2014. október 25., szombat

Leiner Laura: Késtél, avagy lehet-e még újat mutatni az SZjG után?



Igen, itt egy újabb Leiner Laura könyv, ami nem nagy újdonság, hisz félévente jelentet meg egyet. Ez a kötet egy újabb sorozat kezdete, amit már a megjelenés napján több ezren megvettek, és meglehet, hogy ez is annyira viszi, akár a Szent Johanna Gimi.

Fülszöveg: 
Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.

Szerintem...
Már tudjuk, hogy az írónő le tud festeni egy gimis osztályt, egy fesztivált, vagy akár egy szilveszteri bulit is. Épp ezért is szeretem, mert olyan hétköznapi témákat és helyzeteket boncolgat a regényeiben. Ebben a könyvben megpróbálkozott valami egészen mással.

Ez a kötet egy pörgős hetet ölel fel, egy eddig nem gyakran taglalt témában: egy tehetségkutató kulisszái mögé pillanthatunk be. Bár ez engem nem igazán izgat, de más, mint az eddigiek, mert azok átlagos tinikről szóltak, az ő problémáikról, ez pedig egy olyan lányról, akivel ezerből egy, ha azonosulni tud. Főleg azokra a részekre gondolok, amelyekben a főhősnőnk a sok rajongói oldalt nézegeti, örül a transzparenseknek, a sikongató rajongóknak, vagy problémázik a rosszakarók és klónok miatt, de azért ne próbáljunk Amerikát csinálni Magyarországból.

Persze, mindentől függetlenül szeretem nézni a tehetségkutatókat, az érzelmes produkciók végén rendszerint elsírom magam, sőt minden kis reklámfogással meg lehet engem ríkatni, viszont talán épp ezért nem tetszett annyira, mert engem a műsornak ez a része nem igazán érdekel (mármint a háttere), én szeretek egy jót könnyezni az esetleg hányatott sorsú énekesek szívfacsaró slágerein, de annyira nem érdekelnek, hogy jobban utánuk is nézzek.

Bexi, a 17 éves tinisztár, aki csak szomorú dalokat ír és énekel, ma már rutinosan mozog a színpadon és az egész kicsit megkeseredett életét el kell dobni valahogy. Na, nem ám egy magántanárral, vagy egy adag girosszal, hanem egy pörgős héttel, ami nagyon népszerűvé tenné a második lemezének megjelenését. Bexi tele van öniróniával, van egy erős véleménye, de leginkább hisztis tiniként viselkedik.

Márk, a főhős. Igen, röviden ennyi, de nem tudom, hogy az írónő eddig megjelent könyveiben találkozhattam-e még egy ilyen idegesítő, felfújt, egocentrikus hólyaggal, remélem több ilyen nincs, mert komolyan majdnem kivágtam az ablakon a könyvet a srác állandó műmosolyaival, kacsintásaival és a szemébe lógó hajával együtt. 

Geri, aki miatt tulajdonképpen befutott sztár lett a mi kis főhősünk, az egyetlen a még épeszűnek titulálható karakterek közül, akit szimpatikusnak találtam és igen, ő az, aki majd a következő részekben is biztosan szerepelni fog, hisz akkora felhajtást kapott és alig tudtunk meg róla valamit. 

Mint minden Leiner Laura által írt regénybe, gondolom ide is kellett egy töltelék-karakter, aki mindig ott van, ahol kell és értelmesen viselkedik, a többiekkel ellentétben, ő, ebben a regényben a szomszéd giroszos, nevezetesen Kemál, aki képes egy húsvágó bárddal felrohanni az emeletre, hogy megvédjen mindenkit (egy váratlan éjszakai forgatás alkalmával).

Amit a karakterek mellől nagyon is hiányoltam, az Laura humora, minden eddigi könyvében megcsillogtatja ezt a fantasztikus adottságát, hogy az olvasó fetreng a nevetéstől, vagy hangosan felnevet a buszon, villamoson, de az emberek ezt már csak egy elnéző pillantással konstatálják, biztosan Leiner Laurát olvas, azonban ebben a könyvben ez nem így volt, sok poén erőltetettre sikeredett és a vicceken inkább a szemem forgattam, mint mosolyra húzódott a szám.

A könyv befejezése egy tipikus függővég, ahol az olvasó egy ilyen „NEM LEHET, HOGY ITT LESZ VÉGE!!!” kiáltással a sarokba hajítja a regényt. Az egész eddigi panaszkodásom összegzéseként azt mondanám, hogy ez a könyv nem sikerült olyan remekre; olvasható, de én jobbat vártam.
 

Írónő:

Leiner Laura magyar író, a Szent Johanna Gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzője. 18 éves kora óta jelennek meg könyvei. Ismertségét és népszerűségét a Szent Johanna Gimi sorozat hozta meg számára.

Megjelenés éve: 2014
Kiadó:  416
Oldalszám: GABO
Honnan szereztem: megvettem


Összességében: 5/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése