Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár…

Majd újra lesz nyár…

Fülszöveg:

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg azután, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitör a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében.

Saját vélemény:

Ez egy nagyon furcsa könyv volt.

Csak most tudok írni róla, mivel azt hiszem, csak mostanra sikerült megemésztenem, bár még így is hosszan ott fog motoszkálni a fejemben.
Olvasás közben azon gondolkodtam, hogy mit tennék, ha ITT és MOST kitörne a háború, vagy ilyesmi. Mennyire rémisztene meg, vagy mennyire lennék ettől zavarodott. (Szerintem azt se tudnám, melyik a jobb és a bal kezem, de lehet, hogy teljesen más hatást váltana ki belőlem, például: felelősségteljesebb lennék és még a gyökeret is megenném.) 

Brutális könyv, egy háború, ijesztően reálisan ábrázolva.(De szerintem a mai fegyverekkel országokat, földrészeket is azonnal el lehetne elpusztítani. ) 

Egy 15 éves nagyvárosi lány szemszögéből láthatjuk az egészet, aki elég naivan látja a helyzetet (egészen a könyv közepéig), és amikor leesik neki, hogy mi is történik, megismerjük azt a Daisy-t, aki a jég hátán is megél és tudja tartani a lelket a 9 éves unokahúgában.

Az elején az írónő bámulatosan mutatja meg, hogy milyen is egy angliai vidék, sok zölddel, mezőkkel, dombokkal, növényekkel és mindenféle állatokkal. Ehhez pedig ott volt a hangulat a felszabadult boldogság, felhőtlen öröm és a nyári szünidő együttese, ami (szerintem is) a világ egyik legjobb dolga. 

 A könyv közepétől azt hittem, tudom mi lesz a vége. De igazából nem erre számítottam.

Valami szebbre, jobbra, nem ennyire nyersre, nem ennyire 
fájdalmasra. (Mármint nyilván lehetne még tragikusabb, bár nem is tudom… jobban örültem volna, ha bármi más lesz a vége.) Lehet, hogy ez egy kicsit zavaros, de az érzéseim is azok ezzel a könyvvel kapcsolatban.

Nekem nagyon is rövid volt. Lehetett volna folytatni, de hát ezt már mindenkinek magának kell továbbgondolni. (Így viszont legalább kitalálhatok valami más befejezést!)

Mintha a Hosszú jegyességet látnám magam előtt (a filmet).

SPOILER!!


Szintén háborús, és a vége is hasonló.

SPOILER Vége!

Itt van a film trailere, ami nekem személy szerint nagyon bejött. A filmet lehet, hogy nem nézem meg soha (mert nekem para), de azért másoknak bejöhet.

8/10

john green csillagainkban a hiba avagy ehhez tényleg kell egy csomó zsepi?

Egy erős könyv.

Fülszöveg:

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Két hónap után betévedtem a könyvtárba. A polcok közt egyszer csak megláttam egy élénk kék borítót. Mivel én általában „színre utazom”, tehát színről állapítok meg dolgokat, azokra csapok le, amiknek tetszik a színe, tudom ez így elég felületesnek hangzik, de a megérzéseimben ritkán csalódóm, és most sem kellett.

Egy erős regényt találtam a csodálatos borító alatt.  Egy olyan regényt, amelynek sikerült megérintenie. (Először a Semmi óta, ami akkor nagyon kiakasztott.) Ennél is könnybe lábadt a szemem, itt már az olvasás közben – a Semminél is végig bennem lappangott és nem tudtam semmit tenni.

Igaz előtte is hallottam a könyvről, mivel egy ideig a csapból is ez folyt. Nagy elvárásokkal kezdtem bele.Még sose hallottam olyanról, hogy egy férfi egy 16 éves lány szemszögéből írna. Érdekes volt.

 Ebben a könyvben mindenkit csak szeretni lehet, főleg ezért nehéz olvasni – rossz, amikor fájdalmuk van azoknak, akiket megszerettünk.
Kedvencem: Isaac, szegény Isaac, rájárt a rúd. De csak semmi spoiler, nem fogok semmit elárulni.

Idézet tőle: 

„Én vesztem el a szemem világát, és ő nem tudja feldolgozni.”

Meglepődtem, mert az előző olvasmányom pont az Anne Frank naplója volt, így még ahhoz is kaptam plusz infókat. A vége tartogatott meglépetéseket. Körülbelül ekkor kezdett hatni az eddigi információáradat.
Sokkolt, de nem sírtam, mert mindenki azt mondta, ezen zokogni kell/fogok/nembíromki de nem is tudom, persze ez nem azt jelenti, hogy nem érintett meg, hanem azt, hogy én ilyen típusú ember vagyok.
 
Biztosan bennem marad, ez a könyv mély nyomokat hagyott.

Idézet:

"Egyes turisták azt gondolják, hogy Amszterdam a bűn városa, holott valójában a szabadság városa. Csakhogy a szabadságban a legtöbb ember a bűnt látja."

Nyáron a film is a mozikba kerül. (Már nagyon várom)

A kérdésre még nem igazán válaszoltam, elég sok molytársamnak szüksége volt zsebkendőre, de ez nálam kimaradt. (Azért, ha olvassátok legyen nálatok, hátha kell )
:) 

Oké? Oké. :)                                                10/10

Kalapos Éva: D.A.C. avagy milyen is a sötét oldal?

Valós időben akarlak megérinteni,

nem a YouTube-on.

Veled járni a hegyeket

nem a Facebookon irkálni.

33.oldal (Érző lelkek c. könyv)

Már megint egy tiniregény sorozat. Komolyan, már vártam, hogy jöjjön a következő.

 

Kalapos Éva nagyjából annyi idős volt, mint a főszereplője, 

amikor megírta első tiniregényét egy csíkos füzetbe,

 „Szerelem: jeles” címmel. Szabadúszó újságíró,

 imádja a filmeket és a sorozatokat, és meggyőződése,

 hogy a lelke mélyén egy életre megmaradt tinédzsernek.

Tartalom:

Unatkozol? Magányos vagy? Vagy csak egyszerűen úgy érzed, az életed egy irtó nagy káosz? Így van ezzel a 16 éves Fellegi Flóra is, aki egy budapesti lakóparkban él elfoglalt apjával és idegesítő öccsével. Kevés barátja van, a pasizásban tapasztalatlan, egyedül a filmekért rajong mániákusan. Amikor azonban megismeri a kicsit fura, de nagyon vagány Zsanit, az élete fenekestül felfordul, és világossá válik az is, hogy idővel minden titokra fény derül…
Lépj be te is a D.A.C. világába, és éld át velünk a kalandokat! Barátság, szerelem, család, problémák és megoldások – D.A.C.!

Igazából ebbe akkor szerettem bele, amikor az elején bemutatta a szobáját és megjegyezte, hogy az ágya felett egy Keresztapa (<3) poszter van.

A tinik általában szeretnek olyan könyveket olvasni, amikben velük egykorúak a szereplők (azt már kevésbé, amikor a szerző egykorú velük, mint kiderült Szűcs Vanda könyve kapcsán).

Azt még én is tanúsíthatom, hogy nemcsak „amcsifilmes klisé”, az iskolákban lévő hierarchia:
tényleg vannak a menők és vannak a nyomik.                       

A főszereplő nem valami eredeti, egyedi vagy ilyesmi, leginkább semmilyen. Se nem nyomi, se nem menő, kezdetben tulajdonképpen láthatatlan.

Mindenkire ruházható egy-egy tulajdonság, ami teljesen ráillik, ez nem feltétlenül rossz.

Ági – a könyvmoly

Zsani – a különc

Ákos – a hisztérikus

és Flóra – akinek nincs egyetlen jellegzetes tulajdonsága sem, viszont lehet, hogy mégiscsak ő jár  jobban, mert nincs beskatulyázva mint a többiek, és akár még meglepetéseket is okozhat.

A könyvben érezhető a mai fiatalok nyelve, de nem annyira feltűnően. Bár lehet, hogy egy anyánk korabeli olvasónak nem esne le minden elsőre.

Ebben a könyvben senki sem tökéletes és mindenkinek „vaj van a fején”.

Titkot titok követ és senki sem ért semmit, mint egy krimiben.

Oké, azért mert én nem vagyok netfüggő, mások még lehetnek. De mondjuk az elég beteg ötlet, hogy az öccsével, akivel egymás melletti szobában vannak, MSN-en kommunikálnak.

Persze előkerülnek a komoly témák, a drogok, a bulimia, a kapcsolatok és még nagyon sok minden, amikről nem sokat árulnak el amúgy a tiniregények. Sőt pont ez az, ami a Szent Johanna Gimiből hiányzik. A valós dolgok, persze simán lehet az is valóság, hogy az egész élet egy tündérmese, de akkor szerintem hiányzik belőle a realitás (vagy csak irigykedek?).

Persze a könyv nem csak komoly témákat boncolgat,  például felmerül az is, hogy milyen szexi lehet A szürke ötven árnyalata németül. (?!)

Az a híres smaragdzöld tekintet! Ne már. Annyira elcsépelt. Ah.

Miért nem lehet egy szívdöglesztőszupermenőcsávónak végre BARNA szeme?

Az angol neveket elég könnyen megszoktam.  Pedig a barátnőm is panaszkodott, hogy szerinte egyáltalán nem illik egy mai tinihez, hogy a barátait angolul becézze.

Karola néni akkor lett igazán szimpatikus, amikor az Este fess a pesti nő című számot kezdte el dúdolni (mert azt én is imádom). Egyébként is nagyon sok film és zene szerepelt a könyvben, de ezt nem bántam, mivel én is elég nagy rajongó vagyok.

 

Gergő. Raszta. Imádom a rasztákat. Nagyon. Kicsit lehetne idősebb…

A vége elég szappanoperásra sikeredett. (Márk meg is jegyezte.) Borzasztó volt a sok hiszti, csalódás, meglepetés, hülyeség, meggondolatlanság és kétségbeesés.

Viszont az a „lassúzunkdemarháranemazeneütemére” rész valamelyest szép volt.

Azért persze nem tudtam letenni. 

8/10 

Agatha Christie: Macska a galambok között

Ez az első krimim.

Megtetszett és így egynapos olvasmánynak bizonyult.

Gondoltam mivel mással, ha nem egy klasszikussal kezdem ezt a témát és Agatha Christie könyve erre tökéletes.

Tartalom:

Egy kis közel-keleti ország felvilágosult uralkodója a lázadók elől repülőgépen menekül; családi kincseit azonban biztos helyre rejti, hogy kijuttathassa az országból, ha ő netán szerencsétlenül járna. Egy előkelő angliai leánynevelő intézetben sorra-rendre teszik el láb alól a tanárnőket. És hogy a két szál hogyan fonódik össze? És hogy kicsoda-micsoda a „macska”, aki beszabadul a galambok – azaz a leányintézet leánykái – közé? Ezekre a kérdésekre és még sok egyébre is fény derül, természetesen a zseniális Hercule Poirot jóvoltából – és természetesen csak a legeslegutolsó fejezetben, hogy addig ki-ki a maga megfejtésén törhesse a fejét, mert mint minden önmagára kicsit is adó detektívregényben, Agatha Christie-nek ebben a kis remekében is a rejtély valamennyi kulcsát kézhez kapja a Nyájas Olvasó – az már az ő dolga, hogy meg is forgassa a zárban!

Véleményem:

 Nagyon tetszett. Igazán bele tudtam helyezkedni a történetbe. A sztori alaphelyzete nagyon jó mivel egy internátusban és környékén játszódik (igazi, tiniket érdeklő alaphelyzet).

A szereplők jól kidolgozottak, a történet csavaros.

Tetszett a „macska a galambok között” mottó.

 

Lassan induló történet erősebb nyomás…

Több gyilkosság.

Nagyon kidolgozott összefonódó szálak.

Emberek, akik a pénzért bármire képesek.

Emberek, akik nem félnek semmitől.

Lányok.

Lányok, akiknek mindent megengednek.

Lányok, akikre nagy jövő vár.

Lányok, akik belekeveredtek egy gyilkosságba.

Kicsit furcsa volt, mivel Poirot csak a 150. oldal környékén kapcsolódott bele a történetbe. (Míg a filmben általában már az ő szemszögéből látjuk eredetileg is a dolgokat.)

Szerintem simán ki lehetett volna hagyni őt a könyvből és csak hagyni kellett volna, hogy a „kertész” vagy a rendőrfőnök megoldja ezt a csavaros ügyet.

A vége különösen tetszett, hiszen azt kaptam, amire egyáltalán nem számítottam. Még csak gondolni se gondoltam rá. (Talán mert túl naiv vagyok?)  J

Rájöttem, hogy a krimik lényege tulajdonképpen az, hogy ne kedvelj meg egyetlen szereplőt se túlságosan, különben fel kell dolgoznod azt is, hogy elveszíted.

Azt viszont még nem tanultam meg, hogy az a gyanús, aki nem gyanús, és aki nagyon gyanús, annak semmi köze sincs semmihez.

Idézet:

”Talán azt is hallotta, hogy sem az áldozatoknál, sem a roncsban nem találtak értékeket, és tudomásom szerint a környékbeliek sem találtak semmi ilyesfélét. Bár a parasztoknál sohasem lehet tudni. Úgy tudnak hallgatni, akár a külügyminisztérium.”

35. oldal

10/10