Németh Eszter: Kötéltánc

Fülszöveg: Konrád Lia tizenhét éves vidéki lány. A fullasztó kisvárosi környezetben hiába keresi az egyensúlyt két élet, két fiú, de legfőképp a külvilág és saját elvárásai között. Torz tükörben látja önmagát, titkos blogjában vall arról, hogyan hagyják cserben egymás után szülei és barátai…

Németh Eszter blogregényében megdöbbentő hitelességgel mutatja be az 1995 után született digitális generáció útkeresését.

Szerintem..

Utálom az olyan könyveket, amiknek nem az a vége, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Valószínűleg azért mert engem a rossz dolgok nagyon megviselnek, kiszakítanak a kis biztonságos világomból, az arcomba vágják a kemény valót.  Viszont meg kéne tanulnom elfogadni a világot, így ahogy van, nem szabadna azt képzelnem, hogy az „egyszer minden jóra fordul” minden esetben érvényes. Talán épp ezért volt az az első mondatom Németh Eszter könyve után, hogy „ebből ennyi elég is volt, soha többé olyan könyv, aminek gyógyszer van a borítóján”. Félek attól, hogy tehetetlen vagyok, hogy nem szólhatok bele a történésekbe, hogy látnom kell, ahogy egy szereplő csúszik lefelé és nem rázhatom meg, hogy „Térj már észhez!” hanem csak csendben figyelhetem a pálya széléről.

Ritkán olvasok olyan könyvet, ami falun játszódik (talán a legutóbbi az Grecsó Krisztián Megyek utánad c. könyve volt) de mindig nagyon elvarázsol. A kis helyeknek teljesen más hangulata van, mint Budapestnek, nyugodtabb. Itt mindenki ismer mindenkit már kisgyerek kora óta, biztonság van, nagymamák, és persze utolsó busz és sokszor nagyon kilátástalan jövőkép.

Amilyen Liának is van, aki minden jel szerint depressziós. Az önbizalomhiány, a legkevésbé sem meleg és támogató családi háttér, egy agresszív társ, mind csak hozzásegítette ehhez. Erre a megállapításra azonban csak a könyv háromnegyede felé jutottam és szidtam magamat, hogy eddig ez, hogy nem tűnt fel?.

Főszereplőnk blogot vezet. Eleinte nehéz volt felvennem a bejegyzések ritmusát, csapongott az érzések, beszélgetések és a gondolatok között. Lassan azért összeálltak a dolgok, a sok karakter közül kisilabizáltam, hogy kit honnan ismerünk, milyen vele Lia kapcsolata, de sajnos ebben a borító belsején látható kis ábra sem segít valami sokat.  A könyvben helyet kap a szerelem, az állandó félreértések, de hogy ne csak az érem egyik oldalát lássuk, csetelések is vannak, ráadásul éppen MOST játszódik. Nemcsak mert beveti a virtuális kommunikáció minden válfaját. (Van itt minden, mint a búcsúban: Facebook, Instagram, Pinterest, Skype, Whatsup, Twitter - ami közben vicces is pont egy leghagyományosabb a könyv esetében). A történet viszont tényleg 2015 szeptemberében kezdődik és januárban van vége.  Nagyon durva a könyvbéli bejegyzést a dátum szerinti napján olvasni (ez egyrészt még inkább segíti a belehelyezkedést, másrészt viszont a tehetetlenség érzését is növeli) viszont ezt még maximum három hónapig tapasztalhatják meg az olvasók, aztán ez a kis trükk elveszíti varázsát. De ez is valahogy azt az érzést erősíti bennem, hogy a szerző nagyon tudatosan építette fel nemcsak a történetet (amiben minden brutális téma a depressziótól a bántalmazásig helyet kap), hanem precízen kiszámította, hogy mivel milyen hatást érhet el. Azért szerencsére nem egy pszichológiai kézikönyvre, vagy esetleírásra hasonlít, mert kamaszos a hangvétele.

A regény sok Shakespeare idézetet tartalmaz, ami felpezsdítette nekem az egész melankolikus hangulatát (bár ha meggondolom Shakespeare-nél sem ritka a tragikus végkifejlet.)

És ha a borítót alaposabban megnézem, nem is lepődtem volna a végén, mert a borító nem hagy kétséget a felől, hogy mit is fogunk olvasni. Illik a könyvhöz. 

Kép forrása: Móra Kiadó

Írónő: 

"Németh Eszter 1980-ban született egy kisalföldi városban. Hivatására nézve tanár. 2008 óta foglalkozik gyerekirodalommal. A Könyvmutatványosok nevű gyerekirodalmi portál alapítója és szerkesztője, emellett számos online folyóiratnál jelennek meg recenziói, kritikái. A Kötéltánc az első könyve."  (Móra kiadó)

Megjelenés éve: 2015

Kiadó: Móra

Oldalszám: 224 oldal

Összességében 7/10

Fehér és piros avagy hol is keressük az álmainkat?

Alessandro D’Avenia : Fehér mint a tej, piros mint a vér

„Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert…”

Egy szuper könyv szeptemberre, nagyon örültem, vártam, hogy végre nekikezdhessek. Olaszországban játszódik, ahol mindig meleg van, egy humán gimnáziumban, és szerelemről szól. Mi lehet ez, ha nem vidám és pörgős?

Annyira nem volt könnyed, mint vártam, elgondolkodtam, viszont kaptam térképet ahhoz, hogy merre keressem a nagyvilágban bóklászó álmaimat. Egy délután alatt elolvastam, leültem a kis (piros) fotelbe a nappaliban, fel sem álltam, végigálmodtam az egész könyvet.

A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?

A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.

Maga az alapsztori nem túl bonyolult. Adott egy olasz kamasz, aki teljesen hétköznapi, szeret focizni, robogóval jár és persze (hogy ez a szál se maradjon ki) szerelmes. Muszáj viszont valaminek történnie is, így bekövetkezik az, amit mostanában ténylegesen rengeteg könyv boncolgat (csak gondoljunk az Amíg élek, Nővérem húga vagy a Csillagainkban a hiba fő mozgatórugójára) a még halálos betegség, a rák. Szerintem ez mostanában már annyira általános téma lett, hogy ugyanannyi rákos fiatalról találunk könyvet a könyvtárban, mint vámpírrá változó kamaszokról, erre van kereslet. Csak azt tudnám, hogy ki szeret halálos beteg tinikről olvasni? Vagy ez is csak a csaljunk könnyet egy tinilány szemébe kampány egyik legjövedelmezőbb témaköre? Bevallom, én sok ilyen könyvet olvastam, persze nem szándékosan azért, mert „huh végre egy könyv a rákos lányról”, hanem mert tetszett a fülszövege, a borítója, amiből általában nem derül ki, hogy a rákról szól, csak miután a főhős megtudja/ főhős szerelme megtudja stb. és szinte mindig sikerül ráhibáznom az ilyen könyvekre. Egy kicsit elkalandoztam. Tehát a történetet E/1-ben ő meséli el Leo, és az ő szemén keresztül láthatjuk, hogy milyen nehéz is hinni az álmainkban és emellett persze, mint olvasó végig követhetjük, ahogyan ez alatt az egy év alatt felnő, rájön, hogy valójában mit akar. Leo sokszor kerül hullámvölgybe, lejtmenetbe, gödör aljára - ebből is látszik, hogy milyen egyszerű elbizonytalanítani, egy még erősen befolyásolható kamaszt. Leonak van egy különleges, vagy inkább furcsa tulajdonsága: mindent színekhez köt, a szerelem vörös és nyughatatlan, Silvia kék és nyugodt, a csönd fehér, és ettől fél a legesleginkább, hisz minden jobb a magányos (és ezért borzalmas) létezésnél. Sokat gondolkozik, keresi az álmait emellett pedig egy igazi dacos, ingerlékeny kamasz srác. Már most hiányzik, hogy nem olvashatom tovább a monológjait, nem hallhatom a belső hangját, és hogy nem tudom, hogy mi fog történni vele ezek után. Silvia, főhősünk legjobb barátja, a biztos pont, akit az éjszaka közepén is fel lehet hívni, tanácsokat ad, vigyáz rá, egyszóval főnyeremény a csaj. Beatrice pedig Leo (leginkább plátói) szerelme. Igen, az ő vére lesz fehér, de ezt már ki lehetett olvasni a fülszövegből. Izgalmas karakter (lehetne), bár nehéz megkedvelni, mert nem sok serül ki róla, utólag olyan mintha csak egy álom lett volna. És nem hagyhatom ki A TANÁRT, (csupa nagybetűvel) aki a tartalom szerint „különös, és lelkiismeretébresztő hatással van a

diákjaira”. Ez csak nekem tűnik olyannak, mintha az író egy kicsit beleírta volna magát a könyvbe? Hiszen ő maga is tanár és bár nem történelmet és filozófiát tanít, (hanem latint és görögöt), azért vonható párhuzam a kettő között, vagy akár a Holt Költők Társasága felejthetetlen angoltanára között (de ezeknek a szupertanároknak  majd inkább külön bejegyzést szentelek, mert érdekes téma). Az Álmodozónak átkeresztelt tanár végigkíséri Leo egész évet, ha kell, személyesen keresi fel, az órán vitatkozik vele, vagy éppen Leo olvassa a tanár blogját. Nem hagyja elveszni a fiút és ez nagyon fontos. Diákjaival keresteti a céljaikat, vágyaikat és útmutatót is ad, hogy hogyan és merre keressék őket.

A szöveg talán egy picit túl volt finomítva, szépek voltak a mondatok és az átmenetek - néha hatásosabb lett volna egy kis kamaszos csiszolatlanság, akár durvaság is. A tördelés a szövegkép és minden más is olyan volt amilyennek lennie kell, álom volt olvasni.

Borító: Abba szerettem bele elsőre, és bár annyira nem is passzol a történethez, nem tudom mással elképzelni.

Amikor jobban utánakerestem ennek az egésznek, láttam, hogy film is készült belőle, méghozzá olaszul. Találtam angol feliratos előzetest, ha valakit érdekel, akkor itt megnézheti. 

Alessandro D'Avenia Palermóban született 1977-ben. Humán gimnáziumban tanult, antik irodalomból érettségizett. Most latint és görögöt tanít középiskolában. 2010-ben megírta első regényét a Fehér mint a tej, piros mint a vért.


Eredeti cím:  Alessandro D'Avenia: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Gál Judit
Kiadó: Európa
Oldalszám: 332

Összességében: 8/10

TOP 5 könyv, amit már nagyon régóta el kéne olvasnom

A szobámban kupacokban állnak az olvasatlan könyvek és csak gyűlik. (De tényleg!) Vannak várólistáim, most kell elolvasnom listáim, nem hanyagolhatom el listám, de még így is vannak könyvek, amik már nagyon régóta várnak. (Általában a listák és a kupacok legalján..)

Szentelek nekik egy ötös listát, hogy ne érezzék annyira elhanyagolva magukat, tehát akkor öt könyv a várólistáim legeslegaljáról:

5. Elisabeth Gaskell: Észak és Dél

4. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

3. Shannon Hale: A suttogó

2. Viktor Hugo: Nyomorultak

1. Robert Merle: Védett férfiak

TOP 5 Álomiskolám

Most, hogy  kezdődik a suli, azért látszik, hogy milyen gyorsan lement ez a nyár is. Fantasztikus nyaram volt, sok új dolgot tanultam, rengeteget nevettem és még új barátaim is lettek, egyszóval szuper volt az egész.   Ezért sem akaródzik nagyon  suliba mennem. Persze lesznek majd új tankönyveim, megkapjuk az órarendet meg az új szekrényt, de egyelőre ezekért nem lelkesedek, úgyhogy összeírtam öt könyves sulit ahol szívesen kezdeném holnap a tanévet.

5. Matula (Szabó Magda: Abigél) Mindig is érdekeltek a bentlakásos sulik, de ez különösen, az összetartó osztályok, a nagy éjszakai röhögések, a szigor ellenére is. Legalábbis ilyennek írja le Szabó Magda. Ja és egyenruha, két copf, szabályok. Nem biztos, hogy sokáig bírnám, de álmodozni jó róla.

4. Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiája ( Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek ) Kémnő képző. Sok különleges tantárggyal, mint a kódolás, ami valószínűleg érdekesebb, mint a matek. Állandó nyelvtanulással, szerintem nekem való lenne. (Elméletben, gyakorlatban belehalnék.)

3. Szent Johanna Gimi –  (Leiner Laura: Szent Johanna Gimi) Még ha már le is érettségiztem velük, szóval magam mögött hagytam, de azért éveken át tűkön ülve vártam a folytatást. 

2. Amerikai Iskola Párizsban (Stephanie Perkins: Anna és a francia csók) Először is, Párizs. Másodszor ide járt St. Clair. (Örök szerelmem.) Harmadszor pedig jó helynek tűnik, a kolesszal, a sávos tanulással és persze a rengeteg jó fej diákkal.

1. Roxfort (Harry Potter) Szerintem kiszámítható volt, hogy ez lesz a listám élén, én is mint a legtöbb rajongó, 11 éves korom óta várok a levelemre (amit tuti a posta kevert el) és vonz a varázslóképző a bűbájtan, átváltoztatástan, bájitaltan, sötét varázslatok kivédése, csupa olyan tantárgy amiknek hasznát venném az életben (:D)

The DUFF

Fülszöveg:

Kody Keplinger
The DUFF
Eredeti borító

A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. 
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. 
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. 

Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. 

És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

Szerintem: 

Egy nagyon lehúzó kritikában találkoztam ezzel a könyvvel először. A fülszöveg miatt, nem is volt szimpatikus, és miután megnéztem belőle a filmet, már 100%-ékra biztos voltam abban, hogy ez sem különbözik az összes többi bugyuta gimis tini love sztoritól. Aztán egyik éjszaka belekezdtem az E-bookomon és hatalmas meglepetés volt. Mert ez a könyv egyáltalán nem az, mint amire gondoltam.

Meglepett, mert értelmes volt, komoly és kedves, emellett még szórakoztató is. Meghagyták azt a fajta vicces tinis bénázást, amiért én nagyon rajongok.

A történet egyszerű, de nem csak közhelyekből áll. Biancát, a nagymenő Wesley rádöbbenti, hogy ő csak a DUFF a barátai közt. (Rövidítés, Ügyeletes Ronda Dundi Barátnő) Ezen kezd el agyalni a főhős. Közben szépen lassan eltávolodik mindenkitől és a helyzet egyre rosszabb lesz. A fő téma: az önértékelés: Mit gondolnak rólam? Vonzó vagyok? Érdekes vagyok? Olyannak látnak, amilyennek szeretném, hogy mások lássanak?  Ezek azok a kérdések, amik a főhősünkben is felmerülnek, méghozzá elég gyakran. (Persze látszólag nem sokat ad a látszatra.) Bianca szeretné megtalálni önmagát, kideríteni hogy mit (és kit) szeretne igazán és, hogy mit jelent a barátság. A könyv az alkoholizmus, a csonka család, a felelősség és a szexualitás témáját is felveti és néhol elég mélyre ás benne..

Bianca nagyon makacs lány, önfejű, sokszor gyerekes és soha nem enged az igazából. Emellett kedves, értelmes és nyilvánvalóan szeretethiányos. Nem szeret mindent a nyilvánosság előtt intézni, mint legjobb barátnői Casey és Jess a gyönyörű, céltudatos bombázok, akikért mindenki odavan, köztük Wesley  Rush is, a könyv másik főszereplője, a látszólag felszínes, gazdag srác, aki úgy váltogatja a barátnőit, mint más a zokniját. De ebben a könyvben semmi sem ilyen egyszerű. A karakterek árnyaltak, mindenkinek vannak gyenge pontjai és olyan területei, amin verhetetlen.

Ajánlom minden önmagát kereső tininek, aki már átélte, hogy egy gimiben nem olyan könnyű megtalálni a helyünket.

Kedvenc idézet: 

 ” – Spanyol? – pillantott le a papírlapokra, miközben összeszedte őket. – Mondj valami érdekeset spanyolul! 
– El tono de tuvozhacequequieraestrangularme. 
Felálltam, majd vártam, hogy átnyújtsa a papírokat. 
– Szexin hangzik. – Felállt, majd odanyújtotta a spanyol feladatokat tartalmazó lapokat, amiket összekapart a földről. – Mit jelent? 
– Amikor meghallom a hangodat, legszívesebben megfojtanám 
saját magamat. 
– Te kis perverz.”

Borító: Tökéletesen illett az eredeti elképzelésemhez a könyvről. Annyira szerintem nem jó, de szerencsére nem kellett sokat bámulnom, mert az E-bookomon ugyebár csak a szöveg van.

Mint fentebb már említettem a könyvből készült film is. Önmagában nem rossz tinivígjáték, voltak vicces jelenetek, jól ábrázolták Biancát, (én is pont így képzeltem el). Wesley szívdöglesztő volt, viszont rengeteg fontos (és kedves/aranyos) jelenetet kihagyták, így nem jött át igazán a karaktere, írtak bele új szereplőket, látványos szivatásokat, egyszóval egy felszínes, rózsaszín, disney világot csináltak az amúgy értelmes történetből.

Itt a trailer:

Írónő:  Kody Keplinger


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The DUFF
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 300 oldal
Képek forrása: weheartit.com

Összeségében: 8/10