Let's kifli

Kovács Eszter könyve

Fülszöveg:
Van egy lány. Londonban él, egy cukormázas városban, melynek színpompás felszíne csupa meglepetést rejt. Különös barátságok és édes-bús szerelmek szövődnek itt, a honvágy hazájában, a már nem is olyan új otthonban. 

Egy kivándorlás ismerős, mégis líraian egyedi története egy lányról, no meg például a brit fiúról, aki hozzábújva félig magyarul, félig angolul azt suttogja a fülébe: Let's kifli!

A kötet az Athenaeum Kiadó „Magyarok külföldön" sorozatának nyitó darabja, izgalmas élménykalauz mindenkinek, aki menni, vagy éppen maradni szeretne..

„Az angol kanalakat bújtat össze, a magyar kifliket, kicsit és nagyot. A lány hosszasan magyarázta, hogyan is kell elképzelni, mert London a péksütemények terén elég rosszul áll, kiflit még hírből sem. Az első adandó alkalommal pedig hozott is egy párat, megszemlélni, megkóstolni, kicsit száraz, kicsit vizes, de a miénk. Azokon a ritka estéken a camberwelli tetőszoba tévéjének kékes homályában súgta oda Allen a lánynak, aki már a választott film felénél elaludt, hogy: „let's kifli!”

Tulajdonképpen nem erre számítottam, azt vártam, hogy most kapok egy kis „merre menjek tovább?” „miért pont London?”propagandát, hogy leírják majd, mi motiválta a főhőst,(hogy elhagyja az országot,) hogy az írónő beavat minket az angolok szokásaiba, életébe, de nem. (Néha megemlíti, hogy „az angolok érdekesek/furák” de nem ír magyarázatot, ITT viszont találtam egy listát a furcsaságaikról.)

De ennek a könyvnek nyilván nem ez volt a célja. Nem az idegen földön való boldogulás nehézségéről szól elsősorban, hanem arról, hogy milyen nehéz megtalálni helyünket a világban és ez mennyire független az aktuális földrajzi helyzetünktől. Megismerjük egy Angliába költözött átlagos lány mindennapjait, megmutatja a beilleszkedés nehézségeit is, de azt is, hogy bárhol érhet minket szerelmi csalódás.

A főhőst az írónő mindvégig „a lány” ként említi, nevét nem tudjuk, tulajdonképpen az ő szemén keresztül vizsgáljuk a dolgokat, így aztán a gondolatait ismerjük, de azt nem tudnánk megmondani, hogy a haja például milyen színű. Ilyen könyvet még nem olvastam, mindig ismertem valamennyire a főszereplő külsejét, itt az író nem törődődik efféle mellékes részletekkel. Teljesen a fantáziámra volt bízva a dolog, könnyebben a helyébe tudtam magam képzelni, szerintem ez egy fontos kapocs az olvasók és a történet között.

Tetszett a történetek fűzére, bár nehéz átlátni miért pont ebben a sorrendben követik egymást a fejezetek. Még nem sikerült felfejtenem a gondolatmenetet (pedig úgy tűnik, hogy nagyon ki van találva!), de legalább nem olyan regény, aminek a végét (és az oda vezető út minden állomását) már a második fejezet után lehet sejteni, mit sejteni! – tudni.

A könyvnek tehát hatalmas előnye, hogy nagyon személyes a hangvétele, valódi a története (elhiszem, hogy saját tapasztalatait szövi bele), de a bonyolult vagy nehezen kiismerhető szerkezet viszont akár hátrányára is, arról nem is beszélve, hogy nagyon-nagyon rövid (csak 190 kisméretű oldal).

Rövid könyvről rövid bejegyzés. Várom már a sorozat következő részét.

Kiadás éve: 2015

Kiadó: Atheneum

Oldalszám: 192
Képek forrása: weheartit.com

Úgy összességében: 7/10

TOP 5 könyves holmi

Szerintem minden könyvmoly örülne, ha ilyen holmikat találna a fa alatt, (avagy mit vegyél egy igazi könyvmolynak karácsonyra. ) Mert milyen király lenne...

1. A kedvenc könyveimmel takarózni? 
   
2. Egy könyvből szedni a zsepiket?
   
3. Háton fekve, kézfájás nélkül olvasni? 
   
4. Egy kényelmes könyvön aludni?
   
5. Vagy egy könyv kinézető sátorban aludni?
   

+ Vicces feliratú bögre

+ Régi könyv illatú gyertya

Képek forrása: pinterest.com weheartit.com noklapjacafe.com   boredpanda.com

Illúzió avagy "Nesze neked, popsztárélet"

Fülszöveg:
Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…
Leiner Laura újabb könyve.

Pont a múlt héten számoltam utána, hogy ez hányadik LL könyvem. Nem gondoltam volna, de már a 15 és ez engem is meglepett. Nagyon úgy tűnik, hogy Laura végig kíséri az egész tinédzserkoromat: olvastam már tőle a Szent Johannáról, fesztiváloztam, szilvesztereztem, több tehetségkutatónyi időt végigizgultam és még mindig tud, ha nem is feltétlen drasztikusan mást, de újabbat mutatni.

Ebben a kötetben is folytatódott Bexi története, a téma tehát újra a tinisztárság és annak az árnyoldalai. Bexi megint a tehetségkutatós felhajtás és a szerelmek között őrlődik. Az első fejezet elég mélyről indít, ami voltaképpen bíztató, mert innen csak felfelé vezethet az út… Főszereplőnk mélyponton van, mindenből elege van, szenved. Ennek kicsit örültem is, mert ebben is van valami igazán tinis és mikor már kezdtem volna elhinni, hogy ez most egy olyan történet lesz, ahol a csaj egy egész köteten keresztül magában tépelődik, akkor Laura behozza a hatalmas rózsaszín boldogságbuborékot és megpróbálja beleerőltetni Bexit. Ez azonban nem sikerül valami jól, mert egy kis darabkája, az orra vagy a fülcimpája, mindig kilóg a buborékból és akkor megérezzük, hogy milyen a kegyetlen valóság, ami a buborékon kívül van. Eközben nekünk, átlagos tiniknek igyekszik bemutatni a sztárélet bonyodalmait, például hogy nem mindegy, hányat adsz el a lemezedből, hogy hova hívnak, hogy mennyit keresel és még az sem, hogy kivel fotóznak le. Ebben a kötetben főleg mindennek a sötét oldalát mutatja (lásd a sok szenvedés Geri miatt), és azt, hogy azért egy „celeb” sem tehet meg mindent. Azért megvannak a három kötet óta állandóan visszatérő (pozitív) hozadékai is a csillogásnak, mint például a „premier előtti vetítés” „szponzorcuccok” vagy a „jegyek bárhová”. 

Bexi továbbra is semleges szereplő marad, valahogy nem lehet hozzá közelebb kerülni, nincs ami különösebben izgalmassá tenné a karakterét. Szerintem a csajban nincs semmi extra. Teljesen átlagos tini, mint Leiner Laura legtöbb főszereplője. Énekelget, dalokat ír, szenved aztán boldog, ennyi.

Nagy Márk, a SRÁC (csupa nagybetűvel) továbbra is idegesítő, szerethetetlen alak. Borzalmasan buta, de jó szándékú. Nekem még mindig nem sikerült megkedvelnem. (De az olvasók nagy része, ha jól láttam igazi „Márker” és még matricákat is gyűjtene róla, ha lehetne.)

Körte, a család, ASZÁDÉK, Evelin minden mellékszereplőnek pont annyi rivaldafény jutott amennyi kellett, egy picivel sem több, tudjuk, hogy ott vannak, de mégsem látjuk őket sosem igazán. Van köztük komoly, vicces, barátságos, cuki, érthetetlen. mindenkinek elég egy erős tulajdonság, amivel még épp beazonosítható marad.

A könyv mindezek ellenére olvastatja magát. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy a megszokás vagy a sorozatfüggőség-e az, ami miatt elolvasom az egyébként nem is szimpatikus főszereplők további hányattatásait? Talán, mint minden eddigi könyvét, a humora menti meg. A tipikus Laurás humoron nem is tudok magamban nevetni, és ez annyira feldobja a történetet, hogy a végén még meg is szeretem. Mindenesetre lesz még alkalom, hogy ezen rágódjak, mert mint az előzőek, ez is hosszú sorozatnak ígérkezik.  

A borító borzalmasan fest. No comment.

Kiadás éve: 2015
Kiadó: L&L kiadó
Oldalszám 424 oldal
Képek forrása: weheart.com

Összeségében: 5/10

5 bekuckózós könyv télre

Gondoltam, hogy mivel már volt advent első vasárnapja, illene összeírnom 5 olyan könyvet, amit téli olvasásra ajánlok. Mivel most jön szerintem az évnek az az időszaka, amikor az ember nem is vágyik másra csak, hogy bekucorodhasson egy kényelmes fotelba, forró kávéval vagy teával hogy olvashasson, (mert kint olyan farkasordító hideg van,) összeírtam 5 "otthonbekuckózós" könyvet december-január-februárra.

1.  Jane Austen: Emma (Több mint 500 oldal, romantika, 18. század, lassú nyugodt folyása az eseményeknek, több mint pihentető.) 
2. Agatha Christie: Életem (Szintén több mint 500 oldal, érdekes emlékezések egy izgalmas életre, kihagyhatatlan pláne azoknak, akik szeretik a krimijeit. )
3. Joanna Harris: Csokoládé (Könyv csokoládékról és más édességekről, regényesen, és a film is fantasztikus. )
4. Muriel Barbery : A sündisznó eleganciája (Érdekes, furcsa regény, Párizsban tele életigenléssel és eleganciával.)
5. Kemény Zsófi: Én még sosem  (Ez a könyv talán egy kicsit kilóg a sorból a pörgésével, a kamaszságával, az útkeresésével, de tökéletes két ünnep közötti könyv.)

 

Németh Eszter: Kötéltánc

Fülszöveg: Konrád Lia tizenhét éves vidéki lány. A fullasztó kisvárosi környezetben hiába keresi az egyensúlyt két élet, két fiú, de legfőképp a külvilág és saját elvárásai között. Torz tükörben látja önmagát, titkos blogjában vall arról, hogyan hagyják cserben egymás után szülei és barátai…

Németh Eszter blogregényében megdöbbentő hitelességgel mutatja be az 1995 után született digitális generáció útkeresését.

Szerintem..

Utálom az olyan könyveket, amiknek nem az a vége, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Valószínűleg azért mert engem a rossz dolgok nagyon megviselnek, kiszakítanak a kis biztonságos világomból, az arcomba vágják a kemény valót.  Viszont meg kéne tanulnom elfogadni a világot, így ahogy van, nem szabadna azt képzelnem, hogy az „egyszer minden jóra fordul” minden esetben érvényes. Talán épp ezért volt az az első mondatom Németh Eszter könyve után, hogy „ebből ennyi elég is volt, soha többé olyan könyv, aminek gyógyszer van a borítóján”. Félek attól, hogy tehetetlen vagyok, hogy nem szólhatok bele a történésekbe, hogy látnom kell, ahogy egy szereplő csúszik lefelé és nem rázhatom meg, hogy „Térj már észhez!” hanem csak csendben figyelhetem a pálya széléről.

Ritkán olvasok olyan könyvet, ami falun játszódik (talán a legutóbbi az Grecsó Krisztián Megyek utánad c. könyve volt) de mindig nagyon elvarázsol. A kis helyeknek teljesen más hangulata van, mint Budapestnek, nyugodtabb. Itt mindenki ismer mindenkit már kisgyerek kora óta, biztonság van, nagymamák, és persze utolsó busz és sokszor nagyon kilátástalan jövőkép.

Amilyen Liának is van, aki minden jel szerint depressziós. Az önbizalomhiány, a legkevésbé sem meleg és támogató családi háttér, egy agresszív társ, mind csak hozzásegítette ehhez. Erre a megállapításra azonban csak a könyv háromnegyede felé jutottam és szidtam magamat, hogy eddig ez, hogy nem tűnt fel?.

Főszereplőnk blogot vezet. Eleinte nehéz volt felvennem a bejegyzések ritmusát, csapongott az érzések, beszélgetések és a gondolatok között. Lassan azért összeálltak a dolgok, a sok karakter közül kisilabizáltam, hogy kit honnan ismerünk, milyen vele Lia kapcsolata, de sajnos ebben a borító belsején látható kis ábra sem segít valami sokat.  A könyvben helyet kap a szerelem, az állandó félreértések, de hogy ne csak az érem egyik oldalát lássuk, csetelések is vannak, ráadásul éppen MOST játszódik. Nemcsak mert beveti a virtuális kommunikáció minden válfaját. (Van itt minden, mint a búcsúban: Facebook, Instagram, Pinterest, Skype, Whatsup, Twitter - ami közben vicces is pont egy leghagyományosabb a könyv esetében). A történet viszont tényleg 2015 szeptemberében kezdődik és januárban van vége.  Nagyon durva a könyvbéli bejegyzést a dátum szerinti napján olvasni (ez egyrészt még inkább segíti a belehelyezkedést, másrészt viszont a tehetetlenség érzését is növeli) viszont ezt még maximum három hónapig tapasztalhatják meg az olvasók, aztán ez a kis trükk elveszíti varázsát. De ez is valahogy azt az érzést erősíti bennem, hogy a szerző nagyon tudatosan építette fel nemcsak a történetet (amiben minden brutális téma a depressziótól a bántalmazásig helyet kap), hanem precízen kiszámította, hogy mivel milyen hatást érhet el. Azért szerencsére nem egy pszichológiai kézikönyvre, vagy esetleírásra hasonlít, mert kamaszos a hangvétele.

A regény sok Shakespeare idézetet tartalmaz, ami felpezsdítette nekem az egész melankolikus hangulatát (bár ha meggondolom Shakespeare-nél sem ritka a tragikus végkifejlet.)

És ha a borítót alaposabban megnézem, nem is lepődtem volna a végén, mert a borító nem hagy kétséget a felől, hogy mit is fogunk olvasni. Illik a könyvhöz. 

Kép forrása: Móra Kiadó

Írónő: 

"Németh Eszter 1980-ban született egy kisalföldi városban. Hivatására nézve tanár. 2008 óta foglalkozik gyerekirodalommal. A Könyvmutatványosok nevű gyerekirodalmi portál alapítója és szerkesztője, emellett számos online folyóiratnál jelennek meg recenziói, kritikái. A Kötéltánc az első könyve."  (Móra kiadó)

Megjelenés éve: 2015

Kiadó: Móra

Oldalszám: 224 oldal

Összességében 7/10

Fehér és piros avagy hol is keressük az álmainkat?

Alessandro D’Avenia : Fehér mint a tej, piros mint a vér

„Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül, a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan, mint a művirágokkal teli kert…”

Egy szuper könyv szeptemberre, nagyon örültem, vártam, hogy végre nekikezdhessek. Olaszországban játszódik, ahol mindig meleg van, egy humán gimnáziumban, és szerelemről szól. Mi lehet ez, ha nem vidám és pörgős?

Annyira nem volt könnyed, mint vártam, elgondolkodtam, viszont kaptam térképet ahhoz, hogy merre keressem a nagyvilágban bóklászó álmaimat. Egy délután alatt elolvastam, leültem a kis (piros) fotelbe a nappaliban, fel sem álltam, végigálmodtam az egész könyvet.

A tizenhat éves Leo átlagos kamasz: jól elvan a haverokkal, szeret focizni, motorozni és iPod-ozni. Iskolába csak muszájból jár, a tanárokat afféle kihalásra ítélt furcsa fajnak tekinti, és alig várja, hogy ezt az új történelemtanárnak is a tudomására hozza. Az új tanár azonban más, mint pedagóguskollégái. Szemében különös fény gyúl, amikor magyaráz, és különös, lelkiismeretébresztő hatással van diákjaira. Leóban hatalmas erők feszülnek, csak a fehérség fog ki rajta. A fehérséggel, a hiány, a veszteség színével Leo a szerelem, a szenvedély és a vér színét, álmainak szerelme, Beatrice haja vörösét fordítja szembe. Amikor azonban megtudja, hogy Beatrice beteg, s hogy betegségének valamiképpen a gyűlöletes fehérséghez is köze van, Leo önvizsgálatra kényszerül. Hogyan tovább? Mihez kezd eztán az álmaival, és mihez az erejével?

A Fehér, mint a tej, piros, mint a vér – a harmincas éveinek elején járó középiskolai tanár, Alessandro D’Avenia első regénye – az elmúlt év talán legnagyobb könyvsikere volt Olaszországban, és tucatnyi nyelvre lefordították már. Megható, de egy cseppet sem érzelgős, könnyű, de egy cseppet sem súlytalan mű – nagyszerű olvasmány.

Maga az alapsztori nem túl bonyolult. Adott egy olasz kamasz, aki teljesen hétköznapi, szeret focizni, robogóval jár és persze (hogy ez a szál se maradjon ki) szerelmes. Muszáj viszont valaminek történnie is, így bekövetkezik az, amit mostanában ténylegesen rengeteg könyv boncolgat (csak gondoljunk az Amíg élek, Nővérem húga vagy a Csillagainkban a hiba fő mozgatórugójára) a még halálos betegség, a rák. Szerintem ez mostanában már annyira általános téma lett, hogy ugyanannyi rákos fiatalról találunk könyvet a könyvtárban, mint vámpírrá változó kamaszokról, erre van kereslet. Csak azt tudnám, hogy ki szeret halálos beteg tinikről olvasni? Vagy ez is csak a csaljunk könnyet egy tinilány szemébe kampány egyik legjövedelmezőbb témaköre? Bevallom, én sok ilyen könyvet olvastam, persze nem szándékosan azért, mert „huh végre egy könyv a rákos lányról”, hanem mert tetszett a fülszövege, a borítója, amiből általában nem derül ki, hogy a rákról szól, csak miután a főhős megtudja/ főhős szerelme megtudja stb. és szinte mindig sikerül ráhibáznom az ilyen könyvekre. Egy kicsit elkalandoztam. Tehát a történetet E/1-ben ő meséli el Leo, és az ő szemén keresztül láthatjuk, hogy milyen nehéz is hinni az álmainkban és emellett persze, mint olvasó végig követhetjük, ahogyan ez alatt az egy év alatt felnő, rájön, hogy valójában mit akar. Leo sokszor kerül hullámvölgybe, lejtmenetbe, gödör aljára - ebből is látszik, hogy milyen egyszerű elbizonytalanítani, egy még erősen befolyásolható kamaszt. Leonak van egy különleges, vagy inkább furcsa tulajdonsága: mindent színekhez köt, a szerelem vörös és nyughatatlan, Silvia kék és nyugodt, a csönd fehér, és ettől fél a legesleginkább, hisz minden jobb a magányos (és ezért borzalmas) létezésnél. Sokat gondolkozik, keresi az álmait emellett pedig egy igazi dacos, ingerlékeny kamasz srác. Már most hiányzik, hogy nem olvashatom tovább a monológjait, nem hallhatom a belső hangját, és hogy nem tudom, hogy mi fog történni vele ezek után. Silvia, főhősünk legjobb barátja, a biztos pont, akit az éjszaka közepén is fel lehet hívni, tanácsokat ad, vigyáz rá, egyszóval főnyeremény a csaj. Beatrice pedig Leo (leginkább plátói) szerelme. Igen, az ő vére lesz fehér, de ezt már ki lehetett olvasni a fülszövegből. Izgalmas karakter (lehetne), bár nehéz megkedvelni, mert nem sok serül ki róla, utólag olyan mintha csak egy álom lett volna. És nem hagyhatom ki A TANÁRT, (csupa nagybetűvel) aki a tartalom szerint „különös, és lelkiismeretébresztő hatással van a

diákjaira”. Ez csak nekem tűnik olyannak, mintha az író egy kicsit beleírta volna magát a könyvbe? Hiszen ő maga is tanár és bár nem történelmet és filozófiát tanít, (hanem latint és görögöt), azért vonható párhuzam a kettő között, vagy akár a Holt Költők Társasága felejthetetlen angoltanára között (de ezeknek a szupertanároknak  majd inkább külön bejegyzést szentelek, mert érdekes téma). Az Álmodozónak átkeresztelt tanár végigkíséri Leo egész évet, ha kell, személyesen keresi fel, az órán vitatkozik vele, vagy éppen Leo olvassa a tanár blogját. Nem hagyja elveszni a fiút és ez nagyon fontos. Diákjaival keresteti a céljaikat, vágyaikat és útmutatót is ad, hogy hogyan és merre keressék őket.

A szöveg talán egy picit túl volt finomítva, szépek voltak a mondatok és az átmenetek - néha hatásosabb lett volna egy kis kamaszos csiszolatlanság, akár durvaság is. A tördelés a szövegkép és minden más is olyan volt amilyennek lennie kell, álom volt olvasni.

Borító: Abba szerettem bele elsőre, és bár annyira nem is passzol a történethez, nem tudom mással elképzelni.

Amikor jobban utánakerestem ennek az egésznek, láttam, hogy film is készült belőle, méghozzá olaszul. Találtam angol feliratos előzetest, ha valakit érdekel, akkor itt megnézheti. 

Alessandro D'Avenia Palermóban született 1977-ben. Humán gimnáziumban tanult, antik irodalomból érettségizett. Most latint és görögöt tanít középiskolában. 2010-ben megírta első regényét a Fehér mint a tej, piros mint a vért.


Eredeti cím:  Alessandro D'Avenia: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Eredeti megjelenés: 2010
Fordította: Gál Judit
Kiadó: Európa
Oldalszám: 332

Összességében: 8/10

TOP 5 könyv, amit már nagyon régóta el kéne olvasnom

A szobámban kupacokban állnak az olvasatlan könyvek és csak gyűlik. (De tényleg!) Vannak várólistáim, most kell elolvasnom listáim, nem hanyagolhatom el listám, de még így is vannak könyvek, amik már nagyon régóta várnak. (Általában a listák és a kupacok legalján..)

Szentelek nekik egy ötös listát, hogy ne érezzék annyira elhanyagolva magukat, tehát akkor öt könyv a várólistáim legeslegaljáról:

5. Elisabeth Gaskell: Észak és Dél

4. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

3. Shannon Hale: A suttogó

2. Viktor Hugo: Nyomorultak

1. Robert Merle: Védett férfiak

TOP 5 Álomiskolám

Most, hogy  kezdődik a suli, azért látszik, hogy milyen gyorsan lement ez a nyár is. Fantasztikus nyaram volt, sok új dolgot tanultam, rengeteget nevettem és még új barátaim is lettek, egyszóval szuper volt az egész.   Ezért sem akaródzik nagyon  suliba mennem. Persze lesznek majd új tankönyveim, megkapjuk az órarendet meg az új szekrényt, de egyelőre ezekért nem lelkesedek, úgyhogy összeírtam öt könyves sulit ahol szívesen kezdeném holnap a tanévet.

5. Matula (Szabó Magda: Abigél) Mindig is érdekeltek a bentlakásos sulik, de ez különösen, az összetartó osztályok, a nagy éjszakai röhögések, a szigor ellenére is. Legalábbis ilyennek írja le Szabó Magda. Ja és egyenruha, két copf, szabályok. Nem biztos, hogy sokáig bírnám, de álmodozni jó róla.

4. Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiája ( Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek ) Kémnő képző. Sok különleges tantárggyal, mint a kódolás, ami valószínűleg érdekesebb, mint a matek. Állandó nyelvtanulással, szerintem nekem való lenne. (Elméletben, gyakorlatban belehalnék.)

3. Szent Johanna Gimi –  (Leiner Laura: Szent Johanna Gimi) Még ha már le is érettségiztem velük, szóval magam mögött hagytam, de azért éveken át tűkön ülve vártam a folytatást. 

2. Amerikai Iskola Párizsban (Stephanie Perkins: Anna és a francia csók) Először is, Párizs. Másodszor ide járt St. Clair. (Örök szerelmem.) Harmadszor pedig jó helynek tűnik, a kolesszal, a sávos tanulással és persze a rengeteg jó fej diákkal.

1. Roxfort (Harry Potter) Szerintem kiszámítható volt, hogy ez lesz a listám élén, én is mint a legtöbb rajongó, 11 éves korom óta várok a levelemre (amit tuti a posta kevert el) és vonz a varázslóképző a bűbájtan, átváltoztatástan, bájitaltan, sötét varázslatok kivédése, csupa olyan tantárgy amiknek hasznát venném az életben (:D)

The DUFF

Fülszöveg:

Kody Keplinger
The DUFF
Eredeti borító

A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai. 
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot. 
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját. 

Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba. 

És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.

Szerintem: 

Egy nagyon lehúzó kritikában találkoztam ezzel a könyvvel először. A fülszöveg miatt, nem is volt szimpatikus, és miután megnéztem belőle a filmet, már 100%-ékra biztos voltam abban, hogy ez sem különbözik az összes többi bugyuta gimis tini love sztoritól. Aztán egyik éjszaka belekezdtem az E-bookomon és hatalmas meglepetés volt. Mert ez a könyv egyáltalán nem az, mint amire gondoltam.

Meglepett, mert értelmes volt, komoly és kedves, emellett még szórakoztató is. Meghagyták azt a fajta vicces tinis bénázást, amiért én nagyon rajongok.

A történet egyszerű, de nem csak közhelyekből áll. Biancát, a nagymenő Wesley rádöbbenti, hogy ő csak a DUFF a barátai közt. (Rövidítés, Ügyeletes Ronda Dundi Barátnő) Ezen kezd el agyalni a főhős. Közben szépen lassan eltávolodik mindenkitől és a helyzet egyre rosszabb lesz. A fő téma: az önértékelés: Mit gondolnak rólam? Vonzó vagyok? Érdekes vagyok? Olyannak látnak, amilyennek szeretném, hogy mások lássanak?  Ezek azok a kérdések, amik a főhősünkben is felmerülnek, méghozzá elég gyakran. (Persze látszólag nem sokat ad a látszatra.) Bianca szeretné megtalálni önmagát, kideríteni hogy mit (és kit) szeretne igazán és, hogy mit jelent a barátság. A könyv az alkoholizmus, a csonka család, a felelősség és a szexualitás témáját is felveti és néhol elég mélyre ás benne..

Bianca nagyon makacs lány, önfejű, sokszor gyerekes és soha nem enged az igazából. Emellett kedves, értelmes és nyilvánvalóan szeretethiányos. Nem szeret mindent a nyilvánosság előtt intézni, mint legjobb barátnői Casey és Jess a gyönyörű, céltudatos bombázok, akikért mindenki odavan, köztük Wesley  Rush is, a könyv másik főszereplője, a látszólag felszínes, gazdag srác, aki úgy váltogatja a barátnőit, mint más a zokniját. De ebben a könyvben semmi sem ilyen egyszerű. A karakterek árnyaltak, mindenkinek vannak gyenge pontjai és olyan területei, amin verhetetlen.

Ajánlom minden önmagát kereső tininek, aki már átélte, hogy egy gimiben nem olyan könnyű megtalálni a helyünket.

Kedvenc idézet: 

 ” – Spanyol? – pillantott le a papírlapokra, miközben összeszedte őket. – Mondj valami érdekeset spanyolul! 
– El tono de tuvozhacequequieraestrangularme. 
Felálltam, majd vártam, hogy átnyújtsa a papírokat. 
– Szexin hangzik. – Felállt, majd odanyújtotta a spanyol feladatokat tartalmazó lapokat, amiket összekapart a földről. – Mit jelent? 
– Amikor meghallom a hangodat, legszívesebben megfojtanám 
saját magamat. 
– Te kis perverz.”

Borító: Tökéletesen illett az eredeti elképzelésemhez a könyvről. Annyira szerintem nem jó, de szerencsére nem kellett sokat bámulnom, mert az E-bookomon ugyebár csak a szöveg van.

Mint fentebb már említettem a könyvből készült film is. Önmagában nem rossz tinivígjáték, voltak vicces jelenetek, jól ábrázolták Biancát, (én is pont így képzeltem el). Wesley szívdöglesztő volt, viszont rengeteg fontos (és kedves/aranyos) jelenetet kihagyták, így nem jött át igazán a karaktere, írtak bele új szereplőket, látványos szivatásokat, egyszóval egy felszínes, rózsaszín, disney világot csináltak az amúgy értelmes történetből.

Itt a trailer:

Írónő:  Kody Keplinger


Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The DUFF
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 300 oldal
Képek forrása: weheartit.com

Összeségében: 8/10

TOP 5 könyvespolc megoldás

Mint minden könyvmoly, én is imádok könyvet venni. Már többször eljátszottam a gondolattal, hogy ha egyszer elköltözöm itthonról, akkor a saját lakásomban hogyan fogom tárolni a milliónyi könyvemet. A neten keresgéltem és találtam öt, nekem nagyon tetsző megoldást, és ezeket most meg is mutatom…

5. 

4.

3.

2.

1.

Geek Girl a lány, akit soha senki nem vett észre

 Harriet Manners tudja, hogy egy macska fülében 32 izom van, hogy az egy napi járásra lévő hely 27 750 méter messze van, és azt is, hogy egy átlagember naponta 15 alkalommal nevet. Azzal is tisztában van, hogy a denevérek mindig bal irányba repülnek, ha előjönnek az üregükből, és hogy a dinamit egyik alkotóeleme a mogyoró. Azt viszont nem tudja, hogy vajon miért nem kedveli őt senki az iskolában. Így hát, amikor Harrietet felfedezi egy modellügynökség, megragadja a lehetőséget, hogy új emberré váljon. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy ellopja a legjobb barátja álmát, magára vonja ősellensége, Alexa haragját, és újra meg újra hülyét csináljon magából a pofátlanul jóképű modell, Nick előtt. És még akkor is, ha hazudnia kell azoknak, akiket a legjobban szeret. Bár ott van mellette segítőtársnak a mindig lelkes és izgatott apja, meg az überstréber zaklatója, Toby is, mégis egyik divatkatasztrófa követi a másikat, és Harriet lassan rájön, hogy a divat kulisszái között ugyanúgy nem találja a helyét, mint a hétköznapi világban. Vajon sikerül-e stréberből menő csajjá változnia, miután a régi élete szinte már darabokra hullott, vagy mindent elszúr az új életében is?

Mérhetetlenül untam ezt a könyvet.

Nem tagadom, nagyon vártam, hogy megjelenjen magyarul is és azonnal a kezembe kaphassam. Úgy alakult, hogy csak most jutottam hozzá, de nem bánom. Könyvtárból vettem ki, gyorsan elolvastam, aztán visszavittem. Ennyi lenne a mi történetünk, de nem hagyhatom az egészet (több) szó nélkül.

Kezdem a könyv pozitívumaival: modern a borítója, és gyorsan el lehet olvasni.

Több nem jut eszembe, és most jöjjenek a negatívumok:

1.       Nem ragadja meg az olvasót, (legalábbis engem nem) bármikor le lehet tenni, mert egyszerűen nem izgalmas, és nyomában nem igazán törnek fel az olvasóból a világmegváltó gondolatok.

2.       Klisékkel teli, uhh van egy béna csaj, akit felfedeznek és előkelő környezetbe kerül, ahol meg kell tanulnia boldogulni. Nem ismerős ez már valahonnan? Csak nekem van olyan érzésem mintha egy picit átírt neveletlen hercegnő került volna a kezembe? És akkor még nem is említettem a titokzatos és persze extraszexi modellsrácot.

3.       Nagyon vicces akar lenni. És sajnos emiatt talán nagyon erőltetett, a poénok vagy bénák voltak, vagy inkább kínosak, mint viccesek, még öniróniát sem véltem benne felfedezni, pedig az mennyit dobott volna az egészen…

4.       Az emberi kapcsolatok nem életszerűek, a regényben úgy veszekednek a 16 éves lányok, mint az óvodások, a szülők túlságosan is gyerekesek, az ügynök pedig kezelhetetlen. Mintha az egészet nyolcadikosok írták volna.

5.       Idegesítő a nyelvezete, túl sok(k) a becézés, a mézesbarackoskrémesem, meggymagom és bébipandám közé még befért volna egy édespicicukroskekszem is, bár ez már messze túl van ragozva. Simán lehet, hogy ez bevett a divatszakmában, de szerintem kifejezetten béna. Emellett rengeteg a szóismétlés, persze minden embernek megvan a saját szókészlete, nekem is, de a sok azonos szó, (mint mondjuk a Szent Johanna Gimiben itt is) elkezdhet idegesítővé válni. Ilyen volt ebben a kötetben a „mindegy” és a „na jó”.

+Nem értem, hogy minek ebből sorozat, mikor ez a kötet is tökéletesen le volt zárva. Kapott egy keretet,minek ezt tovább húzni?

Ez egy tiniknek szánt egyszerű könyv volt, nem tette magasra a lécet, de még azt sem próbálta megugrani.

Kiadó: Manó könyvek
Eredeti cím: Geek Girl
Eredeti megjelenés : 2013
Oldalszám: 336

Összességében: 3/10 

Andy Weir: A Marsi

az eredeti borító

  Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Sosem hittem, hogy tetszeni fog ez a könyv. Mert nem igazán hoznak lázba sem az űrhajók sem a bolygók, de még a marslakók sem. Nem vagyok sci-fi rajongó és általában halálra unom magam kémia és fizika órán, helyette inkább verseket olvasok és bámulok kifelé az ablakon. 

Erre a könyvre viszont azt kell mondanom, jó volt, nem azt mondom, hogy „mega-atom-über-szuper-zseniális”, de élveztem. Elsősorban azért, mert már az első mondattal megnevettetett, (szerintem nem spoilerezek nagyon, ha leírom, az első mondat: „Erre rábasztam.”) De nem csak az elején, mivel a főszereplőnek fantasztikus humora van, ami a legreménytelenebb helyzetekben is megcsillan. Másodsorban pedig azért fogott meg már rögtön az első oldalaknál, mert (örök pesszimistaként) én szeretem a reménytelennek tűnő helyzeteket, mármint szeretek róluk olvasni (lásd Csillagainkban a hiba, vagy a Majd újra lesz nyár). De mégis: el tudnánk képzelni annál kilátástalanabb helyzetet, mint hogy otthagynak valakit a Marson tök egyedül és valahogy túl kell élnie? Tiszta Robinson Crusoe, csak neki termékeny föld volt a talpa alatt, tudott szkafander nélkül is sétálgatni és a levegő nem volt mínusz 60 fokos. Tehát itt egy picit nehezebb a helyzet, ezért is jön jól a pozitív gondolkodás. Mark Watney (a kutató, aki nem mellesleg botanikus és mérnök) talán képes még ezeket a problémákat is áthidalni, bár ehhez rengeteg szerencse és kitartás kell. Állandóan számol, képleteket ír és ellenőriz mindenféle abszolút érthetetlen működésű szerkezeteket, és ezt ráadásul nagyon hosszan is teszi. Ezek a részek nem mindig érdekeltek, persze izgultam, hogy mi lesz vele, csakhogy hiába érzem magam okosnak, hogy ilyen képleteket olvasok, egy idő elvesztettem a fonalat (na jó, szinte azonnal) és át is ugrottam több ilyen részt. 

Azért a történetet végigszurkoltam, izgultam, reménykedtem, mintha én is a NASA központjában ülnék és figyelném, hogy mit csinál, mert bármennyire is akartam, nem tudtam neki segíteni. Se senki másnak, aki még az űrhajóban volt; ők is érdekes karakterek lehettek volna, szerintem kaphattak volna egy kicsit több szerepet, hatalmas volt rajtuk is a nyomás, olyan döntéseket kellett meghozniuk, amikre én még csak gondolni sem merek, életüket kockáztatták, miközben nem mellesleg komoly fizikai megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Szerintem én már attól rosszul lennék, ha egy picit megdől az űrhajó. Eddig sem akartam űrutazni, ezek után sem fogok, ez a könyv sem hozta meg hozzá a kedvem. Azt viszont sajnálom, hogy nincs több tehetségem a kémiához, mert akkor talán még ennél is élvezhetőbb lett volna a számomra könyv. 

Főleg a kémia tagozatos évfolyamtársaimnak ajánlom, ők biztosan imádni fogják. 

A borító látványos, mutatja, hogy mire számíthatsz (és persze nagyon hasonlít az eredetihez, ami nálam mindig plusz pont). 

Kedvenc idézeteim,

  (…) Nem gondoltam, hogy a laptopnak baja lehet odakint. Ez csak elektronika, nem igaz? Elég meleg marad arra a rövid időre, amíg szükségem van rá, levegő pedig egyáltalán nem kell neki. 
     Azonnal meghalt. A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. Mint kiderült, az „L” az „LCD”-ben annyit tesz, hogy „likvid”. Gondolom, vagy megfagyott, vagy elpárolgott. Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.

"Igen, naná, hogy a ragasztószalag szinte teljes vákuumban is működik. A ragasztószalag bárhol működik. A ragasztószalag mágia, amit bálványozni kellene."

Nemsokára film is lesz a történetből, ez pedig az előzetese:

Az író

Eredeti cím: Andy Weir: The Martian

Megjelenési év: 2014

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 358

Képek forrása: Pinterest

Úgy összességében 8/10