthetetlen működésű szerkezeteket, és ezt ráadásul nagyon
hosszan is teszi. Ezek a részek nem mindig érdekeltek, persze izgultam, hogy mi
lesz vele, csakhogy hiába érzem magam okosnak, hogy ilyen képleteket olvasok,
egy idő elvesztettem a fonalat (na jó, szinte azonnal) és át is ugrottam több ilyen
részt.
Azért a történetet végigszurkoltam, izgultam, reménykedtem,
mintha én is a NASA központjában ülnék és figyelném, hogy mit csinál, mert
bármennyire is akartam, nem tudtam neki segíteni. Se senki másnak, aki még az
űrhajóban volt; ők is érdekes karakterek lehettek volna, szerintem kaphattak
volna egy kicsit több szerepet, hatalmas volt rajtuk is a nyomás, olyan
döntéseket kellett meghozniuk, amikre én még csak gondolni sem merek, életüket kockáztatták,
miközben nem mellesleg komoly fizikai megpróbáltatásokat kell kiállniuk.
Szerintem én már attól rosszul lennék, ha egy picit megdől az űrhajó. Eddig sem
akartam űrutazni, ezek után sem fogok, ez a könyv sem hozta meg hozzá a kedvem.
Azt viszont sajnálom, hogy nincs több tehetségem a kémiához, mert akkor talán
még ennél is élvezhetőbb lett volna a számomra könyv.
Főleg a kémia tagozatos évfolyamtársaimnak ajánlom, ők
biztosan imádni fogják.
A borító látványos, mutatja, hogy mire számíthatsz (és
persze nagyon hasonlít az eredetihez, ami nálam mindig plusz pont).
Kedvenc idézeteim,
(…) Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki. Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.
"Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene."
Nemsokára film is lesz a történetből, ez pedig az előzetese:
