Kalapos Éva: D.A.C. avagy milyen is a sötét oldal?

Valós időben akarlak megérinteni,

nem a YouTube-on.

Veled járni a hegyeket

nem a Facebookon irkálni.

33.oldal (Érző lelkek c. könyv)

Már megint egy tiniregény sorozat. Komolyan, már vártam, hogy jöjjön a következő.

 

Kalapos Éva nagyjából annyi idős volt, mint a főszereplője, 

amikor megírta első tiniregényét egy csíkos füzetbe,

 „Szerelem: jeles” címmel. Szabadúszó újságíró,

 imádja a filmeket és a sorozatokat, és meggyőződése,

 hogy a lelke mélyén egy életre megmaradt tinédzsernek.

Tartalom:

Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül…
Lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások – D.A.C.!

Igazából ebbe akkor szerettem bele, amikor az elején bemutatta a szobáját és megjegyezte, hogy az ágya felett egy Keresztapa (<3) poszter van.

A tinik általában szeretnek olyan könyveket olvasni, amikben velük egykorúak a szereplők (azt már kevésbé, amikor a szerző egykorú velük, mint kiderült Szűcs Vanda könyve kapcsán).

Azt még én is tanúsíthatom, hogy nemcsak „amcsifilmes klisé”, az iskolákban lévő hierarchia:
tényleg vannak a menők és vannak a nyomik.                       

A főszereplő nem valami eredeti, egyedi vagy ilyesmi, leginkább semmilyen. Se nem nyomi, se nem menő, kezdetben tulajdonképpen láthatatlan.

Mindenkire ruházható egy-egy tulajdonság, ami teljesen ráillik, ez nem feltétlenül rossz.

Ági – a könyvmoly

Zsani – a különc

Ákos – a hisztérikus

és Flóra – akinek nincs egyetlen jellegzetes tulajdonsága sem, viszont lehet, hogy mégiscsak ő jár  jobban, mert nincs beskatulyázva mint a többiek, és akár még meglepetéseket is okozhat.

A könyvben érezhető a mai fiatalok nyelve, de nem annyira feltűnően. Bár lehet, hogy egy anyánk korabeli olvasónak nem esne le minden elsőre.

Ebben a könyvben senki sem tökéletes és mindenkinek „vaj van a fején”.

Titkot titok követ és senki sem ért semmit, mint egy krimiben.

Oké, azért mert én nem vagyok netfüggő, mások még lehetnek. De mondjuk az elég beteg ötlet, hogy az öccsével, akivel egymás melletti szobában vannak, MSN-en kommunikálnak.

Persze előkerülnek a komoly témák, a drogok, a bulimia, a kapcsolatok és még nagyon sok minden, amikről nem sokat árulnak el amúgy a tiniregények. Sőt pont ez az, ami a Szent Johanna Gimiből hiányzik. A valós dolgok, persze simán lehet az is valóság, hogy az egész élet egy tündérmese, de akkor szerintem hiányzik belőle a realitás (vagy csak irigykedek?).

Persze a könyv nem csak komoly témákat boncolgat,  például felmerül az is, hogy milyen szexi lehet A szürke ötven árnyalata németül. (?!)

Az a híres smaragdzöld tekintet! Ne már. Annyira elcsépelt. Ah.

Miért nem lehet egy szívdöglesztőszupermenőcsávónak végre BARNA szeme?

Az angol neveket elég könnyen megszoktam.  Pedig a barátnőm is panaszkodott, hogy szerinte egyáltalán nem illik egy mai tinihez, hogy a barátait angolul becézze.

Karola néni akkor lett igazán szimpatikus, amikor az Este fess a pesti nő című számot kezdte el dúdolni (mert azt én is imádom). Egyébként is nagyon sok film és zene szerepelt a könyvben, de ezt nem bántam, mivel én is elég nagy rajongó vagyok.

 

Gergő. Raszta. Imádom a rasztákat. Nagyon. Kicsit lehetne idősebb…

A vége elég szappanoperásra sikeredett. (Márk meg is jegyezte.) Borzasztó volt a sok hiszti, csalódás, meglepetés, hülyeség, meggondolatlanság és kétségbeesés.

Viszont az a „lassúzunkdemarháranemazeneütemére” rész valamelyest szép volt.

Azért persze nem tudtam letenni. 

8/10