Első pia, Első balhé, Első csaj, Utolsó szavak
„Untat ez az egész.” – Winston Churchill (mielőtt kilenc napra kómába esett és meghalt)
Fülszöveg:
A tizenhat éves Miles Haltert elbűvölik a híres emberek utolsó
mondatai és unja otthoni biztonságos életét. A középiskola után
rábeszéli szüleit, hogy írassák be egy bentlakásos iskolába, mert abban
bízik, ettől talán megváltozik addigi unalmas élete. Itt ismerkedik meg
Alaska Younggal, az okos, vicces és halálosan szexi lánnyal, valamint
Chippel, az ösztöndíjas zsenivel, aki kollégiumi szobatársa lesz.
Százhuszonnyolc nap alatt Miles élete gyökeresen megváltozik, miközben Alaskát önpusztító viselkedése a végső tragédia felé sodorja.
John Green Alabamában járt bentlakásos iskolába, amely nem sokban
különbözött az Alaska nyomában Culver Creekjétől. Az Alaska nyomában az
első regénye.
29 nappal azután… (mármint, hogy elolvastam a könyvet)
Lassan már egy hónapja várok. Várom, hogy mikor tör rám az
az érzés, hogy vége a világnak mert ez egy olyan sztori. Legalábbis nekem
mindenki ezt mondta. Most már arra gyanakszom, hogy nem értettem a lényegét,
vagy az rám valamiért nem volt hatással. Nem tudom.
A könyv egyes napjait nem dátumozták vagy ilyesmi, hanem
feltüntették, hogy előtte x nappal, utána y nappal, ami persze kúl, mert
egyszerűen kreatív és ilyet még nem nagyon láttam, de annyira elveszi az ember
figyelmét, hogy még hány nap van hátra addig a bizonyos dologig, hogy egyes
(mint később kiderül) fontos jelenetek a fényüket vesztik. Bevallom, nekem is
sokszor vissza kellett lapoznom az előtte napokra, mert csak arra figyeltem,
hogy mikor jutunk már el a nagy napig, hogy unalmasnak titulált oldalakat
ugrottam át és így lemaradtam néhány dologról.
Alapjában véve egy ultramodern Rómeó és Júlia,
ahogyan a Csillagainkban a hiba is (a szerző második regénye, ami most nagyon
népszerű – és már a mozikban van) csak míg ez a fiúk világát térképezi fel és
mutatja meg, addig a Csillagainkban a hiba inkább a lányok különösen érzékeny
„annyira édes, hogy telesírom a párnám” idegét piszkálgatja. (Ami persze
90%-ban be is jön, és a csajok ténylegesen bőgnek.) Ha döntenem kéne, hogy az
eddigi nálunk megjelent brutál népszerű két könyve közül, mert van több is, melyiket
szeretem jobban, akkor tuti azt mondanám, hogy döntetlen. Na, de nagyon
elkanyarodtam a könyvtől. Az biztos, hogy ezen a könyvön is kiválóan lehet
sírni, ha az embernek ez minden vágya, de azért nem erre megy ki a sztori. Van
egy kerete az egésznek, egy rendesen kitalált alappal együtt, viszont a fontos
dolgok közti légüres tereket leginkább a dohányzás témája tölti ki, hogy ki-mikor-mit--hol-szívott,
kivel-és-mennyire-bírta, amit egyszer elolvasni még talán élvezetes, de amikor
már 10 oldalanként belefutsz egy ilyesféle „térkitöltésbe”, amit, hogy ne mondatról
mondatra ismétlődjön, néha ivással, különféle hányással és füvezéssel is tarkítanak.
Pufi/Miles ebbe az egész, ivás-dohányzás dologba azért megy bele, mert a
többiek csinálják, megy a banda után, ami nem túl szimpatikus, talán mert alapjában
véve szerintem én nem vagyok egy „sodródom az árral” típus, és volt hogy
lenéztem azokat, akik ezt tették. De ha az ember beköltözik egy ilyen gimibe,
akkor nyilván el kell fogadnia vagy alkalmazkodnia kell az ottani szabályokhoz,
a kialakult hierarchiához, ami lássuk be, elég kemény meló. John Greennek ebben
a könyvében is főszereplő a halál és a felejtés: vajon emlékezni fognak-e ránk
a halálunk után? Lesz-e valaki mellettem, amikor meghalok? Lesz-e valaki aki lejegyzi az utolsó szavaimat?
Alaska Youngra, biztosan emlékezni fognak, azt garantálom.
Miles/Pufi vagy hívd, ahogy szeretnéd, a mi kedves
főszereplőnk, aki végtelenül naiv (később persze megedződik), új életet kezd,
bátran hallgat, mert élni szeretne, és titkon reméli, hogy majd valakit
érdekel, mik is voltak az ő utolsó szavai.
Ezredes, avagy az egyetlen imádnivaló karakter, (legalábbis
ő volt az egyetlen, akit meg tudtam kedvelni), aki életképes ebben a gimiben és
még élvezi is. Tanítgatja Pufit, azaz igyekszik felkészíteni a kemény életre és
nem utolsósorban remek balhékat szervez maga is.
A következő, talán egyben a legfontosabb szereplő is, Alaska
Young, aki hetedik szülinapjára azt kapta, hogy nevet választhatott, ami egy
vészesen kreatív ötlet a szülőktől. Ő a könyv kiismerhetetlen, rejtélyes és
megfejthetetlen NŐ-je, csupa (kettő) nagybetűvel. Többet nem árulok el róla,
mert az mérhetetlen szemétség lenne, lelőnék minden poént.
A címben feltett kérdésre pedig, hogy kijutunk-e valaha, azt nem én fogom megválaszolni. Majd a könyv, vagy az élet, a sors, vagy bármi, ahol te megtalálod rá a választ.
Kinek ajánlom: Elsősorban fiúknak és persze mindenki másnak
is, aki megkeresné a Nagy Talánt, csak nem tudja, hogyan fogjon hozzá.
Borító: Klassz. Szerintem felesleges róla bármit is mondani,
a feliratok találóak, a színvilág átlagos.
Úgy hallottam, a filmes jogokat már eladták, a távoli
jövőben valamikor ebből még film is lesz.
Író
Eredeti cím: John Green: Looking For Alaska
Fordító: Szabados Tamás
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2005
Kiadás éve itthon: 2011
Oldalszám: 292
Úgy mindent összevetve: 6/10
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése